Zaol podcast

2024.05.25. 11:00

A Georgikon campus az agroturizmus hazai bázisa lehet - vendégünk prof. Gyuricza Csaba, a MATE rektora

A MATE keszthelyi Georgikon campusa az agroturizmus hazai bázisa lehet – fogalmazta meg céljaikat prof. Gyuricza Csaba, az egyetem rektora a Zaol-podcast legfrissebb adásában.

Péter B. Árpád

Prof. Gyuricza Csaba: Egyetemünk lefedi az agrárágazat s az ahhoz kapcsolódó tudományok és kutatások minden szegmensét, ugyanakkor mind az öt campusunknak vannak sajátosságai

Fotó: PBÁ

A MATE első embere arról is beszélt, az „öt és fél campust felölelő” agráregyetemen a tartalmi megújulás mellett az infrastruktúrát is korszerűsítik, a Georgikonon például az elmúlt két évben több mint egymilliárd forint értékű fejlesztés valósult meg, s a következő másfél esztendőben további 1,5 milliárdos beruházásokat terveznek – korszerűsítve például oktatási épületeket, a kollégiumot és továbbfejlesztve a tangazdaságot.

Prof. Gyuricza Csaba kiemelte, a MATE évről évre a nemzetközi egyetemi rangsorok élmezőnyében szerepel, s jelenleg az agrár fókuszú egyetemek között a világ felső öt százalékába tartozik. Ebben fontos szerep jut a keszthelyi Georgikonnak, amellyel az egyetem vezetőinek hosszú távú, stratégiai tervei vannak.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában