Egy pillanatra kilép a kamera mögül Tóth Sándor

E sorok írója – ahogy sok zalaegerszegi – évtizedek óta ismeri Tóth Sándort (66). Valóban: a háttérben él, dolgozik, működik, dokumentál, ahogy díja jelzi. A hivatása alapköve a tapintat, az intelligens érzékenység, amelynek birtokában képes úgy közvetíteni a kameráján keresztül a művészet eseményeit, hogy szekunder alkotói attitűdje nem zavarja, inkább segíti a primér alkotások létrehozóit. Operatőr, kameraman. A szeme előtt mindig ott a felvevőkészülék, noha nem elég azon keresztül látnia.

Túlzás nélkül állíthatjuk, Tóth Sándor, a Zalaegerszegi Városi Televízió – immár nyugalmazott – harminc évnél is tovább ott dolgozó munkatársa nagy idők tanúja, jóllehet ezzel sosem kérkedik. Pedig van mit mesélnie, remélhető, a fiatalok kíváncsiak is lesznek rá. Az Ex Umbra díj jó alkalom, hogy hallgassuk őt.

De előtte egy kis életrajz.

A zalaegerszegi Ganz-szakközépiskola után Budapesten szerzett ipari elektronikai műszerészi képesítést a Mechanikai Laboratórium Híradástechnikai Kísérleti Vállalat már megszűnt dunakeszi egységében, ahol katonai híradástechnikai eszközöket gyártottak. Hazatérve a MOM-ban helyezkedett el, aztán 2 év katonaság. A számviteli főiskola oktatástechnikusa lett, de megfordult a pedagógiai intézetben is. A főiskolán ismerkedett meg Vörös Nándor későbbi kollégájával, ő hívta az alakuló városi televízióba, mivel látta, hogy Sanyi erős barátságban van a kamerával. Ennek több mint 35 éve.

– Autodidakta módon tanultam ki az operatőri mesterséget, azokon az eszközökön, amelyeket Ausztriából vásárolt a tévé. Figyeltem a közvetítéseket, híradókat, hogyan dolgoznak a nagy tévékben, nagyon érdekelt, jól együttműködtünk a szerkesztőkkel is, akik a saját elképzeléseik mellett szabad kezet adtak abban, hogy mit veszek észre a helyszíneken.

Ennyi év és annyi sok forgatás, sűrű kezdő évek, forrongó politikai átalakulás, mély víz, szabadság, szinte teljes nyitottság mindenütt. Nem csoda, hogy élvezte. Így született teljes képi felvétel a kétnaposra nyúlt utolsó pártértekezletről a mai Kölcsey-gimnázium tornatermében, amit esténként adásba is küldtek, a városiak szinte élőben követhették az átalakulást. (Ez a felvétel ma Budapesten van valahol, esetleg Kanizsán lehet belőle egy példány, mivel a kanizsai tévé is jelen volt.)

Ott lehetett a kamerájával az MDF–SZDSZ–Fidesz közös választási gyűlésein is, ilyenkor a tudósítás elkészítése végeztével is maradhatott. (Kíváncsisága egyszerre személyes és dokumentátori.) Vagy emlékeztessünk az 1989. március 15-i városi ünnepségekre, hiszen a hivatalos mellett akkor ünnepeltek először külön a formálódó új politikai erők képviselői is. A megyeszékhelyi Csány tér és a Deák tér fesztávjában, az ünneplők között sétálva Szabó Ferenc kollégájával beszélgettek az emberekkel, akik épp csak megérezték a szabadság ízét, s szívesen megosztották érzéseiket a kamerával. Alig másfél év múlva, 1990 őszén már ingerülten fogalmaztak az emberek. A benzináremelés miatti taxis­blokád frontvonalában nyitott teherautón ülve dokumentált. Az indulatokat ügyesen kezelte a riporter és az operatőr, pedig felvételek tanúsítják, meleg helyzetbe kerültek, amikor a taxisok nem engedhették át a blokádon az először még könyörgő, majd dühöngő teherautó-sofőrt.

Másféle drámai videó is látható az oldalán: digitalizálta a bezárt ruhagyár pusztulófélben lévő épületéről szóló filmet.

– Az én városom Zalaegerszeg, az arculat változásait szeretném rögzíteni, úgy érzem, a bontásra ítélt épületeket így őrzöm meg. Szerintem a kommentár nélküli, hétköznapi, alulnézeti filmetűdök sokat elmondhatnak egy város életéről, kedves, bájos, elégikus felvételek születhetnek, ha az ember nyitott szemmel jár.

És van egy jó kamera is a kezében, tegyük hozzá nézőként.

Lokálpatrióta elhivatottságát jelzi, hogy a megszűnő moziüzemi vállalat pincéjéből az Egerszegről szóló régi dokumentum- és propagandafilmeket is összegyűjtötte, szemléletes múltidézővé fűzve össze őket. Terve és vágya mindössze annyi, hogy mások is megnézhessék.

– Akad köztük olyan is, amihez maga Keresztury Dezső írt forgatókönyvet.

Mindez történelem, a felvételek többsége azonban látható Tóth Sándor csatornáján a videómegosztó portálon.

– A nézettség bevételt is hozhat a nagy videómegosztónak…

– Képzeld, egyszer jött is Írországból néhány tízezer forint, meg is lepődtem. Korrektek.

Ugyanitt látható Sanyi személyes kedvenc témája. Cím: Bezár a gyár. A Kőbányai Textil Cantoni gyáregység utolsó napját vette fel 2009-ben, az utolsó munkanapot, az utolsó fizetést rögzítette. Adalék a tapintatosságra: előző nap bejelentkezett, körbevezették, így a dolgozók megszokták a kamera jelenlétét, érezték, nem szenzációhajhászás zajlik, mementó készül. A film nem a tévének, a jövőnek és a múltnak készült egyszerre.

A „főszereplő”, Mariann harminc év körüli, gyerekeit egyedül nevelő hölgy, aki érettségire készült éppen. A kamera végigkíséri a búcsúzkodást, a könnyeket s a gyárkapun kilépő asszony távolodó alakját.

Sanyinak érzéke van a később nagy ívű történéssé emelkedő eseményekhez. Ezért kerültek Aradra 1989. december 23-án.

– A megyei közgyűlésen forgattunk éppen, amikor meghallottam, hogy a romániai forradalomban részt vevőket segélyszállítmánnyal segíti a megye. Mondtam Nándinak, tartsunk velük. Szóltunk Szabó Ferinek, az ő autójával indultunk el.

Daciával beérve Aradra, a kocsiablakban lógva forgatott, csak a kórházba érve tudta meg, életveszélyben volt, éppúgy, mint amikor kiment a parkolóba az autóhoz, s körülötte pattogtak a háztetőkről érkező lövedékek, csak nem tudta, mi az a jellegzetes zaj.

– Élet-halál között lebegett az egyik sebesült férfi a kórházi ágyon, megindítóan nehéz percek voltak, amikor odatartottuk az arcához a mikrofont, és bekapcsoltam a kamerát.

Ha azt kérdezem, természet vagy emberek, azt mondja, táj és a benne élők. Ha arról faggatom, politika vagy semleges szocio, azt feleli, közéleti kíváncsiság és a rendkívüli pillanat okozta adrenalin. Portré vagy szituáció? Kiegészítik egymást. Ha erős mimikát ad egy markáns helyzet, le kell csapni rá.

– Szoktam mondani, amíg ott vagy, ne kapcsold ki a kamerát, akkor se, ha kész a tudósítás, mindig történhet valami.

(Ha több kamerával dolgozik, most már az unokáit is magával tudja csábítani.)

Katasztrófa, baleset? Forgattak a pörbölyi gyermekbuszbaleset után, a helyszínelők még emberi maradványokat gyűjtöttek. Bár tudja, hogy a tudósítói léthez hozzátartozik, meg is csinálja, de ha lehet, inkább nem. Paparazzo se lenne soha.

– Mi az ideális pillanat?

– Legyen jó értelmű feszültség a történésben és a szemlélőben is.

Az Ex Umbra díj mindezeken túl a fentiektől merőben eltérő, egészen más műfajt kívánó tevékenységét is elismeri. Méghozzá a zenei élet követését, filmekbe költöztetését.

– Igyekszem – félmosolya szerénység mögötti elszántságról üzen. – Legutóbb Badacsonytomajban nyáron ott voltam a Mini koncertjén, előtte Keszthelyre követtem Török Ádámot, elképesztő sztorikat mesélt. Závody János a Tátika presszóban… nagy pillanatok.

A zalai zenekarok estjei, koncertjei tíz év óta nem múlnak el nélküle, de videóklipet is készített számukra. Sorolja az együtteseket: Bazooka, Shabby Blues Band, Téglagyári Megálló, Tarhonya, Odett, Polgár Péter, Kardos Endre Bozi, Matt, Harlem…Valamennyien filmszalagon is rendelkezésükre állnak a zeneértőknek.

A komolyzene se hagyja hidegen, a telefonjára több ezer rádiót telepített, főleg dzsesszt hallgat.

– Hogy érint a díj?

– Hívtak a szervezők, forgatni kéne egy eseményen. Mentem, tettem a dolgomat, jött a videóbejátszás. Akkor esett le, hogy rólam lehet szó, amikor már harmadszor hallottam a méltató szövegben a nevemet.

– Terv?

– Az MDF zalai története egy tanárom naplója alapján. Alakulgat…

A DÍJAT ALAPÍTÓ EGYESÜLET

A ZAZEE Kulturális Egyesület 2005-től működő csoport. Korosztálytól függetlenül találkozási lehetőséget biztosítanak a kultúrával, elsősorban azokat a művészeti ágakat képviselve, amelyek kisebb popularitással rendelkeznek, így a közönséghez juttatásuk más intézményi keretek között nehezebben megvalósítható. 2006-tól két éven át szervezték a RégióAktív és öt éven keresztül a Color Arts fesztivált. A ZAZEE az Ex Umbra díjat a kultúra területén önzetlenül, magas színvonalon tevékenykedőknek, ám munkájukat szerényen végzőknek adja, immár harmadszor. „A művészetek hangtalan támogatásáért…”