2018.05.12. 14:00
A művészek orgona és szaxofon hangzását harmonizálták a letenyei koncerten
A megyeszékhelyi Dankos Attila orgonaművész és a nagykanizsai Fekete Melinda Zsófia szaxofonművész a Szentháromság templomban adott koncertet.
Dankos Attila orgonaművésznek Horváth Gábor atya segített a hangszer regisztereinek kezelésében
Fotó: Szakony Attila/ Zalai Hírlap
A bánokszentgyörgyi születésű Fekete Melinda Zsófia pályáját a furulyával kezdte. Tíz év elteltével viszont letette a hangszert. A kanizsai Batthyány-gimnáziumba kerülve szaxofonra váltott. A lányt lenyűgözte a hangszer, s egy országos versenyen is szerepelt. Ugyan az esélytelenek nyugalmával indult, ám végül a döntőbe került.
Ekkor eldöntötte, komolyan foglalkozna a szaxofonnal és átiratkozott a fővárosi Zeneművészeti Szakközépiskolába, ahonnan az érettségi után a Debreceni Egyetemen szaxofon művésztanári diplomát szerzett. Melinda Zsófia jelenleg a kanizsai Farkas Ferenc Zene- és Aranymetszés AMI tanára, valamint az Orff Ütőegyüttes vezetését is átvette.
Dankos Attila a zalaegerszegi zeneiskolában kezdte tanulmányait, majd a szombathelyi Művészeti Szakközépiskolában tanult szolfézs és orgona szakon. Zsófia Melindához hasonlóan a debreceni egyetemre került, itt az orgona tanszéken tanult. Eközben egy évet Németország Detmoldi Egyetemén Thomas Nowak professzornál és Arvid Gastnál mélyítette el a tudását.
Több mesterkurzuson is részt vett, többek között: Szathmáry Zsigmond, Spányi Miklós és Ton Koopmann képzésein. Jelenleg a megyeszékhelyi zeneiskolában tanít orgonát és zongorát, illetve a kertvárosi Szűz Mária Szeplőtelen Szíve templom orgonistája.
A szakmai kapcsolat Debrecenben kezdődött
A fiatalok szakmai kapcsolata furcsamód nem Zalában, hanem a Debreceni Egyetemen kezdődött. Már akkor eldöntötték, hogy az orgona hangzásvilágát házasítják a szaxofonéval. Az izgalmas vállalásból elkezdődött a közös munka, ám a tanulmányok, a hivatás miatt olykor évekre szüneteltették a koncertezést. Egészen 2016-ig, amikor mindketten hazaköltöztek. Innentől kezdve a Nagykanizsa Zalaegerszeg távolság leküzdése már nem okoz gondot számukra.

Fotós: Szakony Attila/ Zalai Hírlap
- Erre a hangszer kettősre nem írtak műveket, az átiratokért mi felelünk – mesélte Fekete Melinda Zsófia szaxofonművész. – Barokk zenéket fuvoláról, hegedűről átfordítottuk, s azt láttuk, hogy a közönség vevő az újdonságokra. A visszajelzések miatt később már másfajta zenékkel próbáltuk bővíteni a repertoárunkat. Azonban az átírásokba is bele kellett rázódni, hiszen elvihette volna rossz irányba is a dallamokat.
Az orgona speciális beállításokat követel
A másik nehézség, hogy a koncerttermek helyett mindig más templomban léptek fel és természetesen ezzel az akusztika is változott. A fent hallott muzsika, lent a padsorok közt teljesen másképp jelent meg.
- Az orgona speciális beállításokat követel, a regiszterek finomhangolásában vagyis a hangszínváltásokban a legutóbbi letenyei koncerten Horváth Gábor atya segített – folytatta. – Már több koncertet tartottunk szerte az országban, voltunk a szombathelyi székesegyházban. Utóbbi helyen óriási élményben lehetett részünk, hiszen hét másodperces visszhangban kellett a lehető legjobban összedolgoznunk. Sőt, egy alkalommal a fővárosi Kálvin téri aluljáróban is játszottunk, s örömünkre nagyon sokan megálltak és hallgatták a játékunkat.

Fotós: Szakony Attila/ Zalai Hírlap
A duó repertoárja folyamatosan változik, rengeteg új ötletet szeretnének formába önteni, jelenleg éppen filmzenei átiratokon dolgoznak. Legközelebb pedig május 19-én (szombat) 20 órakor Vasváron a Szent kereszt felmagasztalása templomban lépnek fel. De gőzerővel készülnek a szeptemberi zalaegerszegi orgonafesztiválra is.