Gyönyörűen szomorú leveskonzerv-sorozat

Bár az irodalom kapcsán szoktuk hangoztatni, hogy a regény, a vers élni segít, nyugodtan kiterjeszthetjük a képzőművészetre is. Egy kép, festmény, szobor, grafika, fotó olykor többet mond el rólunk, szemlélőkről, mint az alkotókról. De csak akkor, ha értjük. Amihez nemcsak nyitottság, érdeklődés, hanem némi ismeret és önismeret is szükséges.

A maga nemében egyedülálló zalaegerszegi sorozat előadói arra vállalkoztak, hogy önzetlenül segítenek nekünk ebben.

„Bár ez nem a mi feladatunk lenne, de mivel nem csinálja más, emiatt muszáj átvállalnunk ezt a munkát. A kultúra, a képzőművészet az életünk szerves része. Talán egyes területeihez értünk is, ezekről pedig szívesen beszélünk nagyobb nyilvánosság előtt” – mondta Tóth Norbert képzőművész a kezdeményezés indulásakor.

Emlékezhetünk a minden pillanatban velünk lévő csigavonalakra, a lenyűgöző XVII. századi holland csendéletekre, a rizsgolyó és a futurizmus összefüggéseire, vagy a szamizdat és a szürreális  képek kapcsolatára. E témákat Monok Balázsnak, Filp Csabának, Farkas Imrének, Baki Orsolyának, Danyi Gábornak köszönhettük.

A következő foglalkozások a különös tanórák látogatását becsületbeli ügynek tekintők számára újfent ezer kérdést vetettek fel:

Miről szól az a kép, amin nincs ember, tárgy, táj, de ezer forma, szín annál inkább? Megérthető-e a saját hangulatom csak színek, síkban élő formák segítségével? Hova menekülhet a fotó térhódítása elől a képzőművészet? Végképp kicsavarták a képzőművész kezéből a valóságábrázolás lehetőségét?

Mit fessen a nő, aki hiába tehetséges, nem járhat festőiskolába? Meztelenre kell-e vetkőznie a festőművésznőnek, ha be akar lépni a galériába, múzeumba,  ahol a férfiak által festett női aktok kapják a főszerepet?

Milyen közel van az emberi agyban a művészi kreativitás és a személyiségzavart okozó rendellenesség? A furcsa, a szokatlan, a hatalmas ötletek okozója a dopamin receptorok elégtelen száma? Ledönthető vagy inkább éppenhogy logikusan igazolható a sztereotípia, miszerint a művész nem normális? Egyáltalán mi a normális? Egyetlen Salvador Dali mennyivel ér többet mint sokszáz egyszerűen normális ember?

Ha a képregények grafikai megjelenítését szeretem, magas  művészetet fogyasztok, vagy alacsonyat? Mi van, ha a vurstlik csalafinta csavarású ballonkutyája először festményekre költözik, onnan meg vissza egy Pókember filmbe?

Paradox módon mindezeket nyilván a művtöri órák során hallottak alapján dobta elénk a gondolkodás kalandjára hívó  –  az ismeretanyag befogadását alig győző – elménk.

 Kovács László képzőművész, művésztanár (zalaegerszegi Ady-iskola) az absztrakt világába tett kirándulásra invitált. Tőle tudtuk meg, hogy a már a XIX. század végén elindult non-figuratív avagy absztrakt képzőművészeti irányzat tudatosan haladt az önelvű művészet felé, lemondva a valóság leképezéséről, törekedve az alternatív valóság teremtésére. Az absztrakt egyik szelekciója lehet a geometrikus és a lírai vonulat megkülönböztetése, noha mindkettő kifejezi a korábban egységes világkép felbomlását, a szellemi bázis meggyengülését, ami egyenesen vezet a művészet önálló szellemi erőként való definiálására. A világ többé nem mentes a szorongástól, a felgyorsult történelmi folyamatok egyre követhetetlenebbek. A színekkel borított sík felület nem ablak a külső valóságra, a belső kozmosz, a visszahúzódó Én felé fordul. A képzőművészet számára a XX. századra már nem jelentett kihívást a valóság ábrázolása, az iparosodásra adott válasza pedig  a vizualitás kereteinek tágítása lett. Kovács László Kandinszkij, Mondrian és Malevics műveit hozta példának, utóbbi Fekete négyzet fehér alapon című alkotása azóta is állandó tárgya a művészettörténeti közbeszédnek. Nagy ötlet Robert Rauschenbergé is, aki a holland Willem de Kooning alkotásának több hétig tartó radírozásával, azaz eltüntetésével hozott létre új alkotást: üresen maszatos vásznat. Még jó, hogy Kooning is látott fantáziát a frappáns gesztusban.

Király Hajnalka festőművész, tanár (zalaegerszegi Báthory István Technikum) néhány hete a női alkotókkal foglalkozott, majd ugyanő tartott megindító előadást „Skizoid művészek – hiteles-e egy pszichiátriai diagnózissal rendelkező alkotó? - Művészek és pszichózis: lehet-e elismert alkotó egy diagnosztizált skizoid ember?” címmel.

Az igazgyöngy is a gyöngykagyló betegsége miatt jön létre, kialakulásának megértéséhez megismerjük ugyan a fiziológiai folyamatokat, de az igazgyöngy attól még nem lesz kevésbé szép egy női nyakon, érzékeltette itt csak szabadon felidézetten Király Hajnalka az igazoltan pszichés zavarokkal küzdő festőművészek alkotásaikor átélt érzéseinket.

A laikus számára sem meglepő, hogy Király Hajnalka előadásában szóba került Paul Gauguin (1848-1903), Vincent Van Gogh (1853-1890), Edvard Munch (1863-1944), róluk, illetve súlyos és kezelhető pszichés betegségükön túl is rendkívüli életműveikről az iskolában is tanultunk. (Amíg volt hozzá óra...) A norvég Munch Sikoly című festménye a történelem tankönyvek világháborús illusztrációjaként is gyakran került a diákok szeme elé, de filmet és emoji-t is ihletett, a festmény változatait el is lopták a kiállításról. A kép sikolya nemcsak a természet sikolyára adott reakció, a festő tragédiákkal terhelt családjában átéltekre is reflektál.

A hazai alkotók közül szintén természetesen került szóba a kitalált mesebirodalmát, Na’conxypan-t létrehozó Gulácsy Lajos (1882-1932) és a patikusként dolgozó Csontvári Kosztka Tivadar (1853-1919). Akinek az egyetemistaként átélt szegedi árvíz jelentette azt a sokkoló fordulópontot, ami az embert büntető sors iránt tette fogékonnyá.

A nőművészekről, a női alkotókról szóló előadásban hallhattunk azokról a bátor, társadalmi konvenciókat áttörő nőkről, akik kiléptek a korábbi női szerepekből, de nemcsak társadalmi, szociológiai, hanem művészi értelemben is. Közülük Camille Claudel, vagy Frida Kahlo ma már sokak által ismert arc, mindkettőnek egy-egy férfiművész mögül kellett önállló entitást szereznie. A testi-lelki betegségekekkel küzdő Frida Kahlo portréja manapság divatos textileken jelenik meg, kérdés, ez valójában előrelépés-e...

Aki legutóbb, múlt csütörtökönön jött, hallva az ötletről, mindenképp benne akart lenni, úgy véli, ebből nem maradhat ki az, aki a művészet feladatát komolyan gondolja.

Május 23-án Soltis Miklós képzőművész, a pécsi egyetem művészeti kara doktori iskolájának doktorandusza beszélt, előadása az „Alkotói kísérletek a magasművészet és a pop art keresztmetszetében – létezik-e magas és alacsony művészet, van-e átjárás köztük, ha van, mi hasznunk belőle?” címet viselte. Valljuk be, nem könnyű cím, jóllehet nagyon is izgalmas mondandót takart. Az előadót izgatja, hogy a XXI. századi vizuális ingerek, a film, a képregény, plakát, a videoklip, vagy az illegalitás határán mozgó utcaművészet (street art, graffiti) képes-e hordozni a klasszikus magasművészet üzeneteit, értelmezhetőek-e a sokszor az ókorig visszanyúló, de új köntösben megjelenő kódok a mögöttes ismeretanyag híján lévő befogadók számára. Értjük-e például Andy Warhol gyönyörűen szomorú híres leveskonzerv sorozatát?

A Képzőművészet ágai:

• Festészet
• Szobrászat
• Grafika
• Médiaművészet
• Intermédia

A művészettörténet megszüntetésének tiltakozásáról szóló cikkről ITT olvashatnak.