Carpathia: ,,Ezzel a hajóval ment ki Lajos Amerikába...”

Előttem egy korabeli képeslap a Carpathiáról, a rijekai tengerészeti múzeum gyűjteményéből. A hajó oldalán utólag kézzel írt szöveg: ,,Ezzel a hajóval ment ki Lajos Amerikába”.

És még sok tízezren, merthogy ez volt az óceánjáró rendeltetése: légi összeköttetés még nem lévén a távoli kontinenssel, így szállították az utasokat az ígéret földjére. Nagyrészt horvátokat és magyarokat. A személyzet döntő hányadát is e két náció fiai tették ki.

A Carpathia gőzös önmagában semmi különlegességet nem mutatott. Tizenkettő egy tucat – mondhatnánk róla, ha nem épp a Titaniccal hozza össze a sorsa. 1903 májusában indult első tengerentúli útjára, Liverpoolból Bostonba vitt utasokat. Száz főt az első osztályon, kétszer annyit a másodosztályon és kétezret a harmadosztályon.

Ezt követően többnyire a Magyar Királysághoz tartozó Fiuméban (Rijekában) horgonyzott, hogy rendszeresen onnét induljon Amerika partjai felé. Egy-egy kihajózáskor, ahogy arról a korabeli rijekai újság, a Novi List is rendszeresen beszámolt: nagy volt a sürgés-forgás. Felbolydult az egész város, mindenki ott akart lenni a rakparton, hogy lássa és integessen a szerencséseknek, akik helyet foglalhattak a királyi gőzösön.

Rendeltetése miatt sokan a Monarchia tengerészetéhez tartozónak vélték. Tévesen, mert a brit gőzhajózási társaság, a Cunard Line tulajdonában állt. A kivándorlók egyszerűen csak „Gúnár Lina” névvel illették az üzemeltetőt. Elvégre ezt a nevet könnyebb megjegyezni és kimondani. Kilenc év alatt, az első világháború kitöréséig több mint 300 ezer utast szállítottak Cunardék a térben és időben is hosszú útra.

A Carpathia 1914 júliusában hagyta el utoljára Rijekát. Négy évre rá, 1918-ban (július 17-én lesz száz éve) egy német torpedó találatától süllyedt el az ír partoknál. Háromszáz fős személyzetének többsége megmenekült, öten meghaltak. A hajóroncsot 1999-ben, 200 méteres mélységben találták meg.

A Carpathia meglehetősen rövid életének nevezetes napja 1912. április 11-ével indult. A hajó tervezett útvonala: New York, Gibraltár, Genova, Nápoly, Trieszt és Fiume volt. Főleg idősebb amerikaiakat szállítottak, akik napsütésre és óvilági romantikára vágytak. Nyugalmasnak ígérkező útjukat azonban megzavarta a Titanic tragikus híre, 14-ről 15-re virradóra a Carpathia vette a süllyedő hajó S. O. S. segélyhívását.

„Doctor, a big thing, Titanic is sinking!” („Doktor, az a nagy helyzet, a Titanic süllyed!”) – ébresztette magyar kollégáját, dr. Lengyel Árpádot a Carpathia ír származású első hajóorvosa, dr. Frank E. McGee. Lengyel doktor irányította a túlélők ellátását.

Arthur Henry Rostron, a Carpathia kapitánya azonnal irányt váltott, s a tőle 58 tengeri mérföldnyire (107.4 kilométernyire) északnyugatra szerencsétlenül járt Titanic utasainak a segítségére sietett. Mi az, hogy sietett? A lehetséges 15 csomós (28 kilométeres) sebességét a maximális 17 csomóra növelte! Ez nem kis veszéllyel járt, hisz nekik is a jéghegyek közt kellett lavírozniuk. A gyors döntésnek köszönhetően április 15-én hajnali 4-kor értek a mentés helyszínére.

Ekkorra a Titanic már elsüllyedt. A mentőcsónakokban hánykolódó utasok közül 706-ot mentettek meg. A szerencsétlenségben így is sokan, 1495-en vesztették életüket. A túlélőket az alsó oldalajtókon vették fel, így a kimerült embereknek nem kellett sokat felfelé mászniuk. Őket visszavitték New Yorkba, ahova április 18-án este, zuhogó esőben érkeztek. Több ezer ember gyűlt össze a Cunard kikötő stégjénél. A tömeg, a szuvenírvadászok a Titanic leeresztett mentőcsónakjait pillanatok alatt teljesen kifosztották.

A krónikák feljegyezték, hogy más hajók is vették a vészjelzéseket. Így a tett helyszínéhez sokkal közelebb, mindössze 19 mérföldre eső Californian. Ám ennek kapitánya nem reagált a segélyhívásra. Meghallgatta ugyan figyelő tisztjének jelentését, ám mintha mi sem történt volna, másik oldalára fordult és aludt tovább.

A Titanic tragédiája óta társaságok és múzeumok őrzik a múltat az utókornak. A rijekai tengerészeti múzeumban eredeti mentőmellény is látható, Európában az egyetlen. Ezt Josip Car, a Carpathia pincére mentette meg és adományozta később a köznek. Az érdeklődők a kikötővárosban láthatnak még korabeli képeslapokat és érmeket, amelyekkel a hős személyzet tagjait kitüntették. Nyílván járt az elismerés Lengyel Árpádnak is, aki 1940-ben hunyt el. Budapesten, stílszerűen a Fiumei úti sírkertben helyezték örök nyugalomra.

Egyáltalán nem meglepő tehát, hogy a példátlan mentésben részt vevő hajót és legénységét mindenütt megkülönböztetett tisztelettel fogadták. Nem volt ez másképp az adriai partoknál sem, ahová – a rendkívüli kitérő miatt késéssel – csak 1912. május 7-én érkezett meg. Május 10-én már Budapesten fogadták a tisztikart. József főherceg és Lukács László miniszterelnök állami kitüntetést adományozott Rostron kapitánynak, a személyzet tagjait pedig barátságos labdarúgó-mérkőzésre hívta ki a Magyar Testgyakorlók Köre (MTK).

A futballmeccs bevételét a Titanic károsultjainak megsegítésére ajánlották fel. A végeredmény: MTK-Carpathia 3:2.