Bíró Ilona művei által térhetett vissza szülővárosába

A Hazatérés című tárlat ugyanakkor nem friss képeket tartalmaz, hiszen maga a művész is több mint tíz esztendeje elhunyt már.

Bíró Ilona munkássága azért nem volt ismert eddig szülővárosában, mert a festő és grafikus egészen fiatalon, mindössze fél éves korában elkerült Lendváról. Bár gyermekként és felnőttként is visszatért több alkalommal, de képzőművészként sosem mutatta magát az itteni közösség előtt. Festményein és grafikáin viszont többször is megjelentek Lendvához köthető motívumok.

Bíró Ilona életét és munkásságát a lendvai Galéria és Múzeum művészettörténésze, Pisnjak Atilla segítségével ismerhettük meg. A Hazatérés című kiállítás kurátora elmondta: az 1920. július 5-én, Alsólendván született Bíró Ilona édesapja járásbíró volt a városban, s ebből kifolyólag a világháború utáni, gyorsan változó és kiélezett politikai viszonyok között többször is konfliktusba keveredett az újonnan szerveződő Szerb-Horvát-Szlovén Királyság hatóságaival. A nézeteltérések odáig vezettek, hogy a járásbírót 1920 végén több napra bebörtönözték. Kiszabadulást követően – 1921. január elsején – menekültként lépte át a határt, s vitte magával családját, köztük Ilonát is. A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Tállyán telepedtek le, de a két világháború közötti időszakban több alkalommal is visszatértek a Muravidékre, ahol egy kisebb birtokot, valamint takaros családi házat hagytak hátra. Bíró Ilona első emlékei és benyomásai Lendváról valószínűleg ebből az időszakból származnak, majd képzőművészi karrierje során többször is felbukkantak.

- Bíró Ilona 1941-ben sikeresen felvételizett az országos Magyar Képzőművészeti Főiskolára, ahol 1947-ben tanári diplomát szerzett – ismertette tovább az adatokat Pisnjak Atilla. – A főiskola sikeres befejezését követően, 1948-ban Sátoraljaújhelyen kapott tanári állást, majd 1949-től Tállyára helyezték. Itt 1955-ig dolgozott tanárként, amikoris politikai okok miatt, többek közt azért, mert gyakorló katolikusként istentiszteleteket látogatott, elbocsátották.

A főiskolán Bíró Ilonának olyan közismert mesterei voltak, mint a később Corvin-lánccal kitüntetett, Kossuth-díjas Rudnay Gyula vagy a kétszeres Kossuth-díjas Bernáth Aurél, de Elekfi Jenő, Bori Jenő, Varga Nándor Lajos, Domanovszky Endre és a szobrász Sidló Ferenc is tanították. Példájuk nyomán alkotásaiból próbált megélni, ám kevés sikerrel, így az elbocsátását követő évei a nélkülözés jegyében teltek. Egészen 1966-ig, amikor édesapja halálát követően Budapestre költözik. A főváros pezsgő élete kedvező hatással volt kibontakozó tehetségére, de ugyanígy inspirálták utazásai is, amelyek költségét vélhetően az édesapja után maradt örökségből fedezte. 1968-ban olaszországi körutazáson vett részt, 1969-ben Drezdában járt, 1972-ben pedig erdélyi körútra ment. Ezeket az utakat grafikai sorozatokban örökítette meg. Ugyanezt tette a szülőföldjére látogatását követően is, valamint annak a szlovéniai utazásnak nyomán, amelyről szintén egy grafikai sorozat tanúskodik.

- Bíró Ilona pályája legelején olaj- és akvarelltechnikában alkotott, leginkább tájképeket, portrékat és kisebb számban életképeket festett – folytatta tovább Pisnjak Atilla. – Korai művein egykori mestere, Rudnay Gyula hatására az alföldi iskola realizmusának jegyei ismerhetőek fel. Annak ellenére, hogy hősei nem a paraszti világot képviselték, mégis érzékelhető a rokonság, hiszen környezete egyszerű embereit igyekezett megörökíteni. Bíró Ilona életműve legmeghatározóbb alkotásainak azonban nem a festményeket, hanem a linómetszeteit tekinthetjük. Ezt a technikát az 1960-as években kezdte el használni, s szinte élete végéig alkalmazta. A többségében monochrome, azaz fekete-fehér képein látható elemek struktúráját elsősorban változó vonalvastagsággal és vonalvezetéssel alakította ki. Ugyanezt alkalmazta a fény és az árnyék, valamint az elemek elkülönítésére is. Annak ellenére, hogy alkotásait sokszor ihlették a valóságban megjelenő tájak, épületek, utcarészletek, munkáiban nem az élethűségre törekedett. A felismerhető elemek sokszor eltorzult perspektívákban jelennek meg, de az is előfordul, hogy maguk az elemek is hullámzanak. A hullámzó tájjal, valamint az illusztrációkra emlékeztető stílussal előszeretettel kölcsönzött romantikus, meseszerű hangulatot képeinek. Külön említést érdemelnek életművében azok a linósorozatok, amelyeket utazásairól, például az 1975-ös jugoszláviai útjáról vagy az 1972-es erdélyi körútjáról készített. Ezeken az alkotásokon gyakran kerülnek előtérbe utcarészletek és épületek, de jellemző rájuk a hangulatábrázolás is, így azok nemcsak dokumentumjellegű képeknek tekinthetők. Pasztellképeit ugyancsak könnyed játékosság, vibráló vonalhasználat jellemzi.

Bíró Ilona nemcsak képzőművészként volt tehetséges, kiváló nyelvérzékkel is rendelkezett. Magas szintű német, olasz és francia nyelvtudásának köszönhetően Budapestre költözése után a Magyar Nemzeti Galéria idegen nyelvű tárlatvezetője lett. Ezt a munkakört egészen 1989-es nyugdíjba vonulásáig töltötte be. 1990-ben Érdre költözött, ahol húga lányánál, Ronkai Eszternél és annak családjánál élt egészen haláláig. Rövid betegség után 2010. október 16-án 90 évesen hunyt el. A Hazatérés című tárlata – aminek kapcsán Pisnjak Atilla úgy fogalmazott: célja, hogy a muravidéki közönség megismerje Bíró Ilona munkásságát, ezért az életmű minél teljesebb bemutatására törekedtek – augusztus 30-ig tekinthető meg.