Pro Archivo Nationali

2022.12.18. 16:00

Molnár Andrást díjazták kiemelkedő teljesítményéért

December 8-án adták át a Magyar Nemzeti Levéltárban a „Pro Archivo Nationali” díjakat. A Magyar Nemzeti Levéltár korábbi főigazgatója, Mikó Zsuzsanna által alapított elismerést a levéltár azon munkatársai kapják, akik szakterületükön kiemelkedő teljesítményt nyújtanak, elősegítik annak fejlődését, illetve a szervezet integrációját.

Arany Horváth Zsuzsa

Dr. Szabó Csaba főigazgató adta át a „Pro Archivo Nationali” díjat Molnár Andrásnak, a zalai levéltár igazgatóhelyettesének

Forrás: MNL

Fotó:

Az országos és megyei levéltárak 2012. október 1-jén történt integrációját követően fontos, hogy a díj a Magyar Nemzeti Levéltár szakmai egységességét, a levéltári szakmai tevékenység sokszínűségét, a munkakörök változatosságát egyszerre szimbolizálja, olvasható a közgyűjtemény honlapján a díjról szóló híradásban. A díj odaítéléséről a főigazgató-helyettesek, a megyei tagintézmények vezetői, az MNL OL és az MNL központi szervezeti egységek vezetői által javasolt dolgozók közül a főigazgató által létrehozott bizottság felterjesztése alapján a Magyar Nemzeti Levéltár főigazgatója dönt.

A díjat évente három kategóriában ítélik oda: a tudományos munkakörben foglalkoztatottak az I. (arany), a levéltári szakmai munkakörben foglalkoztatottak a II. (ezüst), míg a nem levéltári szakmai munkakörben foglalkoztatottak a III. fokozatot (bronz) kapják. A díjat évente fokozatonként egy-egy személy, az intézmény főfoglalkozású, határozatlan időre kinevezett dolgozója kaphatja.

A díj I. (arany) fokozatát a 2022-es évben Molnár András főlevéltáros kapta, akinek első és eleddig egyetlen munkahelye 1985. szeptember 1-je óta a Zala Megyei Levéltár, amelynek az igazgatója is volt ezév októberéig.  A laudáció szövege tájékoztat, Molnár András a Zala Megyei Levéltárban először levéltáros-könyvtáros, 1990-től pedig levéltáros beosztásba került. Először ideiglenesen, 1993 márciusától 1994 áprilisáig látott el igazgatóhelyettesi feladatokat, majd 1995. január elsején ismét az intézmény igazgatóhelyettese, 2000. július elsején pedig igazgatója lett,  Jelenleg a Zala Megyei Levéltár igazgató-helyettese és címzetes igazgatója. Az igazgatói feladatokat 2022. október 18-tól dr. Káli Csaba történész, az eddigi helyettes látja el.

A többek között a hazai reformkort és a II. világháború magyar és zalai vonatkozású hadi eseményeit kutató, most kitüntetett zalaegerszegi történész munkásságát olvasóink is jól ismerik. Neki és munkatársainak köszönhető a népszerű levéltári sorozatunk, amely eredeti kutatások alapján feltárt zalai történeti érdekességeket mutat be. Számos, Deák Ferenccel, az 1848/49-es forradalommal, a magyar második hadsereg zalai hadtestjeinek sorsával foglalkozó írását olvashatták már ezeken a hasábokon.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában