Idén jelent meg a nagykanizsai Riersch Zoltán tizenötödik verseskötete

A nagykanizsai irodalmi élet egyik meghatározó alakja javakorabeli férfikorán kicsit túl (72) az őt régtől fogva tartó témákat sorjázza: elmúlás, halál, eltávozott szerettei, elmúlt szerelmek és gyerekkori emlékek megidézése, a magány lírai vallomásai kerülnek a tolla alá. Noha sokunokás, dédunokás nagyapa, számos veszteségét nem feledve írja ki magából a bánatot. A múlt megszépül, de ennek révén a hajdan éltek verskatedrálist kapnak tőle örök lakóhelyül. A tartalomhoz adekvát költészeti bázis sajátos szóhasználatot hív elő: ősz, szürke felhők, csend, éjszaka, avar, bágyadt szél, alkonyat, fekete fellegek szegélyezik a költői alkotás szomorkás útjait, anélkül, hogy a halálfélelem túlságosan tolakodó lenne.Az idén (kanizsai támogatással, a Takács László Irodalmi Kör kiadásában) megjelent „Tűzre lobban bennem az elmúlás” kötet eddig még nem publikált verseket tartalmaz, a bemutatója, amely eredetileg múlt hónapban lett volna, a tervek szerint a szerző születésnapjához igazítva október 22-én lesz a nagykanizsai Honvéd Kaszinóban. Riersch Zoltán lapunknak elmondta, a barátai, rokonai, támogatói eddigi visszajelzései megtisztelő és megható szeretettel vették körül.

– Romantikus, elégikus hajlam sejlik ki a szövegekből...

– Humanista és idealista vagyok – válaszolja. – Én szerelmes vagyok a szerelembe. Még idős korban is. Az elégia tisztelgés a múlt előtt, főhajtás az egykorvolt, így és úgy elmúlt szerelmek előtt. A halállal pedig egy bizonyos kor után szembe kell tudnunk nézni, hogy a hátralévő nem kevésbé szép időt is boldogan, méltósággal tudjuk megélni. A rozsdabarna ősz is az elmúlás közelsége, mégis csodaszép. Az élet a szépség mellett tele van veszteségekkel. Én is elveszítettem feleségemet, kislányomat, testvéremet, aki még él, gyerekek, unokák, dédunokák, testvérek, rokonok, barátok, azokhoz tíz körömmel, száz és ezer öleléssel ragaszkodom.

A több mint 10 kötetet jegyző Riersch Zoltán a kanizsai írókör titkáraként elnökükkel, M. Kovács Ildikóval és a könyvtár igazgatóhelyettesével, Kardos Ferenccel szervezi a csoport életét, rendezvényeit. Most éppen kettő első kötetes alkotó köteteit szerkeszti. A tizenötödik kötet befejezése után úgy gondolta, alkotói szabadságra megy, „ám néha megcsiklandozza a tollamat a mondanivaló, azt pedig, ha van értelme, van fogadtatás, le kell írnom.”

Csak már ő is az okostelefon mappájába jegyzi fel az ötleteit.