Van fontosabb a beszédritmusnál

2022.02.23. 14:00

Színházi levél: A király beszéde című darab a Hevesi Sándor teátrum színpadán

Ha úgy érzed, a tudásod sokat tud segíteni valami egészen grandiózus ügyben, ezért a hozzád legközelebb álló vágyait keresztezed a döntéssel, csak reménykedhetsz abban, hogy ugyanő majd megérti, elnézi ezt neked.

Arany Horváth Zsuzsa

„Kifúj, befúj.” Bizarr légzésgyakorlat: Kiss Ernő, Urházy Gábor László és Magyar Cecília Fotó: Pezzetta

Ez a dilemma Lionel Logue ausztrál beszédtanáré. A 20. század eleji, közepi Angliában. Van ott több is, az övé eltörpül a birodalmi léptékű kínos problémákhoz képest. 

 

Nagyobb baj az övénél, ha a királyi család márkanévvé, hatalmi jelképdíszletté silányul, ráadásul még ahhoz is fel kellene mutatni a tömeg számára elfogadható trónörököst. Ebből azonban éppen nagyon rosszul áll a Windsor-ház. V. György haldoklik, két fia két okból jó előre ellehetetlenültnek tűnik. Az egyik elvált, kikapós amerikai nővel él, a másik…, nos, a másik… dadog. A makulátlanság és a hagyományos gáncsnélküliség egyiket sem engedi szerepeltetni az amúgy is komplikált európai helyzet miatt nyugtalan alattvalók előtt, akik egyiknek sem hinnék el, hogy puszta tekintélyükkel túlélhetővé tennék az 1936-ban már jól látszódó hitleri kataklizmát. (Filmbejátszás idézi.) 

 

A király beszédét nézzük a Hevesi Sándor Színházban. David Seidler színművét Funtek Frigyes vendégként rendezve állította színpadra. A Franciaországból hazatele­pült művész az Augusztus Oklahomával már bizonyította Zalaegerszegen, képes egyedi látásmóddal közelíteni ismert történetekhez. Ezúttal a magát akár történeti tablónak is felkínáló történet alakjaiba öntött életet, kis- és nagyszerű jellemeket küldve a színpadra. Embereket, akiket agyonsújt a feladat, s másokat, akiket épp ellenkezőleg, felvillanyoz. 

 

E felületen kapcsolódik össze Lionel és a dadogó herceg, Bertie (Albert) sorsa. Alaphelyzetük szerint őrületes távolságot kell leküzdeniük, amíg eljutnak egymás megértéséig: a beszédtanár segítségét elfogadni ugyanolyan nehéz, mint megadni azt. A folyamat, ami előttünk zajlik, látszólag nem a jellemek fejlődését rajzolja, inkább azok kinyílását, görcs nélküli megmutatkozását. Ha képzeletben leszűkítjük a nézőpontunkat a két főszereplő dikcióira, gesztushálójára, unikális élményhez jutunk. (Egyébként ne tegyük, rajtuk kívül is nagy alakítások sorjáznak.) Urházy Gábor László e sorok írójának érzése szerint szintet lépett, a színjátszási felfogása új tágasságot kapott, nyilván nem függetlenül Funtek színészvezetésétől. Zártsága, szögletessége mindvégig megmarad, jelezve, nem lehet csak úgy átlépni a gyerekkori rémeket, de ebbe a tömbösségbe költözik bele a pillanatokra felderülő fellélegzés. Készen áll ő a feladatra, a királykodásra, de az előtte tornyosuló akadályok eleve zárójelbe tették a lehetőséget, s ezek között csak az egyik volt az, hogy az apja sem hitt benne. Az utolsó jelenetben elmondott beszéd talán nem olyan tökéletesen hiba nélküli, de a néző már nem a hangoknak, hanem a királyi szavaknak, az Európát óvó mondatoknak szurkol. 

 

Lionel szerepét Kiss Ernő kapta. Lazább szövetű figura, akit izgató sikerrel kecsegtet a munka: beszélni tanítani a leendő királyt. Hátországa, felesége olyan stabil, hogy az már több mint irigylésre méltó. A két színész egymásra hangoltságát ekképp tetézi Pap Lujza rebbenő odaadása. Bertie felesége karcosabban imádja férjét, Magyar Cecília ele­ganciája egyszerre felel meg az uralkodóház karótnyeltségének és a szeretethiányos férfinak. Ha belegondolunk, ez az Erzsébet volt az anya­királyné, akit a mostani angol uralkodó édesanyjaként még láttunk a televíziós közvetítésekben kecses hintókban üldögélve, hirtelen belekerülünk a Korona-sorozatba. 

 

Az ő négyesük mögött kavarog az udvar, a miniszterek, az intrikusok, az aggódó jóindulatúak és az ellendrukkerek hada. A trónra méltatlan Davidet (Edward néven kicsit király) Hertelendy Attila szerelmi mámorban úszó, logikus cselekvésre képtelen ficsúrnak ábrázolja. 

 

Szakály Aurél gonoszan okos érseke átmenet a cinikus egyházpolitikus és az archai­kus, megváltást ígérő főpap között. Joviális aggódása csúnya rosszindulat. 

 

A korabeli angol kormány és parlament tagjai közt Churchill (Besenczi Árpád) áll át meglepően éleslátóan a rossz­ról a jó oldalra, Baldwin miniszterelnök (Mihály Péter) némileg kétségbeesett, de határozottan határozatlan vezető. 

 

Farkas Ignác mint V. György roskad a birodalom ránehezedő súlyától, de látja a kezdődő súlytalanságát is, amit a tömeg érez meg hamarosan. Monológja hangokról hangokra lépve, aprólékosan kimunkált színpadi munka. A cselekmény fősodrának alázatos keretfestője Bellus Attila (a BBC bemondója) és Kováts Dóra (David szerelme, a problémákat okozó Wallis Simpson). Mindehhez zöldes-kékes, dinamikusan változtatható díszlet és extravagáns jelmez dukál. Csík György munkája. 

 

Ma már talán nem nyomorítják meg lelkileg az emiatt dadogásba menekülő királyi kisgyerekeket, s mint látjuk, az elvált amerikai nő is elfogadott választás lett. És talán ma már egy jóravaló leendő király sem ijed meg az üvöltésben jeleskedő, nem dadogó, de borzalmakat hirdető diktátortól. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában