A bőröndök reggele – Levél a Hevesi Sándor Színház Oscar című vígjátékáról

Az elmúlt évek gyakorlatának megfelelően az évad őszi bemutatói között vígjátékot kínál a Hevesi Sándor Színház. A korábbi kipróbált klasszikusok (Bérgyilkos a barátom, Balfácán vacsorára, Család ellen nincs orvosság) – Veber és Roony művei – mellé felsorakozott a francia Claude Magnier bohózata, az Oscar, a XX. század első felében alkotó szerző két filmet is inspiráló darabja.

Ha teljes „ki kicsoda” színpadi kavalkádra vágyunk, aminek a végén szinte az összes figura hangos „ááá”-ban tör ki, akkor a Luis de Funes-­féle feldolgozás elemeit tartsák szem előtt a színre állítók. A hatvanas évek adaptációja zenében, franciaságában is jobban megihlette a rendezőt, egyben főszereplőt, Besenczi Árpádot, mint a Sylvester Stallone-féle jutalomjáték. Az volt a terve, hogy megdolgoztatja a rekeszizmokat, elfelejtet minden napi gondot. Annyi időre legalább, amíg Barnier szappangyáros valahogy férjhez adja a lányát (lányait), és visszaszerzi a különböző, mit ad isten, tökegyforma bőröndökben lapuló vagyonát, amit a nála dolgozó kérő csent el tőle apránként, amíg az adóbevallást kozmetikázta. A főszerep munkás egy főszerep, hősünk szinte végig színpadon van, a meglepődött, az ideges, a mérges, a téboly határán álló figurát a második felvonás végére már nincs is hova fokozni.

Hogy mitől akad ki percenként? Csupa tévinformációtól. A lánya (Kováts Dóra eleinte mintha csak menekülne a szülői háztól, de aztán egészen leesik az IQ-ja, rejtély, mitől butul meg, amíg a nézők a szünetben kiugranak a büfébe), terhes, de mégsem, s valójában Oscarhoz (Farkas Gergő piknikus alkata önmaga helyes karikatúrája), a sofőrhöz menne. De másik kettő is számításba jöhet: Martin (Helvaci Ersan David derekasan küzd a szöveggel, szabatos, artikulált, izzasztó), az ügyes kis csaló, aki nem is őt akarja, csak úgy hiszi, vagy a masszőr (Kiss Ernő vurstlik erőemberére veszik a figurát az abszurdig vitt mulatságért), ami aztán végképp meglepő. Utóbbi saját lábára állna, Barnier meg is ígér neki egy stadiont, ha elveszi a megesett lányt.

A hosszadalmas férjszerzési művelethez asszisztál a feleség (Debrei Zsuzsannán jól mutat a zöld jelmez, s felháborodni is elég jól tud), a szobalány (Magyar Cecília a mértéktartó és a közönséges cseléd keveréke). Megérkezik az állány (Kovács Olga zavarodott, szemüveges, önbizalom-hiányos bölcsész?) és az anyukája, aki valaha a Barnier-házban szolgált (Mester Edit elnéző, bájosan bölcs). Igen, akkoriban született a lánya, amikor sejtik, így két lány lesz három kérőre. Oroszra hangszerelt rezonőr a futár, Andics Tibor magánszáma kilóg ugyan, de elvégre nincsenek szigorú logikai szabályok.

Nélkülük még csak-csak kialakulna a komédiai helyzet, a három bőrönd nélkül azonban nem. Egyikben az elcsalt pénz lenne, állítólag ékszer alakban, a másikban az éppen felmondott és távozó szobalány ruhái, a harmadikban jó sok készpénz, a bosszúsikkasztás bevétele. A néző az időnkénti cserebere után végül mindig csak egy melltartót lát, csak ez a pakk nyílik ki. Nagyon vicces, csak mi tudjuk a nézőtéren, hogy senki nem azt hurcolja, amelyiket akarja, alig tudjuk visszatartani, hogy fel ne kiáltsunk, „nem az!, nem az!”, mint a gyerekek a nekik szóló darabok láttán.

A végén természetesen minden, illetve mindenki a helyére kerül, a párok össze lesznek pároztatva, a szappangyáros magához térhet. És még csak két óra telt el ebből az őrült napból.

A szereplők viselkedésüktől némileg elütő elegáns enteriőrben és jelmezekben szaladgálnak, Mészáros Tibor díszlettervezőt és Szőke Julianna jelmeztervezőt dicsérve.