Esemény

2024.05.27. 16:00

Elismerés a közösségért végzett munkáért

Első alkalommal Jandó László, a település korábbi polgármestere kapta az idén alapított Pusztaszentlászlóért díjat. Az elismerés átadására az elmúlt hét pénteken, a bölcsőde-óvoda felújított épületének átadóján került sor.

Gyuricza Ferenc

Cseresnyés Péter (balról), Jandó László. Kaj István és Bene Csaba a kitüntetés átadását követően

Fotó: Gyuricza Ferenc

A helyszínválasztás szimbolikus volt, hiszen Jandó László kezdeményezésére, továbbá az ő regnálása idején emelték a most felújított épületet, ami eleinte az óvodának és iskolának adott helyet. A díjat Kaj István, a település jelenlegi önkormányzati vezetője, Cseresnyés Péter, a térség országgyűlési képviselője, valamint Bene Csaba, a Zala vármegyei közgyűlés alelnöke adták át a kitüntetettnek.

Jandó László (balról) átveszi a díjat Kaj Istvántól
Fotó: Gyuricza Ferenc

Kaj István elmondta: a képviselő-testület ez év elején azért hozott határozatot a Pusztaszentlászlóért díj alapításáról, mert szerették volna megteremteni a lehetőségét annak, hogy a közösség érdekében évtizedeken keresztül végzett önzetlen munkáért méltóképpen tudjon az önkormányzat köszönetet mondani. Első alkalommal Jandó László tevékenységét ismerték el ezzel a díjjal.

A nyolcvanadik életévében járó Jandó László a település szülötte. A helyiek szerint mindig jókedélyű, közvetlen, és pozitív szemléletű volt, ezért nemcsak meghatározó tagjává vált a közösségnek, hanem mindig is törődött a Pusztaszentlászlón élők életével, szülőfalujának sorsával. Alapító tagja volt a helyi kertbarát körnek, a Béke-klubnak, illetve a Haladás Horgász Egyesületnek is. A ’80-as évek közepétől települési elöljáróként tevékenykedett, majd a rendszerváltást követően két cikluson keresztül mint a község polgármestere igazgatta a falu ügyeit. Vezetése alatt nemcsak óvoda-iskola, de új községháza is épült, így a közügyek intézése is méltó helyet kapott. Szintén nevéhez fűződik a Kárpát-medencei Szentlászló nevű települések közösségének megalapítása, illetve abban is aktív szerepe volt, hogy a Szent László király nevét viselő települések rendszeresen találkozókat tartanak. Kaj István ez utóbbi kapcsán kiemelte: 2025-ben Pusztaszentlászló ad helyet ennek a nívós rendezvénynek.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában