Vigh Andrea hárfaművésszel egerszegi koncertje kapcsán beszélgettünk

– Önről köztudott, hogy a Zeneakadémia rektora, a Gödöllői Nemzetközi Hárfafesztivál alapítója, és rendszeresen koncertezik is. Hogy tud megfelelni ezeknek a szerteágazó feladatoknak?

– Nem könnyű, mert a Zeneakadémia is teljes embert igényel, de megpróbálom úgy beosztani az időmet, hogy sikerüljön. A hivatali időmben természetesen a Zeneakadémián vagyok, de elég korán kelek, és kora reggel vagy este gyakorolok, végzem az otthoni teendőimet. A 21 éve prosperáló Hárfafesztiválra nagyon büszke vagyok, kevés olyan fesztivál van, ami ilyen hosszasan működik, és a világ egyik legismertebb fesztiváljává vált. Dél-Amerikától Afrikán át Ázsiáig mindenhonnét volt már vendégünk. Nemcsak a klasszikus hárfát képviseljük, hanem a népi válfajok és a különböző korok zenéi és hangszerei is megjelennek itt. A hárfa több mint 5000 éves múltra visszatekintő hangszer, és törekszünk arra, hogy a fesztiválon megjelenjenek a különböző korokat képviselő művészek, de hangszerek is. A közismert koncerthárfán kívül lehet találkozni itt trubadúr, kelta, ír, tiroli hárfával, és sorolhatnám tovább.

– Ezek szerint a hárfa az egyik legősibb hangszer?

– Igen, azok között az eszközök között, amit az ember tudatosan azzal a szándékkal készített, hogy muzsikáljon rajta, valószínű, hogy az elsők között van, csak az ütőhangszerek előzhetik meg. A tudósok a hangszert a vadászó íjból eredeztetik. Amint a húr megfeszült, és a nyílvesszőt elrepítette, egy rezgés, egy hang keletkezett, ez adhatta az ötletet a hárfához.

– Kérem mutassa be a hangszerét!

– Nagyon új, svájci manufaktúra készítette, pár hónapja az enyém. Most játszom be, nagyon élvezem. Ez a letisztult forma, a nyers fa, a dísztelenség különösen tetszik nekem, elegánsnak tartom, nagyon szép a hangja is. A hárfa egyébként sokféle fából készülhet, a rezonáns lap, amit a játékos magára dönt, azonban mindig fenyőből kell hogy legyen. Minél magasabbra növő fenyőfából készül, annál jobban képes a hangot megrezegtetni.

– A hárfát valahogy női hangszerként könyveljük el.

– Ez talán csak Magyarországon tűnik így, de az én első tanárom is férfi, Rohmann Henrik, az Operaház szólóhárfása volt, és az Akadémián az alapítók is mind férfiak voltak, csak később lett nők körében is népszerű a hangszer. Ma nagy örömömre fiatal fiúk is tanulnak hárfázni.

– Szeretik-e a zeneszerzők a hárfát? Könnyű-e egy műsort kialakítani?

– Minthogy nagyon régi, ősi hangszer, széles a skála, ahonnét lehet válogatni, nem jövünk zavarba. A választás függ a hangulattól, vagy a műsor koncepciójától. A zalaegerszegi fellépésre egyrészt népszerű számokat választottam, másrészt olyan műsort állítottam össze, melyben a művek a barokk kortól a XX. századi kortárs zenéig ívelnek. Nagyon sok azonban az átirat is. Amit zongorára írtak, az hárfán is eljátszható – mindkettő akkordikus hangszer – azonos a kottakép is, a kezek használata is, de a hárfás nem használja mind a tíz ujját, csak nyolcat.

– Nehéz hangszer a hárfa?

– Kezdetben kimondottan sikerorientált hangszer, gyerekeknek, vagy hobbi szinten zenét tanulóknak tudom javasolni, mert megpengetni a hárfát mindenki tudja, és rögtön szép hangot ad, szemben a hegedűvel vagy a fúvósokkal, ahol meg kell küzdeni azért, hogy az első hangok megszólaltatása valamilyen élményt nyújtson. A hárfánál később jönnek a nehézségek, amikor el is dől, hogy valaki hivatásszerűen tudja-e gyakorolni a zenét, vagy megmarad amatőr szinten. A gyerekek ma általában kis kelta hárfákon kezdenek el muzsikálni, ami a testalkatukhoz igazodóan könnyebb, a húrok feszessége puhább, megtanulnak harmóniában gondolkodni és hallani, nagyon gyorsan képesek önmagukat kísérni, énekelni és hárfázni. Ez az összetett tevékenység olyan idegpályákat mozgat meg, és olyan idegi összeköttetéseket hoz létre, melyek pozitív hatással vannak a gondolkodás, a problémamegoldás fejlődésére. Nálunk is zajlik kutatás e vonatkozásban, a Magyar Tudományos Akadémiával kö­zösen, melyben óvodás kortól vesznek részt gyermekek, akiknél mérések történnek arra vonatkozóan, hogy az ének-zene tanulása milyen pozitív változásokat eredményez az agyban.

– Milyen a zeneoktatás helyzete nálunk?

– A külföld számára a mai napig példaértékű az a jól a kiépített hálózati szisztéma, amivel rendelkezünk, de a módszertani kultúránk is – az, ahogy a zenét tanítjuk, ami elsősorban Kodály Zoltán nevéhez köthető. Mára azonban a Zeneakadémián folyó kutatások révén sok más jó gyakorlatot is sikerült beemelnünk a Kodály-módszer mellé. Az informatika térhódítása következtében a mai gyerekeket már másként kell megközelíteni, mint korábban. Az írni-olvasni nem tudó gyerekek is használni tudják a mobiltelefonokat, vagy más digitális eszközöket. A zenét ennek tudatában kell beépíteni a mindennapjaikba, ha lehetőség van arra, hogy ezek segítségével is ösztönözzük a gyerekeket, nem kell visszariadni. Vannak is ilyen fejlesztéseink is. Az ének-zene-tanulás kedvező hatásait a Városmajor utcai mintaintézményünkben is tapasztaljuk. Itt óvoda, általános iskola és gimnázium is működik. A diákok a kompetenciamérés során elérik vagy meghaladják más, matematika tagozatos osztályokba járók teljesítményét. Ezek a mérések azt vizsgálják, hogy tudják tanulók a tudásukat alkalmazni, hogy tudnak valódi élethelyzeteket megoldani. Az ének-zene jótékony hatása nem csak a zenei tehetséggel megáldott, jó hallású gyerekek fejlődésében mutatkozik meg, hanem az esetleg kevésbé jó zenei adottságokkal rendelkező gyermekeknél is. Elsősorban nem az a célunk, hogy muzsikusokat, hanem az, hogy teljes – zeneszerető – embereket neveljünk.

Vigh Andrea hárfaművész nem első ízben lépett fel Zalaegerszegen, de ez a szólókoncert bizonyára emlékezetes marad mindig. A Händeltől Smetanáig ívelő, melódiákban gazdag, virtuóz műsora után csak többszöri ráadást követően engedte le a művésznőt a pódiumról a közönség.