A Móricz Galériában nyílt kiállítás Pintér József munkáiból

A fő ihlető forrás számára mindig a természet volt, ahol nagy kedvvel barangol gyalogszerrel és két keréken egy­aránt. Elkötelezett természetjáró, aminek azzal is hangsúlyt adott, hogy tárlata megnyitójára hátizsákkal, bakancsban és túrabotokkal érkezett.

Mintha csak valamelyik képéből lépett volna ki közénk…

– Az volt a célom, hogy felhívjam a figyelmet erre a rendkívül tartalmas időtöltésre – ad magyarázatot öltözékére. – Egy kis somogyi faluból, Torvajról származom, gyerekként olyan szabadok voltunk, mint a madár, réten, mezőn, erdőben futkározva teltek a napjaink. Később, amikor a dekoratőriskolát végeztem, a főváros környékét is módom volt bebarangolni. A Kékesig is elmentünk, kedves emlékem, hogy Kodály Zoltánnal is találkoztunk, aki fiatal feleségével sétált. Az egerszegi bringaklubbal aztán még szélesebbre nyílt az úti célok tárháza. Télen gyalogolunk, tavasztól kerékpározunk, ezek a túrák az igazi felszabadultság érzését kínálják. Hogy csak néhány példát említsek, bicikliztünk Németországban a Duna forrásvidékén, szép emlék a fél Dunántúlt felölelő kör, s természetesen a Balaton környékét sem hagytuk ki. Kezdetben még próbáltam útközben vázlatokat, krokikat készíteni, de így mindig lemaradtam, ezért jó ideje már csak a szememmel rögzítem az élményt. A végén úgyis „átírja” az ember a képet, több élményt sűrít egy kompozícióba.

Zalaegerszeg környékén a dombok jelentenek számára kifogyhatatlan témát.

– Ez a vidék maga a csoda, megunhatatlan, télen, nyáron, reggel és alkonyatban mindig más arcát mutatja – mondja.

A monotípiák, akvarellek, olajképek sorában kiállított egy olyan sorozatot is, amelyen a munkák előterében valódi lepréselt növényeket (búzavirág, pásztortáska) helyezett el. Olyan érzetet kelt ezzel, mintha a szemlélő a fűben hasalva nézné a tájat.

– Diákkorunk növénygyűjteményeit idézem meg, emlékszem, akkoriban milyen gondosan ragasztgattuk rajzlapra a lepréselt füveket, virágokat. Nem volt ez értelmetlen dolog, közelebbről is megismertük a rétek lakóit.

A túrák alkalmával szinte minden útba eső nevezetességet felkeresnek, Pintér József pedig különös késztetést érez arra, hogy felhívja társai figyelmét a tájhoz kötődő képzőművészekre.

– Szülőfalum környéke két rangos alkotóval is gazdagította a művészet történetét. Egyikük Kunffy Lajos (1869–1962), akinek somogytúri birtokán szép múzeumot alakítottak ki. A kúriába annak idején kedvvel látogatott el Rippl-Rónai József, Iványi Grünwald Béla és Nagy István is. Csodálatos művész volt, a nagybátyám nála tanult. Utóbbi sajnos odaveszett a Donnál, pedig olyan harcos volt, aki legszívesebben a gombaszedő­ket rajzolta az erdőben. Már gyerekkoromban látogatható volt Kunffy Lajos műterem-­galériája, nagyon megérintett a festészete. Ezer holdat birtokolt, nem a művészetből élt, bár Párizsban is kapósak voltak a képei. Gyakran festette a környéken élő cigányokat, ami kuriózumnak számított.

A társaimat elkalauzoltam a múzeu­mába, s mindenki ledöbbent, milyen életművet hagyott hátra ez a kevéssé ismert alkotó. Még így is, hogy rengeteg képe elkallódott. Az első világháború kitörésekor kétszáz festménye ott rekedt Párizsban, s csak a töredékét sikerült visszaszereznie. A környék másik nagy fia Zichy Mihály (1827–1906), aki a Torvajhoz közeli Zala községben született. Őt talán nem kell bemutatni senkinek, a világ legjobb rajzolói közé tar­tozott. A munkáit kölyökként ismertem meg, a tanító úr elvitt bennünket a kiállítására. Zichy múzeumát még nem volt módunk meglátogatni, de remélem, hogy ezeket a kincseket is megmutathatom majd egy túrán.

Stílusosan szólva: rajta van a bakancslistáján.