Népszámlálás

2023.12.27. 07:30

Zalában is egyre kevesebben nyilatkoznak a vallásukról

A népszámlálások során Zala megyében is egyre kevesebben nyilatkoznak vallási hovatartozásukról. A meggyőződésükről beszámolók döntő többsége jelenleg is római katolikus, ugyanakkor növekszik az ateisták száma.

Szabó Judit

A zalaháshágyi Sibrik-kápolna. A vallásukról nyilatkozók döntő többsége Zalában is római katolikus

Fotó: Pezzetta Umberto

A népszámlálás vallásra vonatkozó, önkéntesen megválaszolható kérdésére Magyarországon a lakosság 60 százaléka válaszolt. A válaszadók fele, 2,9 millió fő katolikus a 2022. évi népszámlálás adatai szerint, közülük 2,6 millióan a római katolikust, 165 ezren a görögkatolikust jelölték meg vallásukként. A reformátusok aránya 16, az evangélikusoké 3,1 százalék volt 2022-ben. A válaszadók 27 százaléka úgy nyilatkozott, hogy nem vallásos.

Zalai adatok

Zala vármegyében az elmúlt három népszámlálás (2001, 2011, 2022) adatait vetettük össze, melyekből kiderült, hogy egyre kevesebben nyilatkoznak a vallásukról. Míg 2001-ben több mint 23 ezren, 2011-ben több mint 66 ezren, 2022-ben pedig közel 98 ezren nem válaszoltak a kérdésre.

Akik azt állítják a zalaiak közül, hogy nem vallásosak, azok száma az utóbbi évtizedben csökkent, azelőtt viszont nőtt (2001: 18.196 fő, 2011: 25.391 fő, 2022: 22.075 fő).

A legtöbben katolikusok

A zalai válaszolók közül a legtöbben katolikusok (127.428), számuk ugyanakkor egyre csökken (2001: 240.205 fő, 2011: 177.072 fő).

A vármegyében 6322 fős a református közösség, és 3344 fős az evangélikus a legutóbbi népszámlálás adatai szerint. A negyedik a sorban 431 fővel a Jehova tanúi, az ötödik 294 fővel a Hit Gyülekezete. Az eddig említett egyházak közül csak az utóbbi tudta növelni a vallásukat a népszámlálás során is felvállaló tagjai számát, 11 év alatt 12 fővel.

A zalai buddhisták száma is nőtt (2001: 91, 2011: 140, 2022: 179 fő), akárcsak az orosz ortodoxoké (2001: 46, 2011: 48, 2022: 105 fő).

Érdekesség, hogy a vármegyében pontosan annyian vallották magukat izraelitának tavaly, mint 2011-ben: 96-an.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában