Krimi

2024.05.21. 09:55

Gyilkos anyák: idén már három szörnyű tragédia történt

Az egész országot sokkolták a történtek, legutóbb Kapuváron gyilkolt egy anya különös kegyetlenséggel.

MW

Fotó: kisalfold.hu / Nagy Gábor

Az egész országot sokkolta az, ami Kapuvár egyik csendes, nyugodt utcájában történt szerdán, május 15-én délután. A Wesselényi utca egyik családi házában ugyanis holtan találták az ott élő fiatal családanyát, Sz. Veronikát és hároméves gyermekét, Dominikát – írja a Bors.

Még aznap kiderült: vélhetően az édesanya először megölte lányát, majd magával is végzett, méghozzá kegyetlen módon: mind a kettejüknek elvágta a torkát.

Összetörtek a kapuváriak Veronika tette után

A történtek után a rokonság összeomlott, a környezetük pedig sokkot kapott, egyszerűen nem értik, miért történhetett a tragédia, hiszen Veronikát mindenki remek anyukának ismerte, aki imádta a kislányát. Azt a helyiek is tudták ugyan, hogy Veronika és párja, Krisztián kapcsolata az utóbbi időben megrendült, de úgy tudták, dolgoznak rajta:

„Bár voltak összezördülések köztük a párjával, úgy hallottuk, hogy a közelmúltban megint közeledtek egymáshoz”

– mesélte egy helybeli a Ripostnak. Krisztián ugyanis a közelmúltban elköltözött otthonról, de nem sokkal ezelőtt Veronikával megbeszélték, hogy megpróbálják megmenteni a kapcsolatukat, amin gőzerővel dolgoztak.

Sajnos nem ez az első, kísértetiesen hasonló eset, ami ebben az évben történt, mi több, Kapuváron már harmadszorra ismétlődött meg a tragédia.

Az első eset még év elején történt Jászszentandráson, egy hasonlóan takaros, szép családi otthonban, ahol január 29-én holtan találták az ott élő 40 éves M. Évát és kislányát, a hároméves Dórikát. A gyanú szerint a kislányt előbb megfojtotta a pedagógusként végzett, akkor könyvtári alkalmazottként dolgozó anyja, majd ezek után az asszony a fürdőbe ment, ahol a kádban felvágta a saját ereit. Az asszony és párja, Zoltán már korábban szétköltöztek, a kislányáért rajongó apa pedig amikor tehette, elvitte magával Dórit. A helyiek akkor lapunknak elmondták, hogy Éva idegileg labilis volt, többször is gyilkossággal fenyegetőzött:

„durvább dolgokat csinált, fenyegetőzött, talán azt is mondta, hogy megöli mindannyiukat egyszer. Állítólag volt, hogy Éva olyan agresszíven viselkedett, hogy Zoli megijedt és elmenekült, ilyenkor az egyik szomszédhoz rohant be”

– mondta akkor a Borsnak egy szomszéd. A nő a gyilkosság előtt is nekiesett Zoltánnak, a férfi még gázsprével is lefújta. A holttesteket végül az összetört apa találta meg. Éva családja is sokkot kapott:

Leírhatatlan az a fájdalom, amit érzünk. Nem tudjuk elhinni. Egyszerűen nem megy...

– mondta Éva apja akkor.

Vonatsínre vitte a fiát Gabriella

A következő eset március 12-én, éjjel történt, Debrecenben: aznap este az 53 éves R. Gabriella kézen fogta 14 éves kamasz fiát, Rolandot, és éjjel a vonatsínekre sétált vele Debrecen és Apátfalva között, ahol az arra robogó járat anyát és fiát is elgázolta.
Az ismerősök ott is könnyes szemmel, értetlenül álltak az eset előtt, ugyanis mindenki úgy látta, a gyermekét egyedül nevelő asszony imádta kisfiát.

„Nem tudjuk, mi történhetett, senki nem érti. Összetörve állunk az események előtt. Rémálmunkban sem gondoltuk volna, hogy Gabi ilyet tesz. Nagyon szerette Rolandot, akinek jó anyukája volt. Nem tudom, mi lehetett az, amire nem talált megoldást magának és a fiának”

– mondta akkor a Ripostnak az asszony egyik ismerőse.

Elmondták azt is, hogy a kisfiú vélhetően nem tudta, mit tervez az anyja: a kisfiát maga előtt terelte a síneken a vonat érkezésekor, miközben fogta Rolika kezét.

Mindig van segítség! Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123-as ingyenes lelkielsősegély-számot, vagy keresse fel a www.ongyilkossagmegelozes.hu oldalt!

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!