Emelkedő látogatószám

2019.01.09. 07:00

A Keresztury Dezső VMK intézményeinek idei terveiről értekeztek Zalaegerszegen

Mészáros Márta filmrendezővel találkozhatunk, s Németh János keramikusművész 85. születésnapját is ünnepelhetjük – derült ki a Keresztury Dezső VMK keddi sajtótájékoztatóján.

Magyar Hajnalka

Pölöskey Ildikó, Prokné Tirner Gyöngyi, Dala Hajnalka, Bednárikné Rácz Enikő, Flaisz Gergő, Drávecz Szabolcs és B. Takács Kata (szemben ülnek) a Keresztury VMK keddi évkezdő sajtótájékoztatóján

Fotó: Pezzetta Umberto

A hagyományos év eleji programismertetőn Flaisz Gergő igazgató elmondta, több intézményük is jelentős felújítás előtt áll. Az év folyamán rendbe teszik a VMK előtti teret, megújul az Art Mozi és a hangversenyterem nagyterme, s hamarosan megkezdődik a bővítés a Kézművesek Házában. Az elmúlt év mérlegét megvonva emelkedő látogatószámról szólt, programjaik mennyisége elérte a vállalható maximumot, teljes kapacitással dolgozik minden intézmény.

Bednárikné Rácz Enikő igazgatóhelyettes a VMK rendezvényei közül kiemelte Orosz István grafikusművész január 16-án nyíló kiállítását, amivel a magyar kultúra napját is köszöntik. Ugyancsak a jövő héten látogat hozzájuk Csuja Imre színművész, akivel Antal Gábor szakpszichológus beszélget a színészi hivatás kríziseiről, konfliktusairól. A VMK kínálatában idén erőteljesebb szerepet szánnak a gasztronómiának, februárban Havas Dóra, márciusban Krausz Gábor séf érkezik vendégségbe. Mindemellett ismerkedő partit szerveznek 25 év felettieknek, lesz Wass Albert-est Rékasi Károly főszereplésével, folytatódik a Pszicho Estek sorozat, valamint a Pszichofilmklub, amely márciusban az Aurora Borealis című filmet tűzi műsorra, s vendégként a rendezőt, Mészáros Mártát köszönthetik.

Pölöskey Ildikó, Prokné Tirner Gyöngyi, Dala Hajnalka, Bednárikné Rácz Enikő, Flaisz Gergő, Drávecz Szabolcs és B. Takács Kata (szemben ülnek) a Keresztury VMK keddi évkezdő sajtótájékoztatóján Fotó: Pezzetta Umberto

 

Dala Hajnalka az Apáczai Művelődési Központ terveiből kiemelte Preisinger Éva jövő héten nyíló mandalakiállítását, új, asztrológiai sorozatukat, farsangi rendezvényeiket, amelyek sorában éjszakai épülettájékozódási futást is szerveznek. A Kultúrházak éjjel-nappal programhoz ugyancsak csatlakoznak, náluk a zene és a hangszer kerül főszerepbe. Drávecz Szabolcs az Art Mozi színeiben elmondta, tavaly rekord nézőszámot regisztráltak, s azt tapasztalták, hogy a nézők érdeklődése ismét a romantikus és a magyar filmek felé fordult. Folytatódik náluk a Dumaszínház sorozat, a Nyitott Akadémia, idén is érkezik az Opera, lesz rajzfilmünnep és Valentin nap alkalmából egész estés ismerkedős partijátékot rendeznek a húszas évek Amerikájának stílusában.

Prokné Tirner Gyöngyi a Kézművesek Háza programjából táboraikra és kézműves workshopjaikra hívta fel a figyelmet, megemlítve, hogy két foglalkoztató füzetet is kiadnak. Nyáron immár a 28. GébArt művésztelepnek adnak otthont, s az elmúlt öt év munkáját felölelő művekből a hangversenyteremben nyílik kiállítás. Utóbbi helyszín terveiből B. Takács Kata adott ízelítőt, kiemelve Németh János keramikusművész, a Nemzet Művésze március 14-én megnyíló, rendhagyó kiállítását. A 85 éves alkotó ez alkalommal sosem látott műveit, régi rajzait és családi fotóit tárja a közönség elé, tárlatvezetéssel körítve. Folytatódnak zenei sorozataik, bérleteik, az Egerszegi Páholyban pedig Liptai Claudia és Pataki Ádám mesél életéről február 27-én.

Pölöskey Ildikó a Családi Intézet színeiben a január 19-én esedékes ingyenes esküvőkiállításra hívta fel a figyelmet, amelynek fő vonulata idén a hagyományos értékeket domborítja ki a hangversenyteremben.

Megtudtuk még, hogy idén májusban a Keresztury VMK ad otthont a Magyar Népművelők Egyesülete országos összejövetelének, a szakmai konferenciára több mint 200 népművelőt várnak.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!