2022.10.18. 08:00
Állati jó napot rendeztek a baki óvodában
Csilla és Alfréd is ellátogatott pénteken a községi óvodába, a két alpaka az állatok világnapjához kapcsolódó rendezvény vendégeként érkezett 66 baki és sárhidai lurkó legnagyobb örömére az újudvari Vadudvarból szárnyasok és nyuszi társaságában.
Óvodások barátkoznak az alpakával
Fotó: Arany Gábor
A Göcsej Kapuja Óvoda négy település - Sárhida, Bocfölde, Csatár és Bak - tagóvodáját fogja egy szervezetbe, tudtuk meg az intézményvezetőtől. Kovács Kinga Katalin érdeklődésünkre elmondta, többször nyerték el a zöldóvoda címet, a bakiak két, a sárhidaiak három alkalommal vehették át, így utóbbiak már az örökös címre pályáznak.
![](https://cdn.zaol.hu/2022/10/bLIMA4rkqbORRvaepg3tTT-RkcFDyWHGD5swWrlpNhw/fit/1200/1077/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBmNGNjNzE0ODA1NTQyZmM5ZmRjYTU0M2ZjZjY3YmY4.jpg)
- A környezetünk, a természet védelme melletti elkötelezettséget igyekszünk átadni a gyermekeknek - mondta az óvodák vezetője. - Minden évben adományokat gyűjtünk a Bogáncs állatmenhelynek, ebbe a lakosságot is bevonjuk. Nemrég kisteherautónyi tápot vittünk és takarókat, készülve már a hidegebb napokra. Ez évben rendhagyó programot szerveztünk az állatok világnapjához kapcsolódva, ehhez kértük a Vadudvar segítségét. Ma már a falvakban is kevés helyen tartanak állatokat, ezért érkezett nyuszi, tyúk, kakas, néma kacsa és különlegességként két alpaka - sorolta. - A gyerekek most közel kerülhetnek az állatokhoz, megsimogathatják, etethetik őket. Az elektronikus kütyük világában olyasmit kell kínálni, ami élményt jelent számukra, leköti a figyelmüket. A héten erdei túrát is tettek a baki gyerekek, ez pedig a zárórendezvény, egyre több hasonló programot szervezünk az élménypedagógia eszközeit felhasználva- tette hozzá Kovács Kinga Katalin.
![](https://cdn.zaol.hu/2022/10/ny0azHn5IzteiSgmQPRiqYhZS78k8C_9eIXRkVMvpws/fit/1200/901/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzVkNjc4ZDA3NGZjYzRkMWI4Y2EzYTQ4OTBjYTc2YjRm.jpg)
Az intézményvezetőtől azt is megtudtuk, hogy a négy tagóvodában 110 kisgyermekkel foglalkoznak. A már említett zöldóvoda cím mellett elnyerték a madárbarát, a boldog, illetve a közlekedésnevelést elismerő biztonságos óvoda címet is. Mindezek mellett a népi játékok és tánc oktatásában alkalmazott Így tedd rá módszer bázisintézménye a baki óvoda.