Márton napjára kiforrt az újbor - szokásokról és hagyományokról szólt a kanizsai múzeum néprajzkutatója

Ma van Márton napja. Szent Mártonról és a hozzá kötődő kultuszról beszélt Gyanó Szilvia, a kanizsai Thúry György Múzeum néprajzkutató-muzeológusa.

Benedek Bálint

Gyanó Szilvia, a kanizsai Thúry György Múzeum néprajzkutató-muzeológusa Fotó: ZH-Archívum

Tours-i Szent Márton (Savaria, Pannonia, 316/317- Candes, Gallia, 397. nov. 8.) az első hitvalló szent – azaz nem vértanúként halt meg, hanem tiszta élete és lelki nagysága miatt kezdték szentként tisztelni. Galliában lett püspök, de térített Pannóniában, Itáliában is.

- Szent Márton kultusza Franciaországból indult és egész Európában elterjedt – Franciaország védőszentjének tekinti, de Magyarország is patrónusaként tartja számon - mesélte Gyanó Szilvia. - Márton a legtöbbször templomok védőszentjének választott szent Magyarországon, így sok helyen volt és még van Márton-napi búcsú és a hozzá tartozó bál, de mindenütt szoktak ilyenkor mulatságokat, lakomákat, vásárokat, pinceszereket tartani. Szent Márton útja, a távoli tájakat összekötő európai kulturális útvonal a mai Magyarország területén 108 olyan templomot tart számon, amelyet a püspöknek szenteltek.

A szakember hozzátette: Szent Mártont védőszentjüknek tekintik a katonák, a lovasok, a csendőrök, a koldusok, a libanevelők, a borkereskedők, a bőröndösök, a bőrgyártók, a kádárok, a kefekötők, a kesztyűsök, a molnárok, a papi szabók, a szállodások, a tímárok, az ügynökök. Oltalmát kérik gyermekbajok, orbánc, gennyes betegségek idején. Márton fontos határnap a népi kalendáriumban (a téli évnegyed kezdőnapja). Erre az időszakra illett befejezni minden kinti munkát, behajtották az istállóba az állatokat is télire. A pásztorok sorra járták a házakat, és köszöntőt mondtak. Kezükben vesszőt tartottak, Szent Márton vesszejét, melyből a gazdának is adtak, hogy tavasszal ezzel hajtsa először a jószágot a legelőre.

- Zalában a csordás és a kanász a falut végigjárva tarisznyájába süteményt, korsójába bort kapott - folytatta Gyanó Szilvia. - A Göcsejben Szent Márton hetében sem mosni, sem szárogatni nem szabad, mert különben marhavész lesz. A dög odasiet az ilyen helyekre, és ruha helyett majd a jószág bőrét terítik ki. A lányok a 19-20. század fordulóján fatálban trágyát szoktak vinni a kertbe, kiborították, majd ráálltak. A négy világtáj felé fordulva ezt mondták: „Keletrül is, nyugatrul is, allulrul is, föllülről is gyüjjenek a kiérük!” Márton napjára kiforrt az újbor, ekkor le lehetett zárni a hordókat. A libapecsenyét az e napra már kiforrott újborral öblítették le, megkóstolva, hogy milyen lett a termés. A középkorban az ekkor fogyasztott bort gyógyító hatású szentelménynek tartották.

Márton-napi lakoma: Márton napja a karácsony előtti 40 napos böjt előtti utolsó ünnepnap, ezért ezen a napon rendszeresek voltak a lakomák, bálok, vásárok. Ilyenkor nagy evés-ivást rendeztek, hogy a következő esztendőben is bőven legyen mit fogyasztani. A lakmározásnak kedvezett az is, hogy a hagyomány szerint ilyenkor nem volt szabad takarítani, mosni, teregetni, mert ez a jószág pusztulását okozta. Novemberben már le lehet vágni a tömött libát, ezért a Márton-napi ételek jellemzően libafogások, így például libaleves, libasült párolt káposztával és zsemle- vagy burgonyagombóccal, mert a rigmus szerint: „Aki Márton napon libát nem eszik, egész éven át éhezik”.

A Márton-napi hagyományok egyre terjednek, sokasodnak. A lámpás felvonulások például osztrák és dél-német területeken voltak népszerűek, a keszthelyi Márton-napi felvonulást ezek mintájára kezdték el szervezni, majd egyre több település kapott kedvet hozzá.