Kalandozó kanizsaiak: Amerikai vakáció extrákkal

Az ifjú hölgy nemrégiben a Medgyaszay Házban mesélt a kalandos, váratlan fordulatokkal teli útjáról a Kalandozó kanizsaiak sorozat keretében.

Már az elindulás sem ment zökkenőmentesen, egy érdekes sztorival indult a nap 2020. február 26-án. A kanizsai Hunyadi utcából, gyalog indult a buszpályaudvarra a fővárosi járathoz Ágnes, amikor a Batthyány-gimnázium előtt a gurulós bőröndjének kereke eltört. Ebben a pillanatban lépett oda Balogh László polgármester, aki azonnal felajánlotta a segítségét és elkísérte a buszhoz. Minden jót kívánt, áldását adta a hosszú útra és kérte az ifjú hölgyet, adja át a kanizsaiak üdvözletét a tengerentúliaknak.

Vida Ágnes az említett gimnáziumban érettségizett, majd angol-történelem szakos középiskolai tanári diplomát szerzett. Viszont mielőtt munkába állt szeretett volna még világot látni, tapasztalatokat szerezni és rátalálni a következő lépésre az életében. Egy időben az egyik kanizsai baptista közösség alkalmain vett részt, ahol megismert külföldi, amerikai embereket is, akikkel baráti kapcsolatot alakított ki. Bár alapvetően megfontolt, mégis ezúttal nem sokat mérlegelt, a diplomaosztó után két héttel egyedül vette nyakába a „világot”.

- Szerettem volt bekapcsolódni az ottani több száz fős közösség életébe, segíteni nekik, akár gyerekekkel foglalkozni, egyszóval nyitott szívvel indultam – mesélte. – A Wisconsin államban található Menomonee Falls településre érkeztem, a Michigan-tó partjára. Minden olyan meseszerűen indult, a gyülekezethez tartozott egy iskola, zeneiskola és főiskola. Ahhoz a Zempel nevű családhoz kerültem, ahol az általános iskolát az édesanya, míg a főiskolát az édesapa vezette. Ráadásul épp egy nemzetközi konferenciára érkeztem, rengeteg emberrel, akkor még a koronavírust csak hírből ismertük. Nagyon megörültek miután kiderült, hogy tanári végezettségem van, ráadásul anyanyelvi szinten beszélem az angolt. Az amerikai oktatás a készség és kompetencia alapú oktatásban hisz, ám hiányolják a lexikális tudást. A terveik szerint olyan erőforrás központban kellett volna segítenem, ahol tanulási nehézségekkel és viselkedési problémákkal küzdő gyerekeket oktatnak.

A sok feltételes módot az indokolja, hogy erre nem kerülhetett sor, hiszen a járvány első hulláma miatti lezárások az online térbe terelték az iskolákat. Ágnesnek ez nem volt új, hiszen évekig Nagykanizsáról virtuálisan követte a közösséget. Viszont mégis csalódásként élte meg a helyzetet, hiszen egy szobába bezárva a befogadó család, valamint két másik általános iskolás gyermek tanítására kérték fel. Nem ilyesfajta kihívásról álmodozott.

- Ráadásul a Zempel család minden amerikai sztereotípiát keresztülhúzó életet folytatott: nem ittak tejet, kávét, nem fogyasztottak cukrot és a kenyérrel is csínján bántak – mesélte. – Például ebédre előfordult, hogy édesburgonyát kaptam kölessel és babbal, hozzá néhány szelet almachips és tojás került. A kevés étel mellett a fűtésen is sokat spóroltak. Azon a környéken 17 Celsius fok a szoba hőmérséklete, de a 21 Celsius fokhoz szoktam. Amikor jeleztem, hogy esetleg feljebb csavarhatnák a fűtést, az volt a válasz, hogy annyi takarót használok, amennyit csak akarok és kaptam egy mini hősugárzó. Csak vizet ittak, akkor derült ki, hogy van gyógytea, amikor beteg lettem. Mivel a korlátozások miatt a család online rendelte az ételeket, kevés beleszólásom volt a lista összeállításába. Kifejezetten rosszul éreztem magam, számoltam a napokat mikor lesz vége.

Másfél héttel a tervezett visszautazása előtt a Mukwonago településre került szintén egy keresztény közösséghez. Felragyogott az arca, amikor arról beszélt, hogy ott csokoládét, kávét és fagylaltot is kapott. Sőt kenyérhez is hozzájutott, bár azt hozzátette: az ottani verzió inkább édeskés.

- A hazautazás előtt a légitársaságnál közölték: a járatomat és az összes többit is törölték a járvány miatt – mesélte. – A koronavírusból szerencsére ott, ahol voltam szinte semmit sem vettünk észre, főleg a nagyvárosokból jelentettek nagyobb számban fertőzötteket. A nehéz helyzetemet látva egy hölgy felajánlotta, ha már maradok, akkor megismertetik velem a környéket. Megcéloztuk a Grand Canyon-t, ahová több államon keresztül autóval utaztunk hármasban. A motelek helyett sátoroztunk eléggé vadregényes tájakon, amikor Utah államban lerobbant az autó. Alkatrész persze épp nem volt, amire napokat kellett várni. Viszont épp annál a Moab nevű településnél állt meg a kocsi, mely nemzeti parkokkal tarkított. Rengeteg olyan tájképet sikerült készítenem, melyeket eddig csak az interneten láttam. Aztán nagy nehezen megérkeztünk a célpontig, a canyonnál lélegzetelállító látvány fogadott.

A chicago-i városnézést követően július 10-én londoni és frankfurti átszállással hazaérkezett Vida Ágnes. Bár nehezen élte meg a bizonytalanságot, de sokat tanult például azt, hogy a javunkra válhat, amikor nem az elképzeléseink szerint alakulnak a dolgok.