Nagy volt az érdeklődés

2023.07.03. 13:00

Nyugati nyitás a zalacsébi járműtalálkozón

A korábbi éveket felülmúló érdeklődés mutatkozott a nyolcadik alkalommal megrendezett zalacsébi veterán autó-motor találkozó iránt. A program jellegéből adódóan elsősorban ezúttal is az egykori keleti blokk országaiban gyártott járműveket várták, ám a szervezők azt is szívesen fogadták, ha másutt gyártott oldtimerekkel érkeztek tulajdonosaik.

Gyuricza Ferenc

A zalaegerszegi Bucsics Tibor egy gyönyörűen felújított Pannónia P-21 motorkerékpárral

Fotó: Gyuricza Ferenc

A vasárnapi találkozó helyszínen, a vasútállomás melletti területen több mint 150 jármű sorakozott fel. Erdei Csaba polgármester szerint önmagában már ez is rekordnak számít, s a nézelődők számát illetően is növekedést tapasztaltak.  

– Ez utóbbit nem tudjuk mérni, hiszen belépőjegyet nem szedünk, a hatalmas területen pedig eloszlik a tömeg – mondta Erdei Csaba. – Az biztos, hogy motorból még sosem volt ennyi látható nálunk, az autóknál pedig a korábbi éveknek megfelelő a felhozatal. Az eredeti elképzelésünkön az évek során annyiban változtattunk, hogy már nemcsak az egykori szoci gyártású, vagyis a keleti blokk országaiból származó járműcsodákkal lehet a bemutatón részt venni, hiszen senkit sem szerettünk volna kizárni a rendezvényről. Arról nem is szólva, hogy egy nyugati veterán autó vagy motor tulajdonosa legalább annyi időt fordít a járművére, mint a keletiek, ezért azt sem szerettük volna, ha ők hátrányban érzik magukat.    

A polgármester azt is hozzátette: a bemutatott járműveket zsűrizték is, a legrégebbi, a legeredetibb állapotú, valamint a legszebbnek talált autó és motor tulajdonosa kapott elismerést. Emellett egyéb programok is vártak az érdeklődőkre, így a korábbi évek találkozóinak egyik közreműködője, az idén elhunyt helybéli Gál István tiszteletére egy rövidebb emléktúrát tartottak a résztvevők, ez a környező településeket érintette. Volt továbbá koncert is, a korábbi években megszokott ügyességi versenyt azonban ezúttal már elhagyták, ugyanis a szervezők szerint azt ekkora érdeklődés mellett igencsak nehéz lett volna már biztonsággal kivitelezni.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában