André Zoltán építész, képzőművész a zalaegerszegi egyetemi kampuszon állította ki a műveit

Ritkán esik meg a művészetet „fogyasztóval”, hogy az alkotó tárlatvezetése mellett ismerkedhet meg a festményekkel, grafikákkal, rajzokkal. Ez történt nemrég a Pannon Egyetem Zalaegerszegi Egyetemi Központjának F épületében, amikor barátok, iskolatársak, tanárok mellé szegődhetett a krónikás, hogy meghallgassa André Zoltán történeteit – saját alkotásairól.

Mint arról korábban beszámoltunk, áprilisban a zalaegerszegi egyetemi kampusz dr. Bérces Edit főiskolai docens, nyelvtanár kezdeményezésére hívta meg André Zoltán építész, grafikus, fotográfus „Vonalgyakorlatok” című kiállítását. Úttörőnek tekinthető a tárlat, mivel az Innovációs és Tudásközpont földszintjére első alkalommal került képzőművészeti kiállítás, de mint megtudtuk, a siker folytatásra érdemesíti a kezdeményezést.

– Először Budapesten rendeztem kiállítást a munkáimból, majd baráti unszolásra és szervezésre érkeztek a zalaegerszegi egyetemi karra az alkotások – mondta a személyes tárlatvezetés alkalmával lapunk érdeklődésére a zalaegerszegi származású André Zoltán, aki fél éve él újra Zalában. – Családi ok, ebből fakadó helyzet hozott vissza bennünket Alsópáhokra, de valójában sosem szakadtam el az itteni tanáraimtól, iskolatársaimtól, a kapcsolattartásra a közösségi média is könnyű lehetőséget ad. Eleve volt tervünk a hazajövetelre, de megvártuk, amíg a gyerekeink felnőnek.

André Zoltán sokgenerációs zalaegerszegi család sarja, hangsúlyozza, a város jellegzetes kibocsátó képessége vitte őt is Pécsre és a fővárosba. 1967-ben született, erdőmérnök édesapja által ismerte meg a zalai erdők, tájak szépségét, édesanyja révén pedig a soproni művészeti életbe nyert betekintést. A zalaegerszegi József Attila Általános Iskolában Horváth Miklósné, Ilka néni terelgette a rajzolás felé, majd a Dimitrov Építőipari Szakközépiskola, a pécsi Pollack Mihály Műszaki Főiskola és a budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki Kara következett, 1992-ben szerzett építészmérnöki diplomát, az egyetem diplomadíjjal jutalmazta. Előbb különböző stúdióknál dolgozott, később saját céget alapított. A kilencvenes években tanársegédje és adjunktusa is volt az egyetemnek, ahol a diplomát szerezte. Az építészek közül mesterének tartja Cságoly Ferencet, Pálfy Sándort, Török Ferencet, Róth Jánost, Turányi Gábort.

Az utóbbi években a természetfotózás, rajzolás, grafika, azaz a képzőművészet felé fordult, a Magyar Építőművészek Szövetsége székházában rendeztek először kiállítást az alkotásaiból.

A rajzolás, festés egyelőre melléktermék, mondja, miközben a képek között sétálgatunk, továbbra is az építészet a kenyérkereső foglalkozás, ami Budapesttől távol is űzhető. A dolgok egyébként összeérnek, hiszen az építészeti hitvallásában is olvasható, a praktikum mellett a festőiség, a szépség, az esztétikai minőség is fontos számára, szeret elmélyült kirándulásokat tenni a vizuális gondolkodás legmélyebb rétegeibe. Az objektív valóság művészi megjelenítésének határait keresi.

– Úgy néz ki, hogy legközelebb Vácott és Dunaújvárosban állítok ki építészközösségek felkérésére.

Mit láthat a képeken a szemlélő? Ideális városokat, zalai tájakat, növényeket egészen intim közelségben. A leginkább fekete-fehér városképek szorosan egymáshoz simuló falakat, tetőket, szűk utcákat mutatnak, ismerősen is ismeretlenek, nem köthetők egyetlen településhez sem, de mindegyiket megidézik.

– Honnan az inspiráció az ebben a formában talán ritkán vagy sehol sem látható városképekhez?

– Olaszországban dolgozott az egyik barátom, megtudtam, reggelente gesztusrajzokat készített, ezzel melegedett be, azután kezdett el dolgozni a napi feladatain – magyarázta az előzményeket. – Ez tetszett, imponált, 2015-ben elkezdtem én is tudatosan csinálni, méghozzá úgy, hogy saját szabályom szerint mindvégig nem emelhettem fel a tollat a papírról. A vonalas gesztusrajzolási korszakkal jött az ideális városok sorozat, amit már tudatosan komponáltam meg. Az akril technika pedig megengedi, hogy sokszor átfessem, ha nem tetszik. Kicsit idegenkedtem is tőle, korábban akvarellel és tussal dolgoztam. Jelen pillanatban legjobban a tollrajzokat szeretem, van köztük valós és fikció, a bödei templom például az előbbibe tartozik. A szicíliai utcakép több emlékből összeálló kitalált eszménykép. Nagyon szeretem, amikor a véletlen kis rajzkezdeményből, „gombócból” kialakul valami – mondta André Zoltán.

Tárlatának megnyitóján a zalaegerszegi egyetemi központ főigazgatója, Decsi Péter és a kiállítás szervezője, dr. Bérces Edit köszöntötte a jelenlévőket, a képekről dr. Kostyál László művészettörténész, a Göcseji Múzeum tudományos igazgatóhelyettese beszélt.

– André Zoltánnak az alkotásain az elvonatkoztatásnak, az absztrakciónak a különböző fázisai jelennek meg. Ezek az épületek egy idő után egyre inkább összemosódnak, egy idő után már nem lehet pontosan tudni, hogy az épületeket hogyan is látjuk, oldalról vagy felülről, mivel elvonatkoztatott és absztrakt formát öltenek – fogalmazott akkor dr. Kostyál László, s kiemelte, számára mindenekelőtt nyugalmat és békességet árasztanak, ami különösen fontos a mai világunkban.

„Érdeklődésem középpontjában a valóság kép formájában történő kibontása áll, akár realisztikusan, akár absztrakt módon. Az önmagát formáló, definiáló vonal-gesztus rajzok gyakorlása friss élményként hat építészeti tevékenységemre is, hiszen a vizuális gondolkodás mélyebb rétegeit fejthetem ki velük. Régóta foglalkoztat a fotográfia, a komponálásban új területeket fedezek fel. Célom az objektív leképezés művészi erejű megformálása”, olvasható az alkotó – számos képet bemutató – honlapján az ars poetica.

Az egyetemi kiállítótérrel új zalaegerszegi képzőművészeti bemutató helyszín avatódott, méghozzá magasra téve a minőségi elvárás lécét a következő tárlatokhoz.