Önkormányzati közgyűlés

2024.05.23. 18:30

Bérekről, vonatkésésekről az Együtt Zalaegerszegért Egyesület

A közgyűlésnek foglalkozni kell az önkormányzati tulajdonú vállalkozások vezetőinek béréről, mert azok már jóval elmaradnak a intézményvezetői fizetésektől.

Arany Gábor

Ezt a felvetését dr. Kocsis Gyula, az Együtt Zalaegerszegért Egyesület önkormányzati képviselője fogalmazta meg, amikor csütörtökön a múlt heti önkormányzati közgyűlés döntéseiről tartott tájékoztatót. Mint hangsúlyozta, a város vállalkozásai megfelelően gazdálkodnak, milliárdos árbevételt érnek el, és ezt is értékelve fogalmazta meg a bevezetőben említett ajánlását, amikor a Keresztury VMK vezetői posztjáról és az ezzel járó javadalmazásról döntöttek. Ez a közgyűlés fogadta el a cégek 2023-as beszámolóját, az idei üzleti tervet is, valamint  döntöttek az ügyvezetők béréről, prémiumfeladatairól.
A képviselők a legutóbbi közgyűlés döntöttek a 120 éve született Keresztury Dezső domborművének felállításáról. Ehhez kapcsolódva dr. Kocsis Gyula interpellált, szóvá tette, hogy a Bartók Béla úti Keresztury-ház felújítása már nagyon időszerű lenne. A képviselő interpellált a vonatközlekedés kifogásolható minősége miatt is, kérve a polgármester fellépését. Tapasztalatai és a hozzá eljuttatott észrevételek szerint ugyanis lerobbant állapotú vagonokat közlekedtet a MÁV a fővárosba, ráadásul leggyakrabban késéssel, mondta. 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában