Csokorba szedett zalai népszokások

A tárlat ötlete a VOKE Kodály Zoltán Művelődési Háztól származik, a tizedik országos farsangi fánkfesztivál előtt a néphagyományokat gyűjtötték egy csokorba.

A szakmai munka oroszlánrészét Gyanó Szilvia néprajzkutató és Kunics Zsuzsanna muzeológus végezték.

- Hamvazószerdával lezárult a farsangi időszak, azonban érdemes megnézni, hogy eleink miként mulattak, ezzel nem szegünk meg semmiféle böjtre vonatkozó törvényt – mondta Gyanó Szilvia. – Persze a farsang és a böjt között nagy a kontraszt. Mindent, amit a böjt idején tilos, azt lehet előtte. Mulatni, bálozni, lakodalmat tartani, enni és inni amennyit csak bírunk, mert ezután következik a húsvétig tartó 40 napos elcsendesedés.

A néprajzkutató kiemelte: farsang megítélése nem mindig volt ilyen vidám és ünnepi. Az egyház egy időben úgy érezte, mindez ördögtől való, hiszen ilyenkor a keresztények teljesen átalakulnak.

Farsangi maszkázás

- A prédikátorok nem jártak sikerrel, ugyanis a farsangi mulatozás a mai napig virágzik – tette hozzá. – Zalában fontos a fánksütés, abban az időszakban mindenütt ették az édességet. A fánknak a maszkázáskor volt nagy szerepe. Ilyenkor, aki beöltözött, járt házról házra, és egy botra felhúzta az ajándékba kapott finomságokat, s ezt este a közös mulatságkor elfogyasztották. A maszkák mindig ijesztőek voltak, gyakran síró gyerekek kísérték útjukat. Kifejezetten hatásosan elmaszkírozták magukat, a férfiak nőnek öltöztek, s fordítva.

Gyanó Szilvia gyűjtéséből kiderült, hogy Zalában sokáig tartotta magát az úgynevezett „vénlánycsúfolás”.

- A kellemetlen népszokás lényege, hogy azokat a nőket, akik nem keltek el, vagyis egyedül maradtak, alaposan kicsúfolták – folytatta. – Az volt a minimum, hogy bekiabáltak az ablakon: „húshagyó, itt maradt a vén tiló...” kezdetű mondókát vagy éppen egy tuskót raktak az ajtaja elé. A feljegyzések szerint általában a kikosarazott kérők így álltak bosszút.

Kanizsai bálok hangulata

Nemcsak a falun farsangoltak, hanem a városban is. Ilyenkor az úri népség is mulatott, nem is akárhogy. A Keszthelyi Hírlap 1898-ban azt írta: nincs még egy olyan város, ahol úgy mulatnak, mint Kanizsán. A bálok hangulatát Kunics Zsuzsanna elevenítette fel.

- Ebben az időszakban a kanizsai szállodák bérlői, a vendéglősök, s a város egyesületei sorra szervezték a bálokat – vette át a szót a muzeológus. – A 19. század elején a Fő úti Korona Szálló volt az egyedüli úgynevezett „nemesi táncra alkalmas szálló”, itt tartották a táncmulatságokat farsang minden vasárnapján.

Az 1830-as évektől a jelentősen átépített uradalmi vendégfogadó, a Főtéren álló Zöldfa Szálló fogadta a bálozókat. A bezárását követően a megyei és városi bálokat az 1875-ben épült Szarvas Szálló elegáns berendezésű, díszes nagytermében tartották. Kanizsa két, legrégebb óta működő egyesülete, a Polgári Egylet és a Kaszinó egyaránt díszes székházat emeltetett 1885-ben.

Kunics Zsuzsanna hozzátette: az egyletek díszes nagytermükben tartották a városi báli szezon legjelentősebb összejöveteleit. A fennmaradt meghívók, újságtudósítások tanúsága szerint a dísztermeket bérbe-, kölcsönvették más egyesületek is, akik tréfás jelmez-estélyeket rendeztek a farsangi időszakban. A két világháború között az álarcos táncmulatságokat sokszor női szépségverseny, konfetti- és szerpentincsata kísérte.