Gyika Jenő, a zalai honvédzászlóalj megszervezője

A vagyonát szőrmekereskedelemmel megalapozó Gyika família a 18. század végén települt át a Habsburg Monarchiába. I. Ferenc császár 1813-ban – kereskedelmi tevékenységének és jótékonykodásának elismeréseként – nemességet és címert adományozott az ekkor Bécsben élő Gyika Konstantin Emánuelnek, aki rövidesen megvásárolta családja számára a Csáky grófok Zala megyei uradalmát, és annak székhelyén, Belatinc mezővárosban telepedett le.

Fia, a Bécsben, 1816-ban született Gyika Jenő (Eugen) gimnáziumi tanulmányait követően, 1834-ben tisztjelölt lett a cs. kir. 32. (Ferdinánd) gyalogezredben, 1835-től a 62. (Turszky) gyalogezred zászlósaként szolgált, végül 1839-ben hadnagyként lépett ki a hadseregből. Zalába visszatérve részt vállalt a belatinci uradalom gazdálkodásának irányításában, melyet akkor már özvegy édesanyja vezetett, és feleségül vette Csuzy Anasztáziát, a dúsgazdag becsehelyi földesúr, Csuzy Pál lányát.

Az 1840 szeptemberében Zala vármegye táblabírájává kinevezett Gyika Jenő 1845 februárjában megalakította a Védegylet alsólendvai osztályát, melynek elnöke lett. Egy hónappal később önkéntes adózást vállalt Deák Ferenc oldalán, 1845 őszén pedig támogatást ajánlott a Balatonon létesítendő Kisfaludy-gőzösre.

1847 nyarán már a zalai liberális ellenzék meggyőződéses tagjának számított, és a júniusi tisztújítás során a Lövői járás főszolgabírójává választották. 1848 tavaszán, a forradalmi átalakulás hónapjaiban Alsólendva mezővárosban szervezett nemzetőrséget, majd a június 15-ei népképviseleti országgyűlési képviselőválasztáson az Alsólendvai választókerület képviselőjelöltje volt. Támogatói meg is választották, ám botrányos körülmények között – az ellenjelölt híveinek elkergetése után – lemondott mandátumáról.

A zalai nemzetőrök őrnagya

Amikor 1848 júniusában határ menti őrszolgálatra vezényelték a Zala megyei nemzetőröket, a Lövői járás mozgóvá tett nemzetőrzászlóaljának parancsnokává, illetve nemzetőr őrnaggyá nevezték ki Gyika Jenőt. A parancsnoksága alatt álló nemzetőrök 1848 nyarán a Mura bal partján, főként az átkelőhelyek védelmében teljesítettek megfigyelő, illetve őrszolgálatot. Gyika őrnagy legemlékezetesebb „haditette” az volt, hogy szeptember 11-én, Jellasics betörését követően – az alsólendvaiak kérésére, ám a magyar hadvezetés szándéka ellenére – felégette a muraszerdahelyi Mura-hidat.

A híd elpusztítása késleltette ugyan Alsólendva horvát megszállását, és a horvát (majd a császári) sereg összeköttetését is akadályozta bizonyos mértékben, hiánya viszont később, októbertől decemberig gondokat okozott a magyar hadvezetésnek, mert megnehezítette a Perczel-hadtest által visszafoglalt Muraköz ellátását és megtartását. (A császáriak később – mind elfogásakor, mind az ellene folytatott hadbírósági eljárás során – felrótták Gyikának a Mura-híd felégetését.)

Önkéntesek őrnagya

Szeptember 22-én a Zala megyében szerveződő önkéntes mozgó nemzetőrzászlóalj parancsnokságával bízták meg Gyika Jenőt. Az október elején már mintegy 640 főt számláló, ám lőfegyverrel még alig rendelkező, jobbára csak dárdákkal felfegyverzett zászlóalj Nagykanizsa horvát megszállás alóli felszabadítása során, október 3-án esett át a tűzkeresztségen. A Gyika őrnagy vezette zalai önkéntes mozgó nemzetőrzászlóalj október 16-án csatlakozott Perczel Mór ezredes Muraköz felszabadítására induló hadtestéhez. Miután Perczel másnap Letenyénél elfoglalta a Mura-hidat, hadoszlopa, élén a zalai önkéntesek három századával, benyomult a Muraközbe, ahol Gyika nemzetőrei is részesei lettek a megszálló horvát csapatok elfogásának és lefegyverzésének.

Az október 18-án Csáktornyára bevonuló, és ott beszállásoló Perczel-hadtest november 8-án eredményes megelőző támadást hajtott végre a Stájerországban gyülekező császári csapatok ellen. A Dráva mentén zajló hadműveletben részt vett Gyika őrnagy zászlóalja is, ám a Friedaunál vívott ütközetben tartalékban maradtak. November 11-én a zalai önkéntes nemzetőr alakulatot 47. sorszámmal a honvédzászlóaljak közé sorolták, parancsnokát, Gyika Jenőt pedig két héttel később honvédőrnaggyá nevezték ki.

Visszavonulás

A Perczel-hadtestnek a császári főerők támadását követő visszavonulása során, december 22-én a Gyika őrnagy vezette 47. honvédzászlóalj is elhagyta Zala megyét. A zalai alakulat a december 30-ai, súlyos vereséggel végződő móri ütközetben a jobb szárnyon foglalt állást, négy ágyúval. Mivel a megsemmisítő császári támadás elkerülte a jobb szárnyat, Gyika őrnagy zászlóalja az ágyúkat megmentve, veszteségek nélkül tudott visszavonulni.

A Budára visszavonult, és ott néhány napig előőrsi szolgálatot teljesítő 47. honvédzászlóalj 1849. január 5-én hagyta el a magyar fővárost. A következő hetekben a középponti mozgó sereg alakulataként tevékenykedtek, és január 22-én részesei lettek Szolnok bevételének. Január végén Gyika őrnagy egy közel négyezer fős, a zalai alakulatot is magában foglaló dandárt vezetett. Zászlóalja ettől kezdve a felső-tiszai hadtest kötelékében vett részt a további hadműveletekben.

A császáriak egyik utóvédjét megfutamító, 1849. február 14-ei tornaljai ütközetben Gyika megsebesült, majd hónapokig betegszabadságon volt. Felgyógyulása után, május 9-én a budai várat ostromló 17. honvédzászlóalj parancsnokává nevezték ki. Mivel Gyika az ostrom idején is beteget jelentett, zászlóaljának tisztikara gyávasággal vádolta meg, és haditörvényszéki vizsgálatot rendeltek el ellene. Az eljárástól az mentette meg, hogy május 31-én leköszönt a rangjáról, s hazatért belatinci birtokára.

Hadbíróság

Ott fogta el június 19-én egy császári különítmény, miután azt híresztelték róla, hogy erőszakosan újoncokat toboroz a honvédsereg számára. A szabadságharc leveréséig vizsgálati fogságban tartották, majd 1850 februárjában Pozsonyban állították hadbíróság elé. Az elfogásakor felmerült vádak alól ugyan tisztázta magát, ám honvédőrnagyi tevékenysége miatt felelősségre vonták. Gyika nem tagadta, hogy ő volt a zalai mozgó nemzetőrzászlóalj, majd a 47. honvédzászlóalj parancsnoka, ám azzal védekezett, hogy az általa vezetett alakulat mindvégig tartalékban volt a császári csapatokkal vívott összecsapások során.

Vallomása szerint betegszabadsága idején Kossuth Lajos kormányzóelnök Debrecenben felajánlotta neki az alezredesi előléptetést, és azt, hogy menjen diplomáciai küldetéssel a Havasalföldre, távoli rokonához, Alexander Ghica fejedelemhez, ő azonban mindkettőt visszautasította. Mivel a hadbíróság szerint Gyika megszegte a hadseregből való kilépésekor tett esküjét, hogy soha nem fog harcolni a császári csapatok ellen, 1850. április 8-án hat év várfogságra ítélték. Haynau azonban – valószínűleg az őrnagy befolyásos sógora, Sina Simon báró közbenjárására – kegyelem útján elengedte a büntetést, és május 23-án szabadon bocsátották.

Gyika Jenő az 1850-es években ismét belatinci birtokán próbált gazdálkodni, ám nem sok sikerrel, mert uradalmát az évtized végén kénytelen volt elárvereztetni. Miután 1855 és 1857 között többször járt az osztrák örökös tartományokban, 1859 körül nyomtalanul távozott Zalából; halálának helyét és időpontját nem ismerjük.