Profi és igényes munka lett A Gucci-ház

Ez az alkotás a hatalmasat bukott Az utolsó párbaj volt, a veterán rendező nagyobb durranása viszont a most debütáló A Gucci-ház. A divatvilág nagyágyúiról szóló produkció már önmagában is érdekesnek tűnt, ám ha kicsit mélyebben beleásunk a család történetébe, rájöhetünk: a Guccik élete ordított egy mozifilmért. 

A 70-es években járunk, ahol Maurizio Gucci (Adam Driver), a neves divatház alapítójának unokája beleszeret a karakán Patrizia Reggianiba (Lady Gaga). Összeházasodnak, családot alapítanak, élvezik az életet, a gazdagságot. Majd előtérbe kerül a munka, a márka, amelynek vissza kell állítani megtépázott hírnevét. Patrizia aktív részese ennek a műveletnek, ám nehezen viseli, amikor háttérbe szorítják. A konfliktusok váláshoz vezetnek, majd az egykori gerlepár kapcsolata annyira elmérgesedik, hogy a nő bérgyilkost fogad exférje megöletésére. 

Ebben a sztoriban rengeteg potenciál rejlik, az életrajzi köntös mellett krimiként is hatásos felütéssel, de vajon Scott inkább dokumentarista drámát akart alkotni, vagy ráment a hollywoodi sémákra? Nos, a kész művet látva egyértelműen ez utóbbi, ami egyszerre jó és rossz dolog. Jó, mert a történet gerince van annyira érdekes, hogy egy olyan stabil rendező kezében, mint Scott, ne menjen félre, ugyanakkor rossz, mert szinte semmilyen formában nem emelkedik ki műfajbeli társai közül. Keretes szerkezetről lévén szó a nyitányban Maurizio utolsó pillanatait látjuk, sejthető, hogy ez a jelenet mennyire más jelentéstartalommal bír majd a záráskor. Ezt követően megismerjük, miként hozta össze a sors a szerelmespárt, s Patrizia milyen módszerekkel csábította el a mulya férfit. A szappanopera akkor vesz új fordulatot, amikor Maurizio apja meghal, és fiára hagyja a cég felét. Becsvágy, árulás, egymás kifúrása és érdekellentétek váltogatják egymást, miközben a Gucci név süllyed egyre lejjebb. 

Scott biztos kézzel dirigál, de végig olyan érzésem volt, mintha egy tapasztalt orvos rutinműtétet végezne, s amint kész van, megy a következő páciensére. A több mint két és fél órás játékidő során rengeteg dologba belekóstol, és felületesen, de betekintést enged számos részletbe, mégsem bont ki semmit alaposabban. Nem éreztem, hogy részese lennék a legendás divatház új érájának, holott kifejezetten sokat foglalkoznak benne a divattal. Évek röppennek el, kapcsolatok romlanak meg, Maurizio már nem szereti Patriziát. A nő egyszerre alázkodik meg és gyűlölködik, míg végül megszületik a gyilkosság gondolata, de mind a motiváció, mind az érzelmi őrlődés sekélyesen ábrázolt. Mindezek ellenére a film egyáltalán nem rossz, ám sem drámaként, sem krimiként nem elég fajsúlyos. 

Lady Gaga uralja a vásznat, Adam Driver egy fokkal visszafogottabb, s bár ez a karakter ezt kívánta tőle, idén inkább az Annette-ben vagy Az utolsó párbajban látott alakítására emlékszünk majd vissza. Al Pacino nagy öregként szuperül helytáll, Jared Leto egy humorosabb figura a maszkja mögött, Jeremy Irons pedig igyekszik kihasználni a kevéske idejét. 

A Gucci-ház profin megcsinált, korrekt darab, melyet főleg a benne látható nevek és címek adnak el. Technikailag kifogástalan, a dísz­letek, kosztümök, zenék szuperek, helyenként a hangulat is elkapja az embert, de meglepett, miként lehet egy ennyire érdekes történetet ennyire érdektelenül elmesélni. Úgy látszik, Ridley Scott beállt a tisztes iparosok táborába, s egyfelől örülhetünk, hogy újabb „okés” mozit gyártott, de nem biztos, hogy ez a legjobb módja annak, hogy egyedit alkossunk. 
 

Egy érdekes sztori profi, de kissé érdektelen feldolgozása lett A Gucci-ház. A képen Lady Gaga és Adam Driver a filmben