Fákat ültettek

2024.04.24. 13:54

Odafigyelnek a temető rendben tartására Rédicsen

Nagy hangsúlyt fektetnek a határ menti Rédicsen a temető rendben tartására. A napokban a környezetet szépítették.

Korosa Titanilla

A faültetésbe az önkormányzati képviselők is bekapcsolódtak, balról Németh Tünde, Rostási Ildikó, Soós Endréné polgármester és Bedő Lászlóné alpolgármester

Fotó: Korosa Titanilla

Az országos fásítási programban 12 fát ültettek el a temető bejáratánál az elöregedett s emiatt kivágott tujabokrok helyére.

Soós Endréné polgármester és az önkormányzati képviselők is részt vettek az ültetésen. A helyszínen a település vezetője elmondta, hogy első alkalommal kapcsolódtak be az országfásítási programba, sikerült 12 darab gömbszivarfát rendelni, ezek mindegyikét a temetőben helyezték el.

– Igyekeztünk olyan fát választani, amely ahogy nő, árnyékot is ad majd, illetve ezzel megszépítettük a temetői környezet – magyarázta Soós Endréné, aki hozzátette, hogy a temető rendben tartása nemcsak a helyi családoknak, hanem az önkormányzatnak is fontos, kiemelt feladata a község vezetőségének, hogy ott minden szükséges munkálatot elvégezzek. Ennek kapcsán arról számolt be, hogy pályázatot nyújtottak be a ravatalozó felújítására, ezen törekvésüket egyelőre nem koronázta siker, tartaléklistára került a beadott kérelem, de bíznak benne, hogy következő körben elnyerik a szükséges támogatást és elvégezhetik az épületen a szükséges felújítási munkálatokat.

Hozzátette, hogy a fejlesztések sorába tartozik még korábbról, hogy a Magyar falu program egy pályázatának segítségével kovácsoltvas kaput készíttettek a temetőbe, illetve körbe is kerítették a sírkertet.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában