A jövő ifjúságának gondolkodását formálják

2024.05.27. 13:30

Átadták a középiskolásoknak kiírt történelmi pályázat díjait Zalaegerszegen

A Zalai Magyar Nemzeti Szövetség és testvérszervezete, a Rákóczi Szövetség Zalaegerszegi Csoportja a hagyományokhoz híven idén is pályázati felhívással fordult Zala Vármegye középiskolásaihoz történelmi témájú dolgozat készítésére. A díjakat pénteken adták át a Megyeházán, a Hősök Napjához kapcsolódva.

Mozsár Eszter

A történelmi pályázat díjazottjai a Megyeházán

Fotó: ZH

A szervezők célja, hogy erősítsék a középiskolás korosztály nemzettudatát, s az iskolai oktatást kiegészítve a magyar történelem megismerését segítsék, fogalmazott Paál István, a két szervezet elnöke. A diákok két témakör közül választhattak: egyrészt a trianoni békediktátum hátteréről, az Őrvidék elcsatolását megakadályozó „Rongyos Gárda” bemutatásáról írhattak. A másik téma a két világháború közötti időszaki magyar kultúrpolitikáját megalapító Klebelsberg Kunó munkásságát mutatta be.

Az ünnepélyes díjátadót a hagyományoknak megfelelően a megyeháza címertermében tartották, ahol a diákok mellett felkészítő tanáraik és szüleik, valamint a szervező egyesület tagjai vettek részt. Őket Illés Csaba történelem-magyar szakos pedagógus, egyesületi alelnök, a KÉSZ Zalaegerszegi Csoportjának elnöke köszöntötte. Pácsonyi Imre, a Zala Vármegyei Közgyűlés alelnöke a beérkező munkákat méltatta. Paál István a zsűri nevében szólt a pályázatokról és a témakörökről. A pályamunkák Zalaegerszeg, Nagykanizsa, Lenti középiskoláiból érkeztek, a zsűri legjobbnak Tóth Lilla Orsolya (Zalaegerszegi Kölcsey Ferenc Gimnázium 9/F.) Klebelsbergről szóló írását értékelte, felkészítő tanára Braun Tünde igazgatóhelyettes. Jutalma két napos történelmi kirándulás.

Második helyen Cselesznik Réka Anna (Kölcsey-gimnázium 11/F.) végzett Klebelsberg témakörben, felkészítő tanára Braun Tünde igazgatóhelyettes.

Harmadik helyezett Pahocsa Márk (Lenti Lámfalussy Sándor Szakiskola 9/A.) lett, felkészítő tanára Klebelsberg témakörben Korosa Andrea.

Különdíjat kaptak:

- Csiszár Laura (Nagykanizsai Zsigmondi Vilmos Technikum 2/ A.), felkészítő tanára Klebelsberg témakörben Bogatin Endre,

- Mátyás Máté és Süslecz Árpád (Nagykanizsai Cserháti Sándor Technikum és Kollégium), felkészítő tanáruk Rongyos Gárda témakörben Fuksz Csaba.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában