Dupla kiállításon nézheti meg a Gébárton alkotó művészek munkáit

Nagy téma, nagy múlt, nagy hagyomány – Lehota János ezekkel a szavakkal kezdte a Keresztury VMK-ban megnyitóját. A szakember az esztéta, nem pedig a művészettörténész szemüvegén át tanulmányozta a telep három évtizedét, illetve a most látható bemutatókat. Úgymond „újrakeretezte”, értelmezte azt a jelenséget, amit a zalai megyeszékhelyen tapasztalhatunk.

- Azt láttam, hogy az eddigi kritikák, írások az idő folyásának szemszögéből vizsgálták a telepet. Mai világunkat azonban nem a történetiség keretezi döntően, hanem a térbeliség – vallotta az esztéta. – Amikor annak idején a művésztelepek születtek, akkor más világképek domináltak. Ezek a művésztelepek nagyrészt ennek a világképnek a szembehelyezkedésére jöttek létre. Soha nem voltak a fősodor közepében, csupán oda szerettek volna eljutni. Úgy gondolom, ma már nincs fősodor, hanem térbeli, egyidejű világban élünk, amiben rengeteg nézőpont, hibrid és heterogén, összeférhetetlen, egymással beszélni képtelen, de kapcsolatban álló világkép van egyidejűleg jelen. Harminc éve az volt a cél, hogy az egymástól távol élő művészeknek találkozóhelyet, agórát biztosítson a telep. Akkor misszió volt eljutni ide. Ma már nem unikális tett, ha egy malajziai és hazai művész találkozik egymással. Ez a misszió mára vesztett jelentőségéből. A telep másik missziója azonban még mindig időszerű: létrehozni egy állandó kiállítást, galériát az itt alkotók műveiből. A térbeliségre visszakanyarodva az az első gondolat, hogy a gébárti művésztelep sok műfajú, hibrid. Lehet ugyan olyan pontokat találni, ami alapján kapcsolódnak egymással az alkotók, de felesleges. A résztvevők sokszor ezt a hibridséget, a sokoldalúságot negatívumként élhetik meg, holott a GébArt pont ezzel képezi le a jelenlegi világot, szemben a történetiséggel. Ma 30 milliárd weboldalt találunk az interneten, 30 milliárd különféle világkép, melyek között ugrálhatunk. Ha innen nézem, a zalaegerszegi nemzetközi művésztelep mindig aktuális. Azt üzeni, hogy „mi vagyunk a trendik”. Ilyen értelemben a harminc év alatt összegyűlt 500 munkát folyamatosan be kellene mutatni. A kurátorok ragadjanak ki mindig olyan műveket, amik valamilyen aktuális módon párbeszédbe hozhatók egymással.

Ilyenkor lehet róla értekezni, vitatkozni, bevonni a közönséget. Kiváló feladat kiállításokat rendezni mindig ugyanarról, mégis másként. Ezt követően ez a válogatás mehet, játszhat, „beszélgethet ”. Meghallja a világ az ő hangját. A nézőknek pedig megérinti az érzékszerveit.

A Gönczi Galériában az idei művésztelep vezetője, Horváth M. Zoltán kisfilmmel villantotta fel az elmúlt évtizedek emlékeit. Az összeállításnak köszönhetően arcokat köthettünk a teremben szereplő szobrokhoz, festményekhez, grafikákhoz.

Most ugorjunk vissza kicsit az időben, de csak másfél órát. A hangversenyteremben ugyanis ízelítőt kaphattunk az est első felvonásaként az előzményekről, itt a Göcseji Múzeum gyűjteményéből válogattak a szervezők. A múzeumigazgató ezúttal művészettörténészként emlékezett 1968-ra, amikor az idén 80 esztendős, Zalaegerszegről Amerikába, majd a fővárosba elszármazott Dús László képzőművész megalapította az 1976-ig működő egervári nyári művésztábort, ami 1976-80 között zalaegerszegi művésztelepként funkcionált tovább.

- A mostani kiállítás amolyan híd-tárlat. Egyik oldalon az egervári évek válogatása (1971- 74), míg a másik oldalon a Zalaegerszeghez köthető, a gébárti művésztelepen alkotók munkáiból szemezgettünk. Ez utóbbi a különféle generációk harminc éves íve – mondta dr. Kostyál László. – Az egervári nagyon izgalmas művészettörténeti korszakban született, amikor országosan erőteljes enyhülés indult. A diktatúra két évtizedes művészetpolitikai szigorának olvadásával létrejöttek az első művésztelepek, ezek általában egy-egy nyersanyaghoz kötődtek: faszobrász, kőszobrász telepek voltak. Egyfajta szellemi nyitás zajlott. A magyar avantgárd erősödése ez az időszak. Dús László Bernáth Aurél-tanítványokat hívott Egervárra, először hazaiak jöttek, majd a 70-es években már külföldiek is csatlakoztak hozzájuk. Ott az egervári reneszánsz kastélyban szabadabb légkörű, közös munkálkodás indulhatott. Az itt alkotókat később is megtaláljuk a művészet élvonalában. Miután Dús László emigrált, 1974-ben Szabolcs Péter vette át a művésztelep vezetését. Két év múlva beköltöztek Zalaegerszegre, miközben a szobrászat nagyobb teret kapott. A 80-ig működő telepen főleg faszobrok, térbútorok és játszótér elemek készültek, valamint a VMK melletti térre egy „land art” jellegű fórum terve rajzolódott ki, ám sajnos ez az elképzelés nem valósulhatott meg. Az utolsó nagy találkozón a művészek nagyban hozzájárultak a Gébárti Kézműves Ház első fázisához, építésének kezdetéhez.

A kiállításmegnyitókon részt vett Skrabut Éva, aki 17 évig volt a nemzetközi telep művészeti titkára. Neki köszönhetően indult útra 1992-ben az egykori kezdeményezés Gébárton. Tőle a stafétabotot hat évre Nagy Johanna vette át. Prokné Tirner Gyöngyi, a Gébárti Nemzetközi Művésztelep jelenlegi művészeti titkára az est házigazdájaként megköszönte az önkormányzat támogatását, miközben hangsúlyozta: nem kis bravúrt jelentett az előkészület, ugyanis 22 ország 160 művésze több, mint 500 munkát hagyott Zalaegerszeg városára. Ha a szervezők az összes művet együtt szeretnék szerepeltetni, akkor egy sportcsarnok is kevés lenne kiállítótérnek. Igyekeztek olyan külföldi és magyarországi alkotók műveit is beválogatni, melyeket eddig a művésztelep zárókiállításán kívül nem láthatott a közönség. Velkey Péter humánigazgatási osztályvezető szerint a raktárakban lapuló művek most újraélednek a falakon és posztamenseken.

Végezetül említsük meg a telep eddigi művészeti vezetőit sorrendben: Szemadám György, Móder Rezső és Galgóczi György, Budahelyi Tibor, Horváth M. Zoltán (többször és idéntől újra), Varga Géza Ferenc, Colin Foster, K. Krawczun Halina, Kopasz Tamás, Budaházi Tibor.

A pandémia évében a Gébárti Regionális Népi Kézműves Alkotóház gondozásában tavaly létrejött az Online GébArt Városi Galéria, ahol többek között az adott év alkotásait tekinthetjük meg és a művésztelep történetéről olvashatunk. Érdemes ezt és a mostani kiállítást együtt tanulmányozni. Természetesen ezzel még nincs vége, ugyanis október 1-jén a tárlatok finisszázsaként a harminc évet összefoglaló színes kiadványt vehetünk majd a kezünkbe. Zalaegerszeg után pedig novemberben Nagykanizsán mutatkozik be a válogatás.