Kortárs művészek Zalaszentgróton

Köszörű- és csiszológépek hangjától tarkítva, eső és hó helyett kőpor-zápor közepette bolyongtunk az udvaron egyik alkotótól a másikig a zárónap előtt. A szervező, a művésztelep lelke és motorja, Lelkes Márk szobrászművész volt a házigazdánk. Először a „Garázda” feliratú pólót viselő (aminek külön története van egy pécsi köztéri szobor vitája miatt), szentesi születésű, Pécsen élő Böszörményi István szobrászművész szögletes műveit vettük szemügyre, aki éppen egy szabályos tetraédert készített.

- Úgy kezdtem, hogy először levágtam a kocka négy sarkát. A munkafolyamatot úgy kell elképzelni, hogy meghúzom a kockán a lapátlókat, abból meghagyok négyet és kiadja a teljesen szabályos tetraédert – ecsetelte az alkotó. - Harminc év tapasztalat van mögöttem, tehát az alkotás kezdetén már látom, hogy mi fog készülni, soha nem tervezek, minden itt van a fejemben. Ez például egy tizenéves elképzelés, most tudtam realizálni. Tardosi mészkővel dolgoztam az idei táborban, ezek a példányok a Süttői bánya mellől érkeztek. Elmondhatom, hogy jól ismerem már az alapanyagokat, tudom, hogy melyikből mi születhet. Valóban, nagyon szeretem ezeket a szabályos testeket. Készítek egészen másfajta, önmagába visszaforduló felületeket is, de azok nem kőből vannak, hanem papírból vagy átlátszó fóliából. Azoknak nincsen térfogatuk, tömegük.

Kicsit távolabb Boros Miklós János a másnapi kiállításra készülve egy régi posztamenst újított fel, s bár nem művészi, de alázatos és szükséges tevékenység volt az övé is. Mellette a budapesti Kotormán Ábel szobrászművész dolgozott, aki egy hetet töltött a táborban, s előkészített darabokat, viaszplasztikákat hozott magával. A kis, alig öt-tíz centis figurák vázlatként, illetve önálló alkotásokként működnek egyszerre, a viaszokat később bronzba önti. Mint mondja, itt a telepen mindenki saját magát adja, nincsenek kötöttségek, témák. Folyamatosan tanulnak egymástól, azoktól is, akik bár szavakkal nem tudják olyan ügyesen kifejezni magukat, ám az alkotások helyettük is beszélnek. Miklós tizenvalahány éve járt először a zalai városban, s néhány év kihagyás után már harmadszor érkezett vissza a barátok közé. A művésztelepen további három szobrászművész, Székó Gábor, Miklya Gábor és Józsa Pál szorgoskodott idén.

Az épületben a másik képzőművészeti ág képviselői, a festőművészek rendezkedtek be: Nagy Edit, Miksa Bálint, Füzes Gergely, Appelshoffer Péter és Lelkes Borbála képzőművész, akiknek nevében Lelkes András Gergely festőművész szólt az indulásról. Megtudtuk, hogy a Lelkes Márk vezette zalaszentgróti szobrásztelep előtt néhány évvel korábban festőművész-növendékek jártak ide, majd miután elmaradoztak a résztvevők, 2000-ben indult el a szobrász szimpózium. András negyedszázada jár vissza, úgy érzi, hogy nagyon szívéhez nőtt a zalai város, sok mindent adott szakmailag és magánéletében egyaránt. Most, hogy a két művészeti ág néhány éve újra találkozott ezen a helyen, úgy érzi, hogy nagyon jól kiegészítik egymást. Ugyancsak a táj varázsa, az itt élők kedvessége hozza vissza immáron huszonegyedik éve a fővárosban élő Nagy Editet is, aki por- és olajpasztell, illetve akvarell képeibe csempészi bele az itt szerzett benyomásokat. Tavaly újdonságként a pasztellt ötvözte a szomszédban fellelt régi fadarabokkal, tárgyakkal.

Mindent összegezve Lelkes Márk véleményére vagyunk kíváncsiak, mi a titka, hogy már huszonegy éve fennmaradt ezen az autentikus helyszínen a kortárs művészközösség?

- Csáford-Alsóhegy számunkra olyan, mint egy menedék, ahova minden évben visszavágyunk és visszatérünk. Egy barátokkal, jó szívű szomszédokkal teli hely, ahol feltöltődünk, erőt merítünk a mindennapokhoz, miközben művészetünket fejlesztjük, további inspirációkat gyűjtünk. Egy olyan bázis, ami a tényleges való világot, a személyes érintkezést, találkozást, beszélgetést jelenti számunkra. Ez az egésznek a titka, a kincse. Magunkat adjuk, a valóságot éljük és nem a virtuális világot. Őszinték vagyunk egymáshoz, van idő meghallgatni a választ, és van idő feltenni a kérdést.