Két napon át

2018.08.08. 09:00

A nosztalgia léptei s hangjai uralták Hévíz utcáit

A szenvedélyes tangó, az elegáns keringő, a vidám csacsacsa és a fergeteges rock and roll hangjai és léptei uralták a fürdővárost két napon át.

Péter Árpád

A Nosztalgia hétvégén a Festetics és a Deák tér, valamint a Rákóczi utca számos pontján muzsikusok idézték meg az élő zenés kávéházi korszakot, a nagykanizsai Eraklin Táncklub Egyesület párjai pedig helyszínről helyszínre haladva hozták lázba a közönséget. S hogy ez sikerült, azt bizonyítja az is, hogy nem ritkán felcsattant a vastaps.

A táncosok alkalmazkodtak az adott helyszín zenei stílusához – amely a bluestól a jazzen keresztül a tánczenéig sok mindent felölelt. A Festetics téri harmonikaszóra pedig még sztárfellépőjük is akadt az eraklinosoknak: a szemmel láthatóan muzikális, három év körüli kislány, szülei engedélyével, része lett a produkciónak.

A táncosok minden talpalatnyi helyet kihasználtak Fotó: Péter Á.

– Nem elsősorban a versenytáncot mutatjuk be – mondta Lekszikov Csaba, az Eraklin elnöke, az estek egyik fellépője –, hanem a könnyedebb műfajok táncait, amelyekhez akár a vendégek, érdeklődök is csatlakozhatnak. Lazább hangulatot szeretnénk hozni a hévízi estékbe, megidézve azt a korszakot, amikor az emberek beültek egy kávéházba, presszóba meginni egy pohár bort, majd később táncra perdültek az élő zenére.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!