Bogdán Eszter: A lovag két szerelme

Egyszervolt hol nem volt, élt egyszer egy király. Ez a király, Ezóra királya egy mogorva és szigorú uralkodó volt. Nem volt mindig ilyen zárkózott, régen mindig mosolygott és nagyon barátságos volt. Azonban ez imádott felesége halála után megváltozott . A királynő lányuk, Bella hercegnő születéskor hunyt el. A király megfogadta, hogy mindenáron megvédi egyetlen kincsét, lányát, hisz az egész királyság sem pótolhatta azt, amit elvesztett.

Az alattvalók már nagyon várták a közelgő ünnepséget, a koronázást, azonban nem csak ez a fontos esemény várt még a felcseperedett leányra, hanem az esküvő is szóba került, de Bella nagyon nem akart úgy férjhez menni, hogy nem szerelmes igazán. Olyan tiszta és örökké tartó szerelemre vágyott, mint amilyen szülei között volt rég. De a király nem várhatott, hisz már idős volt, és fiatalabb uralkodó kellett, aki erre alkalmas. Talált is egyet az egyik tengeren túli királyságból, de a hercegnőnek nem igazán felelt meg a kiválasztott. Annál inkább a fiatalabb és helyesebb lovag, aki az apja által kiszemelt férfivel jött. A lovagnak is megtetszett a leány.

Bella hiába kérte édesapját, hogy hadd beszéljen a lovaggal, de a király nem engedhette ezt, hisz ez neki is kellemetlen lett volna. Az ismeretlen lovag egyik fényes reggel erőt vett magán, s elment a király elé, hogy udvariasan megkérje a hercegnő kezét. Bella nagyon boldog volt, mikor ezt meghallotta, de édesapja válasza után már kevésbé volt az. A király azt válaszolta, hogy ha szeretné Bellát, menjen el a tündérek szigetére, és hozza el neki a Napfény égkövét. Ez a drágakő sok ember szerint gyönyörű és csillogó, sokak szerint viszont sosem létezett, csak legenda. A lovag bátran beleegyezett, fejet hajtott, és útnak indult a szigetre, hátha az ottani tündérek segítenek valamiben neki. Csak reménykedni tudott, hogy időben visszaér, hisz barátja is Bella kezét szerette volna, és neki több esélye is volt, mert ő is királyi családból származott, és nem csak egy volt a lovagok közül. Az ismeretlen lovag neve Deen volt. Nem volt más választása, hajóra szállt. 2 heti hajózás után kétségbeesett a legénység, mert nagyon csúnya sötét felhők érkeztek. A tenger perceken belül haragos vízzé változott. A hajót az erős hullámok darabokra törték. Deen eszméletlenül hánykolódott a hajó törött darabjai között. A legénység többi tagja a kék mélységben odaveszett. Pár hét múlva Deen egy kastélyban tért magához. Körülötte tündérek sürögtek-forogtak, s nagy szemekkel nézték a fiút. Deen nem tudta, hol van, s a tündérkirálynő elmagyarázta neki, hogy ő mentette ki a vízből a parton, a szikláknál, már nincs semmi baj, itt a tündérek szigetén már biztonságban van. A lovag ennek nagyon megörült. Este nagy lakomát rendeztek az ő tiszteletére.

A tündérkirálynő minden egyes percben Deennel volt, hisz első látásra megtetszett neki a fiatal fiú, azonban ezt a férje elől el kellett titkolnia. A tündérkirály már nagyon idős volt, a királynő nem is szerette igazán sosem, a szülők kényszerítették a tündérnép egyesítése érdekében. Az asszony a lakoma estéjén félrehívta Deent, hogy elmondja neki, mit érez iránta. Deen számára sem volt közömbös, hisz gyönyörű, hosszú barna haja csillogott, s szemei úgy ragyogtak, mint nyári éjszakán a csillagok.

Bella már biztos nagyon várta szerelme hazatérését Ezórában, ezt nem titkolta el a lovag, a királynő meg is értette, s azt is megígérte neki, hogy mindenképp segíteni fog a hazatérésben egy feltétellel,ha viszi őt is. A király az ünnepségen fiává fogadta Deent, nagyon szimpatikus volt neki az idegen.

Az a bizonyos égkő a kastély egy másik termében, egy vitrinben volt elhelyezve. Deen nem hitt a szemének, mikor meglátta, a drágakő gyönyörű lilás ezüstös színekben pompázott, még sosem látott ehhez foghatót. A legenda szerint ez a drágakő a tündérek ősi köve, ami a szigetet tartja egyben, harmóniában. A tündérkirályságban senki sem tudhatott arról, hogy a követ el szeretné vinni a lovag, ezért a királynőnek is csak Belláról mesélt.

Jó pár év telt el, s Ezórában az ünnepi kürtök megszólaltak. A nép heteken keresztül mulatott Bella királynő koronázásán, egyben esküvőjén. Könnyes szemekkel mondta ki az igent, s hasában már ott is volt a leendő király. Szerelmét halottnak hitte, s már sosem gondolt arra, hogy újra láthatja még. Édesapja ennek csak örült, mert nem akarta, hogy Deen nyerje el lánya kezét, ezért is küldte a hosszú és lehetetlen útra.

Eközben a tündérkirálynő hajót és egyéb eszközöket szerzett a nagy szökéshez a szigeten. Deent nagyon megkedvelték az ottaniak, és igazán szeretett ott lenni, az asszony napjai viszont egyre keservesebbek voltak , ezért is szervezkedett. A tündérkirálynő írt egy levelet férjének, amelyben elbúcsúzott, és elmondta neki, hogy várandós, azonban nem az ő gyermekét várja, ezért megbocsátásáért esedezett, s minden jót kívánt neki.

Már minden a hajón volt, minden készen állt az indulásra, de Deen még gyorsan visszafutott a kőért, a vitrint összetörte, s a követ a zsebébe dugta. Mikor kifutott a kikötőhöz, úgy tett, mintha semmi sem történt volna . Ekkor a talpuk alatt megrengett a talaj. Nem értették, mi történik , de a hajóhoz siettek. A tündérkirálynő elmondhatatlanul boldog volt, hogy elhagyhatja a szigetet, s új életet kezdhet szerelmével s születendő gyermekükkel.

De Deennek nagyon nagy bűntudata volt a tündérkirály miatt és Bella miatt is, mit szól majd, ha meglátja a gyermeket. Az út nagyon hosszú volt, s mielőtt odaértek volna, világra jött a kicsi. A neve Léna lett, egy gyönyörű kislány! Minél hamarabb ellátásra szorult, ezért megérkezéskor egyből a királyi palotába siettek. Ott Thomas, egy kicsike, 4 éves eleven fiúcska fogadta őket. Deen megkérdezte, hogy hol találja meg Bella királynőt, Thomas csak annyit mondott, hogy a királyi kertben van az édesanyja. Mikor Deen ezt meghallotta, alig akarta elhinni, hogy régi szerelmének már gyermeke van.

A kertbe rohanva Deen megpillantotta a királyt, s a kezébe dobta a drágakövet, majd tovább sietett Bellához. Mikor meglátták egymást, újra fellángolt a régi első nagy szerelem, s Bella mint egy kislány, önfeledten ugrott Deen karjaiba. Közben a kertbe ért a tündérkirálynő, a király és a kicsi Thomas. Deen első kérdése az volt, hogy miért van feketében . Bella nyugodtan s mosolyogva mondta el, hogy megözvegyült, ugyanis férjét egy vadászaton megsebesítette a vad,s a sebekbe végül belehalt.

Ekkor a kicsi Léna sírására figyelt fel mindenki, és az értetlen helyzetet Deen próbálta megmagyarázni. A hosszú beszámolót az öreg király berekesztette, s annyit mondott csak, hogy a kő itt van, leányom özvegy,tiéd a keze. A tündér mikor meglátta a követ, szavakat sem talált, s úgy rohant el. Deen nagyon megbánta, hogy ellopta a tündérektől, de már visszaút egyiküknek sem volt.

Kis idő múlva a királyságot feldúlta az a hír, hogy egy férfi két asszonnyal él, az emberek kibeszélték és csúfot űztek az uralkodói családból. Az idős király ezt nem tűrte szó nélkül. Egyik éjjel mikor a kicsik már aludtak, leültek beszélni mindhárman. Bella szavai azt tükrözték, hogy elmondhatatlanul hálás a tündérnek, hogy vigyázott szerelmére, s hazahozta őt.

Szerelmére sem volt dühös, nagyon megértően és szeretetteljesen mosolygott rájuk. A tündér viszont jól tudta, hogy a régi családját is tönkretette, s az emberek között sem lesz boldog élete Deennel, Bella az első szerelme, ezért neki mennie kell. Úti célja a másvilág, erre készített is egy halálos főzetet, amit egy üvegcsébe rakott. Pár csepp is elég volt, hogy meghaljon tőle. Mindhárman szerették egymást. Ezért először a tündér, majd a lovag ivott a méregből. Bella egyedül állt a szoba közepén s rájött, hogy már nem akar úgy élni, hogy szerelmét halottnak hiszi, így a maradék mérget is kiitta.

Bella holtan esett össze, s másnap reggel találták meg őket a szobában. A király mélységesen szomorú volt, hogy egyetlen leánya is elhunyt, így már csak unokája,Thomas maradt és Deen leánya, Léna a tündérleány. Az egész nép gyászba borult, mindenki meghökkent a hír hallatán. A királyi sírba temették őket, s a sír felirata ez volt:

Meddig tarthat az örök vagy az új, amit a szerelem lobbant azt elfedi a múlt. Hosszú idő volt mire beteljesedett, de hármuk lelke már porrá lett.