2024.02.04. 18:59
Kirándulás a Tüskevár ihlette tanösvényen
A balatonmagyaródi Kányavári-sziget, valamint a szigeten található Búbos Vöcsök tanösvény az egyetlen szabadon, vagyis szakvezetés nélkül látogatható hely a Balaton-felvidéki Nemzeti Parkban. Számos madárfaj otthona, amelyek többségét Fekete István 1957-ben megjelent ifjúsági regényéből, a Tüskevárból is ismerhetjük. A természetet oly érzékletesen megjelenítő író 124 éve, 1900. január 25-én született.

Forrás: Likebalaton
A történet két hetedik osztályos budapesti fiú, becenevükön, Tutajos és Bütyök nyári vakációját írja le a Kis-Balaton környéki nádasban. Az öreg pákászt, Matula Gergelyt bízzák meg a fiúk nevelésével. A nádas ezer madárfajt rejt, amelyről Tutajos, a főhős állandóan kérdezi nagybátyját, amelynek sosincs vége. Erre mondja Matula azt: „Ha pedig többet akar tudni ezekről a madarakról, kérje el otthon azt a könyvet, amit az a Lovassy nevű tanár úr írt. Az tud mindent.” – Közölte a likebalaton.