Két kötet is megjelent Molnár András tollából Deák Ferenc bátyja közéleti tevékenységéről

– A történetet kezdjük onnan, hogy 2018 elején az Országgyűlési Könyvtár egyik osztályvezetője, Villám Judit felhívta a figyelmemet egy szekrény mélyén talált levél-, illetve kéziratcsomóra, amely Deák Antal leveleinek látszott – mondja Molnár András, amikor a Deák Antal a pozsonyi diétán és a Deák Antal hagyatéka című kötetek születéséről faggatjuk. – Kiderült, hogy valóban Deák Antal régóta lappangó, sógorához, Oszterhueber Józsefhez írt leveleiről van szó, amelyekkel a Pozsonyban ülésező országgyűlésről, az ottani életről számolt be nővére, Deák Klára férjének. 

Ez a levélcsomag tehát nagyban segítette Deák Antal arcélének megrajzolását. A felfedezés azért is jelentős, mert tudjuk, hogy Deák Ferenc levelezése nincs meg, mivel ő maga semmisítette meg idős korában. 

A Deák Antal-levelek létezéséről egyébként tudott a történettudomány. A 19. század végén és a 20. század elején Eötvös Károly és Ferenczi Zoltán mint Deák-életrajzíró hivatkozott is rájuk, azután pedig Marcali Henrik is írt róluk újságcikket, de később nyomuk veszett, így úgy gondolták a történészek, hogy megsemmisültek. 

– Közel kilencven, egyenként 4–16 oldalas, hetente írt levélről beszélünk; tervezték is sajtó alá rendezésüket, de a negyvenes évektől nem szerepeltek semmilyen nyilvántartásban. Annak idején még nem volt részletesen szabályozva az iratőrzés, a segédletek készítése, s talán a háború sem kedvezett a nyilvántartásuknak. Ez a kéziratanyag a legrégebbi parlamenti iratok között szerepelt, benne is volt a leltár utolsó tételeként az 1890-es években létrehozott Magyar Parlamenti Gyűjteményben. 

Hogy került Pusztaszentlászlóról a fővárosba a levélcsomag? Oszterhueber József gyermektelenül halt meg, a hagyatékot távolabbi Tarányi rokonok örökölték. Az iratokat később a zalaegerszegi származású ügyvéd, dr. Gráner Ernő szerezte meg s ajánlotta fel megvételre a képviselőháznak. 

– Az én pályámon ehhez fogható felfedezés, ilyen meglepetés kevés ért; örömteli újdonság volt, hogy mégis megvannak a levelek. Fizikai állapotuk is megfelelő, nem romlottak le. 

Molnár András a könyvek előtt tanulmányokban dolgozta fel a levelek tartalmát: bemutatta a nőkhöz, a pozsonyi koronázásokhoz és a mindennapi élethez, vagy a gazdálkodáshoz való viszonyát. Mivel két könyvkiadási lehetőség is mutatkozott gyors egymásutánban, tartalmi-tematikai kettéválasztás után kerültek két kötetbe az életút érdekességei. Az Egy ellenzéki politikus Zala megyében 1789–1842 alcímű kiadvány TOP-forrásból a megyeszékhely kiadásában látott napvilágot, a Deák Antal a pozsonyi diétán – Egy országgyűlési követ politikai tevékenysége és mindennapjai 1825–1833 című reprezentatív, kemény táblás könyv pedig az Országház Könyvkiadó sorozatában jelent meg. Utóbbiban 14 Deák Antal-levelet is közzétesz a szerző. Ezeket annak idején Deák Ferenc is olvasta, hiszen a gazdálkodásra vonatkozó instrukciók mellett egyúttal a politikai szerepvállalásra való felkészülést is szolgálták – jelzi Molnár András, hozzátéve, Antal meghatározta, melyik levél olyan bizalmas, amit ne mutassanak meg másoknak. 

A levelekből, illetve a könyvekből is kiderül, Deák Antal és zalai követtársa nem vett fel napidíjat a követi munkájáért, hogy ne terhelje az adózókat. Elveiben következetes, erkölcseiben szilárd képviselőként dolgozott, noha öccse reform­gondolatait nem tette magáévá. Nem várt elismerést közéleti munkájáért, nem fogadta el a kormánykitüntetést, s miután Deák Ferenc vette át a követi feladatokat, visszatért a kehidai gazdálkodáshoz. Az antik klasszikus műveltsége és morális tartása miatt kortársai is római jellemnek tartották. 

– Mit olvashatunk tőle e kötetekben? 

„Jók az igyekezetek, vajha ne kellene félni attól, hogy semmi se lesz belőle; hidd el, annyi a rossz hazafi itt, hogy valóban, kéntelen-kelletlen meggyőződhettem afelől, hogy nem a király maga, hanem önnön nemzetünk ássa a vermet.” (Pozsony, 1825. október 9.) 

„A luxus a ruhákba, lovakba, cselédekbe, de kivált az asztalokba szörnyű nagy. Ezeknél a nagyoknál ugyan nem igen látni azon panasznak valóságát, hogy szegény a nemzet, nincs pénz az országba, de lehet, hogy a dieta ezeknek is infrascriptusait [alulírottjait] szaporítja.” (Hácz­ky Ferenchez, Pozsony, 1825. október 27.) 

A nemesek által használt jobbágytelkek megadóztatása a korszak egyik legfontosabb politikai vitatémája volt, hiszen a jelentősebb vagyon és földbirtok nélküli nemesek ezeken a telkeken gazdálkodtak, az adóztatás kellemetlenül érintette őket. E tárgykörben is értékes információval gazdagodott a levelek által a reformkorral foglalkozó történettudomány. 

– Miért a sógorhoz írta a leveleket? 

– Oszterhueber József élénken érdeklődött a közélet iránt, életkorában és felfogásában közelebb állt Antalhoz, valamivel szorgalmasabb levélíró is volt, mint Deák Ferenc, és a rokonság mellett szoros baráti szálak fűzték össze őket – ad magyarázatot a történész.