Minden egyben van - Csiszér Zsuzsi kiállításai Zalaegerszegen

A Kisfaludy Sándor utcai galériában a megnyitót megelőző napon az Ady-iskola képzőművészeti szakos gimnazistái alkothattak együtt a Veszprémben született, Budapeseten élő festőművésszel. Győri Emma, Baki-Heckenast Zsófia, Szalai Luca, Beledi Henrietta s néhány nyolcadikos vállalkozott arra, hogy a Szeretet képi és szöveges parafrázisait a művész instrukciói alapján s vele együtt a fekete festékekkel a fehér vásznakra vigyék. A terembe lépve szinte mellbevág a Szeretkezz, ne háborúzz vagy a Nézz le rám felirat. A lányokat Borsos Andrea felkészítő tanár kísérte, akik egyébként rajztanáruknak, Soósné Gondos Annának és a művésztanároknak (Tánczos György, Monok Balázs, Varga Bálint) köszönhetően bátran léptek a művészvilág első komoly lépcsőfokára és tárulkoztak ki a nagyvilág felé. 

Már a megnyitó sem volt megszokott, ahol Bánhegyi Roland DJ adott zenei aláfestést (ami utalt egyébként a művész DJ-múltjára). Csiszér Zsuzsi nem hívott „szakembereket”, hogy alkotói munkájáról beszéljenek, megtette ezt ő maga a kíváncsi közönség előtt. 

- A festmények mondhatni örökké tartanak, az egy tárgy, amit el lehet adni, sokáig lehet nézni. A falra írt, s csak néhány napig, hétig élő művek ellenpontozzák mindezt – vallja a kortárs festő- és képzőművész. - Ezek az installációk helyspecifikusak, s a folyamatot végig dokumentálom, amíg leszedik a kiállítást. Ez a műfaj az elmúlásnak a gyakorlása tulajdonképpen. Ha festek egy képet, amint végeztem vele, azt ténylegesen lerakom, befejezem, jelképesen is átadom a nézőnek. Vagy hat rá vagy nem. Ha nem, akkor az nem az ő világa, ami egyáltalán nem baj, sok művész van a világban. Az akciófestészetnél, térinstallációnál a művész kiélvezi azt, hogy benne van, csinálja, majd gyakorolja az elengedést. Azt, hogy az a pillanatnyi alkotás másé se legyen. Ahogy a szél továbbfújja a levelet, a kiállítás végén megszűnik a mű. A tartósság és múlandóság ellentétének szimbolikája. A galéria terében megjelenik az ellenpontozás, a diákokkal együtt festett fekete-fehér vászonnal szemben ott csüngenek a másik oldalon a színes, megfestett vásznakból, újságokból összeállított, felfüggesztett kompozíciók.

Arra a kérdésre, hogy most miért hívott diákokat, egy 2012-es hasonló, műcsarnokbeli munkájára utalt, ahol ugyancsak bevonta a fiatalokat, akiket egyébként minden esetben alkotótársaknak, kollégáknak tart. Az egerszegi munka abban volt más, hogy itt előre meghatározott téma, a Szeretet mentén bontakozott ki a több méteres, falig érő mű. A választás nem volt véletlen, ugyanis a művész számára – ahogy többségünknek – ez a mostani, kissé nyomasztó világ lelkileg, spirituálisan nehéz időszak, aminek átvészelését az emberség, szeretet, egymásra figyelés segítheti.

A Városi Hangverseny- és Kiállítóteremben Müller Imre művészeti tanácsadó ajánlotta az érdeklődők figyelmébe a tárlatot, s itt ugyancsak a festőművész vallott önmagáról. A nagyméretű, kollázs-montázs-szerű olajfestmények az önmegismerés és -vizsgálat útját mutatják be. Csiszér Zsuzsi sajátságos módszerrel és tecnikával láttatja a benne zajló világot, a felbukkanó emlékeket, természethez való közelségét. Különféle, realisztikusan és absztrakt módon megfestett layerek (rétegek) simulnak egymáshoz, az elemek keveredése mégsem véletlenszerű, sőt, egy hozzáadott színkör erősíti a formai és gondolati összetartozást. 

- Azáltal, hogy különböző rétegeket hozok létre, a teret is próbálom megtörni, megbontani – magyarázza a képek születését. - Nem egymás mögötti struktúrák ezek. Ahogy a kiállítások címe is sugallja, így válik egy képben mégis egy egésszé minden. Több évvel ezelőtti rétegeket is felhasználtam a mostani festményekhez, ilyenek például a földet, fűszálakat közelebb hozó, felnagyított részletek. Hiszek abban, hogy minden véletlenben maga Isten jelenik meg, ezekre a véletlenekre szükségünk van. A saját felismeréseimet, észleléseimet építem be tudatosan a képeimbe. Az pedig már az élvezet része, hogy nagyon szeretek realistán ábrázolni.

Egy nézői kérdésre, miszerint miért ismétlődnek alkotásain a portrék, illetve a szemek,  Csiszér Zsuzsi így felelt: a szem számára a lélek tükre, ez mindig visszatérő motívum. Egy személyes élményére, balesetére utalva azt is elárulta, hogy a pontozásos részeket feltűntető képein a mindenség tárul elénk, a csillagos ég. Édesanyaként a gyerekei mellett kezdett el festeni arcokat, s kezdett foglalkozni a nőiséggel. Majd sajátságos névjegyként megjelentek a tépések, s ezekből a tépett rétegekből álltak össze a képek, így tudta megjeleníteni szimbolikusan az arcok mögötti teret. Valahol úgy fogalmazott: nem a teljes látvány visszaadására törekszik, hanem inkább egy-egy kép esetében a festészeti probléma megoldása foglalkoztatja. A teremtett világot, a mindenséget kutatja. A festészete teljesen tudatos, konstruktív absztrakció.