Civil tudósítónktól

2023.08.07. 11:00

10 éves a csallóközi kapcsolat

2013 őszén látogatott el először településünk küldöttsége a Pozsonytól mindössze 30 km-re, a Csallóközben található 900 lelkes településre, Sárosfára. Az azóta eltelt időszakban szinte minden évben volt valamilyen program itt nálunk Sárhidán, Zala megyében, illetve a további másik kettő testvértelepülésen, Kárpátalján, illetve Erdélyben.

Zaol.hu

A csallóközi főzőcsapat tagjai (Balról-jobbra): Lakatos Ferenc, Peszleg Judit, Mázsa Ferenc, Tóthné dr. Horváth Barbara, Tóth András

Fotó: Mázsa Ferenc

Ezúttal a XI. Jánoskerti Ízek, bográcsos ételek fesztiválján vettünk részt, ahol ez alkalommal nem egy helyi ételt, hanem az ország másik felében híres hajdúsági pásztorételt, a slambucot készítettük el, mely nagy tetszést aratott és az utolsó falatig elfogyott.

Külön szívmelengető érdekessége volt a mostani találkozónak az, hogy kezdeményezésünket örömmel elfogadva a házigazdák meghívták a kárpátaljai Sárosoroszi község képviselőit is. Velük a testvértelepülési kapcsolatunk immáron 13 éves.

Ha már az évfordulóknál tartunk, fontos megemlíteni azt, hogy a Kárpát-medencei testvérkapcsolatok építéséért és működtetéséért településünkön felelős Együtt Sárhidáért Alapítvány jövőre ünnepli a megalakulásának 25. évfordulóját.

Ez alkalomra várjuk majd az összes meglévő testvérközség delegációját, illetve reményeink szerint ezek addigra kiegészülnek a vajdasági Sári, illetve a burgenlandi Sárosszék / Nagysároslak települések kulturális csoportjaival is.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában