Ünnepi szentmise Szent László király tiszteletére Búcsúszentlászlón

A dandártábornoki rangban (is) szolgáló főpásztor leszögezte, kedves számára a búcsúszentlászlói kegytemplom, már csak azért is, mert sok mindent köszönhetünk a névadó Szent Lászlónak, második legjelentősebb uralkodónknak.

Berta Tibor arról is beszélt, a király, „ha a teológiát illetően nem is volt annyira képzett, a vallásossága és a Szentírás-ismerete megvolt, s tudta: a legfőbb parancs Istent szeretni teljes szívünkből, lelkünkből, erőnkből, másik embert pedig úgy, mint önmagunkat”.

– Egész életünk nagy-nagy küzdés – folytatta a püspök –, s a mai világban még inkább fokozódik a vágy, hogy mindenáron boldogok legyünk. Ez nem baj, a nagy kérdés azonban: megtaláljuk-e valójában azt, amit keresünk. Mert például a narancs ízű üdítő azt jelenti, hogy az nem narancs, és ha valami csak „-jellegű”, az sem igazi, csupán halványan hasonlít a valósághoz, a realitáshoz, mint oly sok minden ebben a létben.

Emlékeztett: a világ jelentős részén úgy gondolták, a technikai, technológia fejlettség miatt mindent tudunk már, ezért nincs szükség az Úrra, emiatt pedig nem is kell róla beszélni. Egy másik világkép pedig egyenesen kijelentette: nincsen Isten. E két áramlat idővel összeért, az Isten nélküli világban pedig az ember mindent megpróbál, hogy boldog legyen, de ez nem feltétlenül sikerül, mondta Berta Tibor, aki Ferenc pápa szavait idézve kijelentette, „ha Istenhez akarunk menni, ahhoz az kell, hogy kimozduljunk a komfortzónánkból, abból a helyzetből, amelyben úgy érezzük, hogy bár nem teljesen ideális, de azért mégis csak jól érezzük benne magunkat”.

– László király ebben is nagy-nagy példát mutat. Ő volt az, aki első királyunkat, Istvánt szentté avattatta, azt az uralkodót, aki

megvakíttatta unokatestvérét és száműzte annak gyermekeit. Ezt hívják megbocsátásnak, isteni irgalomnak, amire nagy-nagy szükségünk van minden korban – hangsúlyozta a püspök. – Szent László írt egy levelet a pápának, amelyben az állt: az uralkodást kisebb-nagyobb bűnök nélkül nem lehet gyakorolni. Ez nem mentegetőzés volt, hanem az irgalom kérése, beismerése annak, tud hibázni, vannak bűnei, vétkei. Az Isten nélküli világban ez hiányzik – az egyén és a társadalom szintjén egyaránt.

Berta Tibor hozzátette, lehet, 1990 táján nekünk is „egy nagy bűnbánatot kellett volna tartanunk, mert ha nem megyünk le a dolgok gyökeréig, akkor eloszlik annak a vallásosságnak az ereje, ami az igaz hitből fakad”.