Helyi közélet

2024.05.26. 12:30

Egészségház szolgálja a lakosságot

A korábbi évek gyakorlatától eltérően idén összevonva rendezte meg falunapját és horvát nemzetiségi napját Molnári önkormányzata. A szombati rendezvény nemcsak számos szórakoztató elemet tartalmazott, de fontos fejlesztésekről is beszámolhatott Kósa János, a mintegy hétszáz fős település polgármestere.

Gyuricza Ferenc

Cseresnyés Péter, dr. Berkes Attila, Kósa János, Bene Csaba és Marton István tótszerdahelyi plébános az egészségház avatóján Fotó: Gyuricza Ferenc

Ez utóbbi apropóját az egészségház avatóünnepsége adta, amelynek kialakítását az önkormányzat egy gazdasági nehézségekkel terhelt időszakban két pályázati támogatásból valósította meg. A Magyar Falu Program révén elnyert kilencmillió forintból a korábban üresen állt épület tetőfelújítását és nyílászáróinak cseréjét oldották meg, majd a terület- és településfejlesztési operatív program biztosította további 45 millió forintból a teljes rekonstrukciót is elvégezték.

- Ennek köszönhetően ebbe az épületbe költözhet a védőnői szolgálat, amely korábban az óvoda volt szolgálati lakásában működött – mondta Kósa János.

Ugyancsak az egészségházba költözik a háziorvosi rendelő, ez utóbbi már dr. Berkes Attila háziorvos kérésének megfelelően. Kósa János rögtön hozzátette: mindez az önkormányzat elképzeléseivel is találkozott, hiszen ezáltal valóban kihasználttá válik a megújult épület.

Cseresnyés Péter, a térség országgyűlési képviselője a községben az elmúlt öt év során megvalósult fejlesztésekre utalva arról beszélt, hogy az az önkormányzat végzi jól a munkáját, amely elsősorban a helyi lakosok életét kényelmesebbé, munkáját könnyebbé tevő beruházásokat valósít meg. A magyar állam pedig azért tudott ehhez a vidéki kistelepülések számára korábban nem látott lehetőségeket biztosítani, mert az ukrajnai háború kitöréséig szárnyalt a magyar gazdaság.

A Zala vármegyei közgyűlés alelnöke, Bene Csaba a fejlesztések méltatásán túl többek közt arra hívta fel a figyelmet, hogy Molnári abban a szerencsés helyzetben van, hogy saját háziorvossal rendelkezik. Ez annak is köszönhető, hogy a község önkormányzata igyekszik vonzó körülményeket teremteni a szakemberek megtartásához.

Az egészségház átadóját követően az egykori iskolaépület udvarán a trianoni határmegállapítások során tolmácsként a magyar érdekeket képviselő, s ezzel Molnári, valamint a környező települések Magyarországon való maradásában elévülhetetlen szerepet játszó Steyer József tiszteletére avattak emléktáblát.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában