Helyi közélet

2024.05.26. 13:59

Barátságos gálamérkőzés a labdarúgás népszerűsítése érdekében

Barátságos gálamérkőzésre kapott meghívást a magyar öregfiúk labdarúgó válogatott Felsőrajkra. A Csank János és Gellei Imre edzők által irányított csapat a község sportpályáján állt ki szombaton a helyiek ellen.

Gyuricza Ferenc

A játékvezető Besenczi Árpád vezetésével vonultak be a csapatok a pályára Fotó: Gyuricza Ferenc

A felsőrajki csapatot a jelenlegi aktív, valamint a már szintén visszavonult játékosok alkották, s bár a 3-0 arányú végeredmény a válogatott egyértelmű fölényét jelezte, ám a helyieknek sem lehet okuk szomorúságra. Ez a mérkőzés ugyanis a barátság, a sportszerűség és a labdarúgás népszerűsítése jegyében zajlott.

- Azért is szerettük volna vendégül látni a magyar öregfiúk válogatottat Felsőrajkon, mert néhány éve még úgy tűnt, hogy megszűnik a helyi csapat, és egy ilyen eseménytől azt reméltük, hogy motiválóan hat a fiatalokra – mondta Zsuppánné Horváth Mária, a község polgármestere. – Ezért is hívtuk meg őket, és hosszas egyeztetéseket követően mostanra sikerült időpontot kaptunk. Azt tapasztaljuk, hogy nemcsak a falubeliek fogadták örömmel ezt a találkozót, hanem a környéken élők is.

A magyar öregfiúk válogatott mezében olyan közismert játékosok léptek pályára, mint Pisont István, Waltner Róbert, Vlaszák Géza, Juhár Tamás, Rajczi Péter, Kuzmics Richárd, Rósa Dénes, Márton Gábor vagy Thomas Sowunmi. Az edzői feladatokat Csank János és Gellei Imre látta el, a mérkőzést pedig Besenczi Árpád Jászai Mari-díjas színművész, a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház igazgatója vezette. A kezdőrúgást egy helyi fiatal, Zsuppán Bence végezte.

A mérkőzés kezdőrúgását Zsuppán Bence végezte. Az első passz Tököli Attilához érkezett Fotó: Gyuricza Ferenc

- Országszerte nagy érdeklődés mutatkozik a csapat iránt, aminek nagyon örülünk, hiszen amellett, hogy a saját kedvtelésünknek hódolhatunk a labdarúgás népszerűsítése is a célunk – mondta Tököli Attila, a válogatott csapatkapitánya. – Akárhol járunk az országban, mindig nagyon sokan jönnek ki a mérkőzésekre, és ezek a találkozók általában nagyon jó hangulatban telnek el. Edzéseket havonta egy alkalommal tartunk, de azon túl is mozog mindenki, hiszen a labdarúgástól nem szakadtunk el azzal, hogy a profi sporttól játékosként már visszavonultunk. Összességében nagyon sokan vagyunk, akik a magyar öregfiúk válogatotthoz tartozunk, a rengeteg meghívás miatt szükség is van erre, hiszen nem tudja mindig mindenki szabaddá tenni magát, de annyian azért minden alkalommal összejövünk, hogy ezeknek a meghívásoknak eleget tudjunk tenni.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában