Az erkölcs halott? – Kritika a FOMO: Megosztod, és uralkodsz c. filmről

A szemtelenül fiatal, alig 28 esztendős Hartung Attilának a FOMO: Megosztod, és uralkodsz az első nagyjátékfilmje, s hasonló témakört jár körbe, mint az imént említett alkotás.

A történet középpontjában Gergő (Yorgos Goletsas) és három középiskolai barátja áll, aki vloggerként a manapság oly’ divatos kihívásvideókkal igyekszik népszerű lenni és begyűjteni a lájkokat. Ám egy házibuli alkalmával túl messzire mennek, ami súlyos következményekkel jár.

Hartung olyan intenzitással rántja be a nézőt a fiatalok világába, hogy levegőt venni is elfelejtünk. A négy srác őrültségeit látjuk eszeveszett tempóban, villámgyors vágásokkal, szuperközelikkel. Karaktereik nem túl árnyaltak, a Z generáció sztereotípiái. Elkényeztetett gyerekek, akik menők akarnak lenni és unalmukban egyre szélsőségesebb dolgokra vetemednek. A házibuliba is hamar megérkezünk, mindenki lerészegedik, előkerül egy-egy füves cigi. Lehet hőbörögni, de ne legyünk naivak, semmi olyasmi nem történik, ami manapság kirívó lenne. Ezért akarják a fiúk kicsit feldobni a hangulatot, a film pedig azzal a lendülettel le is fagyasztja az arcunkról a vigyort.

A FOMO a felelősségvállalásra, a tetteink következményeire hívja fel a figyelmet olyan témákon keresztül, mint a szülő-gyermek kapcsolat, az online jelenlét vagy a nemi erőszak. Félelmetes és elkeserítő látni ezeket a fiatalokat, akiknek megvan a magukhoz való eszük, még sincsenek tisztában az alapvető emberi értékekkel, így olyan elkorcsosult normákkal, önértékelési zavarral rendelkeznek, ami toxikussá, romlottá teszi őket. Mindenki volt fiatal, de ott kellene lennie az erkölcsi gátnak, ami bekapcsol bizonyos szituációkban. Ha ez megszűnik, kit lehet hibáztatni? A szülőket? A rossz társaságot? Netán a közvetlen felelőst? Az igazság az, hogy mindenkinek van vaj a füle mögött, Hartung ezt remek érzékkel szemlélteti. Minden aspektusát körbejárja a konfliktusnak, ám húz egy merészet. Nem az áldozat, hanem az elkövető szemén keresztül mesél. Bemutatja az érzelmi dilemmákat, a küzdelmet a lelkiismerettel, amit sokan félreérthetnek. Empátiakeltésnek hathat, de ez cseppet sincs így. Bár tudjuk, hogy Gergő eredendően nem rossz ember, egy másodpercre sem merül fel bennünk az, hogy tette csak tréfa volt, és itt ő az igazi áldozat. Lehet okolni a körülményeket, a felbujtókat, de a végső döntést ő hozta meg, ezzel teljes mértékben együtt kell élnie. Lehet példálózni, hogy nem minden mai fiatal ilyen, teljes joggal. Hartung látlelete ebből a szempontból felszínesnek hathat, de célja egy aktuális problémakör ábrázolása, ezt pedig sikerrel teszi.

A fiatal rendező bemutatkozó alkotása fontos, hiteles és erőteljes mű. Minden képkockájából süt, hogy a direktor nem csak korából adódóan érti a fiatalok nyelvét. Nem könnyed matiné, kényelmetlen, sokszor frusztráló nézni, tele van antipatikus szereplőkkel és gyakran azon kapjuk magunkat, hogy ökölbe szorul a kezünk. Hatást gyakorol az emberre, beszélgetést, vitát gerjeszt, és sokáig nem enged el. Nagy szükség van manapság az ehhez hasonló darabokra. Főleg (de nem csak) a fiatalabb korosztálynak.