Frissen Zalából

2022.03.03. 15:00

A nagykanizsai Thúry-technikumban rendezték a Szép magyar beszéd megyei fordulóját

A Kazinczy-díj Alapítvány harmadik alkalommal kérte fel a Thúry-technikumot a Szép magyar beszéd elnevezésű versenysorozat megyei fordulójának megrendezésére. A viadalon a megye iskoláiból 18 tanuló adott számot a tudásáról.

Benedek Bálint

Forrás: Szakony Attila / Zalai Hírlap

Az alapítvány célja, hogy a magyar nyelv ápolása érdekében igényes, kulturált és kifejező magyar beszédre ösztönözze a színművészeket, a média szereplőit és az ifjúságot. A nagykanizsai intézményben a verseny lebonyolításáért felelős pedagógus, Baranyai Magdolna elmondta: az első verseny jelenléti volt, aztán a járvány miatt az online térbe költözött, az idén pedig ismét személyesen találkozhat a nagykanizsai és zalaegerszegi pedagógusokból álló zsűri a diákokkal, idén 18 fővel. 

 

– A versenyen 9–12. osztályosok vehetnek részt, a gimnáziumok és a technikumok tanulói külön kategóriában indulnak – folytatta Baranyai Magdolna. – Egy szabadon választott, 20–21. századi magyar esszét kell érthetően felolvasni. Ez nem prózamondó verseny, hanem azt kell a tanulónak bemutatnia, hogy érti, amit olvas, és képes úgy átadni a szöveget, hogy a hallgatóság is pontosan megértse. A kötelező szöveget is az említett korszakból választják ki, ezt azonban itt kapják meg a diákok, s rövid gyakorlási lehetőség után állnak a zsűri elé. Mindkét kategóriából a két legjobban teljesítő tanuló jut tovább az országos döntőre, melyet a győri Kazinczy-gimnáziumban rendeznek április 22. és 24. között. 

 

A gimnáziumi kategóriában továbbjutott Kiss Nelli (Zalaegerszeg, Kölcsey-gimnázium, felkészítő tanára Gyenese Viktória) és Kiss Márton (zalaegerszegi Kölcsey, felkészítő tanára Vakherda Erzsébet), a technikumokból Kiss Brúnó (ZSZC, Asbóth-iskola, felkészítő tanára Csiza Tünde) és Luksics Mária Nikolett (Nagykanizsai SZC, Thúry György Technikum, felkészítő tanára Baranyai Magdolna). 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!