A fővárosban nyílt kiállítása Ludvig Zoltán festőművésznek

A bensőséges, hamisítatlan szalonhangulatot árasztó helyszínen a vendégeket dr. Bánhidy Ferenc rektorhelyettes köszöntötte, majd Wilheim Gábor belsőépítész -  akit 27 éves barátság fűz az alkotóhoz – gondolatmenetére felfűzött beszélgetés keretében ismerhette meg a szépszámú érdeklődő a művész eddigi életútját. A megnyitón közreműködött Horváth Péter Dörge zenész. A kiállítás március 4-ig tekinthető meg.

- Általában úgy fogalmazom meg a festészetemet, mint eredeti, egyedi technikát - mondta Ludvig Zoltán festőművész a tárlaton. - Ezért gyakran kapom meg a kritikát, hogy a művészet nem technika. Valójában azonban nekem, az alkotónak a legfontosabb az volt, hogy megtaláljam azt a festészeti módot, amelyen keresztül ki tudom fejezni mindazt, ami foglalkoztat. Számomra a művészet a sajátos stílusjegyeket jelenti, amelyek alapján az alkotó kifejezi gondolatait, mindenki mástól megkülönböztethető, a néző ezek alapján ismeri fel. Azt pedig, hogy mit fejez ki a megalkotott mű, mindenki döntse el maga. 

Hozzátette: tanulóévei alatt főleg reprodukciókon keresztül találkozhatott a képzőművészettel, de már akkor is főleg az foglalkoztatta, hogy bizonyos hatásokat milyen módszerrel érhetett el a művész.

- Tizenhat éves voltam, amikor Pécsen először találkoztam Szász Endre képeivel - folytatta a nagykanizsai festőművész. - Teljesen lenyűgözött az egyedisége, a korra jellemző stílus teljes elhagyása, az újszerű megoldások. Valósággal extázist éltem meg, és onnantól kezdve csak az izgatott, miként találhatom meg a saját utamat, melyben megteremthetem a magam mikro- és makrovilágát. Apámmal, aki örökké a növényeit dédelgette, sokat jártuk a környező erdőket. Ott éltem meg azt, hogy a természet minden egyes eleme magában hordozza a világmindenséget. Hogy egy magból képes újraéledni a mindenség. Illetve az anyagok örök kavargásából végül mindig összeáll egy rend. Hogy miként működik a teremtő erő, amelynek eredményeként kerültünk bele ebbe a világba, és, mivel a teremtés nem lezárt dolog,  elsődleges célunk kell legyen elvégezni saját teremtő feladatunkat. Ki-ki a maga területén. Azt hiszem, ezek a felismerések inspiráltak arra, hogy elkezdjem a festéket a magam sajátos módján használni.

Ludvig Zoltán szereti szabadon használni az anyagot, ami azt jelenti, hogy minden képe vegyes technikájú. Különböző összetételű anyagokkal indít, gyakran használ ipari festékeket is. Hagyja, hogy azok, bár irányítottan, de önálló életet éljenek. 

- A tudatosságom annyi, hogy ezzel már megalapozom azt a motívumvilágot, ami foglalkoztat - fűzte tovább a gondolatait az alkotó. - Ezáltal a képeim bizonyos részletei improvizatívnak tűnnek. Ez a „szabadság” biztosítja, hogy a létrejövő formák a nézőt emlékeztetik valamire. Olyas valamire, amit már látott, amiben elmélyedt, ami gyönyörködtette, ami maga az élet. Így teremtettem meg a magam egyedi, sajátos univerzumát. Benne van a lüktetés, és benne van a csönd. Benne van a mélység sötétje, és benne van a fény. Szeretek „írni” sajátos jeleket, amikben ott van a titok. A pont, amely lehet a mindenség kezdőpontja, vagy lehet a pont, amelyen túl nincs betekintés. A pont, amely ha elindul, létrehozza a nagy egészet, az univerzumot. Számomra az alkotás soha nem megfelelés valamilyen külső elvárásnak, kort jellemző divatnak. Elmondhatom, hogy művészetemmel bejártam a világot, nyomot hagyva mindenhol, és ha egy-egy képem valakinek beindítja a fantáziáját, bármilyen vonatkozásban inspirációt ad, elégedett lehetek.

Ludvig Zoltán a fővárosi tárlatot követően március végén, április elején költözik vissza Kisrécse-Kendlimajorba a művészeti szabadiskolába. Az idén szintén utóbbi helyszínen 32. alkalommal június 2. és 16. között rendezik meg a Ludvig Nemzetközi Művésztelepet, melyre ezúttal is számos országból érkeznek alkotók.