2023.05.02. 12:00
Emlékműsor id. Horváth Károly tiszteletére
Születésének 90. évfordulója alkalmából nagyszabású emléknapot szervez néhai id. Horváth Károly népzenekutató és népművelő tiszteletére a muravidéki dalkörökkel közösen a lendvai Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet.
A szakonyi születésű id. Horváth Károly a soproni tanítóképző elvégzését követően került Zalába, a novai gyakorlóéve utáni első munkahelye Hernyéken, az ottani általános iskolában volt, ahol hét éven keresztül tanította az összevolt felső tagozatot. A népzenegyűjtéssel is itt kezdett el foglalkozni, ezt a tevékenységét később a környező községekre, majd a Magyar Tudományos Akadémia megbízásából a Muravidékre is kiterjesztette. A gyűjtést Zala megyében 40, a Muravidéken 30 éven át végezte, ennek köszönhetően mintegy 13 ezer zalai és muravidéki népdalt jegyzett le.
A néhai népzenekutató tiszteletére szervezett emléknapot május 6-án, szombaton tartják a lendvai Városi Színház- és Hangversenyteremben. A műsor kiemelt vendégei Sebestyén Márta népdalénekes, Kossuth-díjas előadóművész, valamint Andrejszki Judit Liszt Ferenc-díjas előadóművész lesznek, de több olyan muravidéki népdalkör is közreműködik a műsorban, amelynek egykor szoros kapcsolata volt id. Horváth Károllyal. Az emléknap táncházzal zárul, ez utóbbi helyszíne a Bánffy Központ, zenei közreműködője pedig a Zala zenekar lesz.