Nem finomkodik az olvasókkal Dezső Kata

Dezső Kata jelenleg a Pécsi Tudományegyetem hallgatója. 2012-ben fordult a költészet felé, azóta ír verseket. A kötet kiadásának gondolata 2016-ban fogalmazódott meg, majd tavaly az Előretolt Helyőrség Íróakadémia gondozásában jelent meg. Publikált már a Hévízben, a Magyar Naplóban, az Irodalmi Jelenben, utóbbi folyóiratnak 2016-ban debütdíjas szerzője volt vers kategóriában. Ettől függetlenül azt mondja: nem kötelezte el magát teljesen az irodalom mellett.

– Nem hiszem, hogy lenne értelme mindent ennek alárendelni – mondja. – Úgy érzem, az, hogy most épp verseket írok és megjelent egy kötetem, csak egy kis időre teszi relevánssá azt, hogy én az irodalommal foglalkozzak, a kötet sem egy évek óta artikulálódó, teljesen tudatos és aktív alkotói folyamat eredménye, de ezt talán nem is kell egy első kötetnek felróni. Jobb és értékesebb olvasónak tartom magam, mint amilyen irodalmi szerző valaha lehetek, és számomra ez így van rendjén. Ennek ellenére fontosnak tartom a verseket és a versírást is élvezem, valószínűleg hiányozna mindkettő. Az egyetemen esztétika-néprajz szakirányon vagyok, ha az esztétikába mindent bele is lehet magyarázni, a néprajz szerintem már teljesen más diszciplína és elhatárolódás az irodalomhoz képest. Mesterképzésen is szeretnék részt venni, a néprajz szak-irányt vinném tovább. Ennek a tudatos irányválasztásnak annyi az oka, hogy számomra nem lenne célravezető az, ha tudományos módon akarnám megközelíteni a verseket és megtanulnám azt, amit most többnyire intuitív módon fűzök bele a mondandómba, ami pont ennek a professzionalizmusnak a hiányából tud kicsit újszerű és elég nyers lenni. Mások tökéletesen tudnak a szakmaisággal operálni, nekik ez jól is áll, nekem ez teljesen kényszeredett pózolás lenne. Vagy csak lusta vagyok tanulni és ezzel nyugtatom magam, nem tudom. De a néprajz érdekel, úgy érzem, talán sokkal később tudnám megunni.

Versei – bár saját bevallása szerint is közhelyes – arról szólnak, ami őt érdekli.

– A vidék lakóinak életéről írok, akiknek szerintem igen marginális szerep jut az irodalmi és nem irodalmi nyilvánosságban vagy diskurzusban. Rájuk akarom összpontosítani a saját figyelmemen és a témáimon keresztül mások figyelmét is. Az ő bizalmukat szeretném elnyerni, mert őket tartom potenciális olvasóknak. Nem írok a magánéletemről, nem fontos, és az efféle nyíltság nem megoldást, hanem támadófelületet biztosít. Hogy akarhatnék én erős, szuverén hangot kialakítani, miközben banális dolgokon, egy szakításon vagy egy kihűlt kávén kesergek? Hiteltelen, nyomorult helyben toporgásnak tartom. Olvasásélményekből is merítek, fontosnak tartom, hogy átadjak egy szubjektív olvasatot vagy próbálgassak manipulálni, kiforgatni egy kész textust.

Nemrég megjelent kötetét is bemutatta.

– A borító Szentes Zágon munkája, nem az eredeti ötlet alapján készült, egy teljesen új, váratlan, meghökkentő kabátot kaptak a versek, ez szerintem jól működik. Gáll Attila szerkesztette a kötetet a mentorommal, Orbán János Dénessel együtt, akiknek köszönhetően nagyon szép és kerek egység lett a végeredmény, kikerültek a kilógó részek és nagyon karakteres ciklusokba rendeződtek a megmaradtak. A versek javarésze 2016-ban és 2017-ben íródott, egy vers 2014-es.

Jövőbeni terveibe is beavatott Dezső Kata, a következő néhány hétben az olvasásé lesz a főszerep.

– Jelenleg egy fotókiállításhoz, azon belül is Bánkövi Dorottya fotóihoz írok aláfestő verseket, tervben van egy február végi utazás Brassóba és sok könyvet el szeretnék olvasni a szorgalmi időszak kezdete előtt, amiket egy ideje tolok magam előtt, például Deres Kornélia Bábhasadás című könyvét vagy Bognár Pétertől A fényes rend címűt és még továbbiakat is. Aztán még meglátjuk... – zárta mondandóját Dezső Kata.