Frissen Zalából

2021.11.28. 07:00

Igazságot Dianának – Spencer filmkritika

Diana hercegnő a modern történelem egyik legismertebb alakja. Életében is ikonikus személynek számított, tragédiája azonban végképp halhatatlanná tette.

Péter Zsombor

A Spencer sokkal mélyebbre ás, mint egy szokványos életrajzi film. Képünkön Kristen Stewart a filmben

Számos filmben, sorozatban feldolgozták már életét, Pablo Larraín viszont minden eddiginél személyesebb darabot alkotott, s igen egyedi aspektusát ragadta meg Diana világának.

Diana (Kristen Stewart) a szokásos háromnapos családi karácsonyi összejövetelre igyekszik, ám semmi kedve hozzá. Egyedül fiai és a személyzet néhány tagja jelentik számára a társaságot, a királyi család megvető tekintetét messziről kerülné.

A Spencer sokkal mélyebbre ás, mint egy szokványos életrajzi film. Képünkön Kristen Stewart a filmben

Larraín ezt a három napot mutatja be, a Spencer tehát nem életrajzi alkotás. Aki tradicio­nálisabb, földhöz ragadtabb darabot vár, csalódni fog, pedig a mű ereje pont ebben rejlik. Sokkal művészfilmesebb, el­emeltebb, kvázi mesevilágként ábrázolja az eseményeket, de a csillogás egy percre sem veszi át a főszerepet, a rendező kifejezetten komor, nyomasztó, sőt, helyenként pszichothrillerbe, horrorba hajlóan mesél. Ez a fajta elbeszélői stílus furcsának, idegennek hathat, holott rengeteget dob az autentikusságon. Nincsenek konkrét konfliktusok, háttérsztori, így elengedhetetlen, hogy ismerjük az alaptörténetet, hogy a főhős miért szorong ennyire, más esetben úgy tűnhet, hogy egy hisztis hercegnőcskének állítják be Dianát. Larraín célja pont az ellentettje. Nem a valóságot hivatott ábrázolni, hanem hogy a címszereplő miként élte meg ezt a három napot, miért hatott megterhelőnek számára a felszíneskedés, hogyan érezte pórázon tartva, karámba zárva magát. Mindezt úgy lépi meg a direktor, hogy nem démonizálja sem Károlyt (Jack Farthing), sem Erzsébetet (Stella Gonet), szimplán ők másképp reagálnak le problémákat, illetve tartják magukat a tradíciókhoz, etiketthez, még ha azoknak nincs is túl sok értelmük.

Az esetek többségében nem tesz jót egy filmnek, ha egyoldalúan mesél, itt ez teljesen tudatos, a koncepció része, s hatalmas bravúr, hogy remekül működik. Nem arról van szó, hogy minden formában tudunk azonosulni az agonizáló főhőssel, de a látlelet, amit kapunk, tökéletesen feltárja, mit jelentene neki a szabadság, s egyúttal miért fásult bele a nemesi létbe. Egy-egy tekintetben, pillantásban itt több érzelem és indulat van, mint sokszor egy húszsoros monológban, az efféle pazar húzások pedig elérik, hogy a nézőt is elkapja az a bőr alá kúszó, fojtogató érzés, amitől Diana annyira szenved. Az addig mázsás súllyal ránk nehezedő atmoszféra a három nap leteltével tovaszáll, s a zárás megadja a revelációt, még ha csak a maga keserédes módján is.

Kristen Stewartot lehet nem szeretni, de kikezdhetetlen tény, hogy remekül választ szerepeket, mindig meg tud újulni, s most végre felért a csúcsra. Elképesztő, ahogy beleveszik a szerepbe, az akcentusa, kisugárzása, jelenléte mind tökéletes. Nemcsak egy tablót kapunk egy ismert emberről, hanem új rétegeit nyitja meg egy komplex karakternek. Minimum Oscar-jelölést érdemel, de azon se lepődjön meg senki, ha a díjat is megkapja, teljesen megérdemelten.

A Spencerre nem árt felkészülni, s tisztában lenni azzal, hogy kicsit más lesz. Sajátos perspektívából ábrázolt pokoljárás és egyben igazságszolgáltatás a hercegnőnek. Helyenként fullasztó, nyomasztó élmény, máskor felemelő, számos emlékezetes jelenettel, úgymint a játék a gyerekekkel, a bizarr vacsora vagy a gyönyörű táncos szegmens. Larraín a Jackie-vel bizonyította, hogy remekül megy neki ez a stílus, a Spencerben pedig tovább fejlődött, arról nem is beszélve, hogy olyan oldalát mutatta meg Diana hercegnőnek, amit eddig nem nagyon láthattunk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában