Húsz éve szentelték fel Hévíz városának protestáns templomát

Hévízen járunk, évfordulót ünnepelni jöttünk, hálaadó istentiszteletre: szinte napra pontosan két évtizede szentelték fel a város protestáns templomát, amely azóta otthont ad a református és az evangélikus gyülekezetnek. Csak az Úristen tudja, a szakrális térben ez idő alatt hányan nyerték el áldását. Ami biztos: az elmúlt húsz évben több ezer istentiszteletet tartottak e falak között, tudjuk meg Dieter Bögeltől, a német ajkú evangélikus gyülekezet lelkipásztorától. A hévízi ugyanis nem csak a magyar Ige háza, német ima is gyakorta felcsendül a barátságos belső térben.

– Mi, német evangélikusok végtelenül hálásak vagyunk a magyarországi evangélikusoknak és reformátusoknak, hogy lelki otthonra találhattunk itt, és nem egy átmeneti szállást kaptunk – hangsúlyozta a lelkész, kiemelve: jövő májusban a német evangélikusok ugyancsak húszéves jubileumukat ünneplik Hévízen.

De most tekintsünk inkább a múltba. A Zalai Hírlap 1998. szeptember 23-i számából kiderül: Hévízen már a múlt század első évtizedeiben létrejött egy templomépítő közösség, s az 1930-as évek elejétől gyűjtés folyt a templom építésére. Az épület terveit „a századelő neves, nagyváradi származású építésze, Szeghalmy Bálint 1941-ben készítette el. Ám a második világháború idején és az utána következő évtizedek alatt megsemmisültek az összegyűjtött javak”. Az elődök álma így a ’90-es évek második felében valósulhatott csak meg, a hajdani terveket némiképp átalakítva. „Az alapozáshoz már 1995-ben hozzáfogtak, a következő esztendő pedig az alapítványi vagyon gyarapítását célzó gyűjtőmunkával telt. A város, a helyi lakosság, továbbá bel- és külföldi magánszemélyek siettek a gyülekezetiek segítségére, mindannyian fontosnak érezve a templom létrejöttét.” Az építkezés teljes költsége közel 30 millió forint volt, amihez az önkormányzat 15 millió forinttal járult hozzá. A gyülekezeti kassza 10 millió forintnyi kiadásra nyújtott fedezetet, a hiányzó rész pedig külföldi adományokból gyűlt össze, olvasható a korabeli Zalai Hírlapban.

– Egy olyan közösség ünnepe ez, amely példát mutatott összefogásból, s abból, hogyan lehet az Istenbe vetett kitartó hittel templomot építeni – szögezte le Fisli István önkormányzati képviselő, az oktatási, kulturális és sportbizottság elnöke. Felidézte: a templom megépülte előtt magánházaknál, a reumakórház kultúrtermében és a mozi kistermében, valamint a Hotel Alba társalgójában tartották alkalmaikat a hévízi protestáns gyülekezetek. 1993-ban a város képviselő-testülete adományozta a Helikon utcai területet a felekezeteknek. A templom 1995–98 között épült, a hivatalos alapkőletétel 1997. június 21-én volt, s 1998. december 6-án szentelték fel.

Smidéliusz Zoltán, a Somogy-Zala Evangélikus Egyházmegye nyugalmazott esperese a templom születésének első pillanatától jelen volt.

­– Az ember beleborzong, hogy Istennek milyen csodái vannak – hangsúlyozta igehirdetésében, hozzátéve: rengeteg nehézséggel állt szemben az a kis közösség, amely szerette volna, hogy saját templomában dicsérhesse az Istent. – Ez hosszú ideig teljességgel reménytelen volt. Az Úr azonban felszabadította az embereket, hogy bízzanak, és ne rettegjenek, ne futamodjanak meg a feladat elől. Ha Ő nem segít, ma sem áll itt ez az épület. Szeretetét ez a közösség számtalanszor megtapasztalhatta már. Csoda, hogy e két egyház, mindnyájunk közös hajléka megépülhetett, és ékszere lett a városnak. S míg a Hévízi-tó a testi bajokra nyújt gyógy­írt, ezen a helyen az Örömhír által Isten a lelkünket gyógyítja meg.

Az a bizonyos húsz évvel ezelőtti december eleji nap a Piramis bevezetőben idézett Ajándék című dalát juttatta Nagyné Szeker Éva evangélikus lelkipásztor eszébe.

– Az ajándék e gyönyörű templom volt – szögezte le a lelkész, aki az építkezés idején Hévízen szolgált. Az ünnepre, mutatta, elhozott magával egy követ, amit az állványokon járva vett magához több mint két évtizede. Felidézte: az „én drága ötvirágos csokromból” a sümegi, a tapolcai protestáns, valamint a keszthelyi evangélikus és a református templom megépült még a háború előtt, a hévízit azonban akkor „elvitte a történelem vihara”. A ’80-as évek végén azonban az álmok feléledtek, a tervek előkerültek, s 1998-ra felépülhetett a templom, tette hozzá mosolyogva.

A Zalai Hírlap már idézett, 1998-as cikke arra is kitér, hogy „a vöröskő falú, márványdíszítéses épület városképi szempontból is éke lesz a településnek. Érdekessége, hogy a toronyban, nyitott boltív alatt, látható helyre kerül majd a harang”.

Kuti Géza református esperes – ezt szemléltetve – egy, az épülő Isten házáról készített fotómontázst mutatott az ünneplőknek, kiemelve: a Vincze István által készített csillag, amit emelőkosárral helyeztek fel a toronyra, húsz éve „úgy tekint az égre fel, ahogyan mindannyiunknak vágyakozni szabad, lehet és kell az élő Isten után”. Azóta mutatja az utat. Körbenézve megjegyezte: a templomban most is lát olyan arcokat, akik a húsz évvel ezelőtti felszentelésen, sőt az alapkőletételen is ott voltak. S már akkor is jártak Hévízen istentiszteletre, amikor templom híján magánházaknál hallgatták az Isten igéjét.

Bő két évtizede Császár Attila, a Veszprémi Református Egyházmegye esperese is jelen volt a templom felszentelésénél, akkor édesapja töltötte be a most általa ellátott tisztséget.

– A városban sokféle nép, náció megfordul, s a vendégek egy jelentős része be szokott térni ebbe a hajlékba, akár evangélikus, akár református, akár magyar, akár német nyelvű istentiszteletre – mondta. – Isten különös kegyelmének tartom, hogy egyfajta keretet adva ennek a húsz esztendőnek, most én köszönthetem az egyházmegye lelkészsége nevében a hévízi gyülekezeteket. Soli Deo gloria.

– Húsz esztendeje azért épülhetett meg ez a templom, hogy Isten népe hallja az Ő igéjét, és vele közösségben erősödjék – emelte ki igehirdetésében Steinbach József, a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke, aki Pál apostol egyik hitvallását idézve – „Mindenre van erőm a Krisztusban, aki engem megerősít.” – azt mondta: azért épülhetett meg ebben a csodálatos városban ez a közös templom, hogy többek között ezt az igét hallva az erős Isten színe előtt rádöbbenjünk saját erőtlenségeinkre, s ezen üdvözítő találkozás által hitünkben erősödhessünk, és hétről hétre „együtt megtapasztaljuk a csodát, az Evangélium örömét”. – Veled, Uram tudunk szűkölködni és tudunk bővölködni, veled a lehetetlen is lehetségessé lesz. S arra is van erőnk, hogy le tudjuk tenni azokat a terheket, amiket nem Isten rakott ránk – fogalmazott a püspök.

Imádsággal és szeretettel gondol a hévízi protestáns gyülekezetekre Szemerei János, a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület püspöke, aki üzenetét, betegsége okán, levélben juttatta el az ünneplő testvéreknek. A 28. zsoltár 7. versét idézve azt írta: „Erőm és pajzsom az Úr, benne bízik szívem. Ő megsegített, ezért vidám a szívem, és énekelve adok neki hálát”.

– Az Úristen iránti mélységes hálával állok itt – kezdte köszöntőjét Huszár Pál, a Dunántúli Református Egyházkerület gondnoka. – Úgy érzem, Istenünk megtartó kegyelme és áldó szeretete megjelent Hévízen is az elmúlt negyedszázadban. Adjunk hálát az Úrnak, hogy miközben a keresztyén voltát feladó Európában sorra zárják be a keresztény templomokat, s lesznek belőlük hangversenytermek, múzeumok vagy vendéglők, addig nálunk új templomok épülnek. Legyünk hálásak, hogy tudunk együtt ünnepelni, imádkozni, igét hallgatni és hálát adni evangélikus és római katolikus, továbbá a német protestáns testvéreinkkel. Mindannyiunknak egy Urat kell szolgálnunk. S ha közel leszünk az Úristenhez, egymáshoz is közel leszünk. Ámen.

A zsúfolásig telt templomban Péntekné Vizkelety Márta, a hévízi református gyülekezet lelkésze megköszönve mindenkinek, aki hozzájárult a templom felépültéhez, Isten áldását kérte mindannyiukra.

– A hévízi minden vasárnap a negyedik istentisztelet, amit tartok, s ebben a kicsiny templomban hétről hétre az ország legnagyobb gyülekezete vár – mondta rejtélyesen Honthegyi Zsolt, a hévízi evangélikus gyülekezet lelkipásztora. – Ugyanis az itteni, nagyon picinyke, 2-3 fős evangélikus mag mindig kiegészül az ország különböző tájairól érkezett testvérekkel. Ez a templom ezért (is) áll itt. Hogy aki a testi gyógyulásért érkezik a városba, rátaláljon a lelki gyógyulásra is…