Műhelytitkok

2022.06.15. 15:00

Gyapjúból készült mellénybe bújtak Gébárton – Először szerveztek nemezes szaktábort (videó)

Első alkalommal hívta életre országos nemezkészítő szaktáborát a Gébárti Regionális Népi Kézműves Alkotóház, amit az NKA és a Csoóri Sándor Alap támogatott. A rendezvény előzményeként több kurzust is szerveztek már az elmúlt években.

Mozsár Eszter

Forrás: Fehér Márk

Vidám hangulatban szorgoskodtak a kézműves tábor lakói a ház felső szintjén, ahol egymás után próbálták fel és igazították magukra a három nap alatt elkészült nemez mellényt. Ottjártunkkor szinte az utolsó simításokat végezték a darabakon. Bár a programot kezdő és haladó szinten hirdették, az eltelt idő alatt kiderült, hogy bizony itt szinte mindenki előzetes tudással rendelkezett, így a két szakmai oktatónak mondhatni könnyű dolga akadt. Németh Bea nemezkészítő Népi Iparművész és Dobinszki Csilla nemezkészítő szakoktató a Hagyományok Házából érkezett.

Dobinzski Csilla, Kungler Zsoltné, Góczán Judit és Németh Bea ruhapróba közben. Fotó: Fehér Márk

- A csapat tagjainak többségével találkoztunk már, így nem teljesen az alapoktól indítottuk a hetet - mondta lapunknak Bea. 
- A lányok-asszonyok már készítettek síkbeli, illetve sablonnal formázott üreges tárgyakat, s már nagyon régóta szerettek volna egy nagyobb ruhadarabbal próbálkozni. Ezek a mellények nem konfekció darabok, ám nagyon mutatósak különféle alkalmakon vagy akár a hétköznapi életben. Technikában annyi a különbség, hogy a tárgyaknál jóval vékonyabb az alapanyag, vigyázunk kell, hogy ne legyen jelmezszerű. Először egy hordozóanyagra, előre megfestett gézre vittük fel a hófehér birkagyapjút ,majd az egész darabot úgynevezett gyapjúfestékkel, savas színezékkel festettük meg.

A mostani tábor előzménye, hogy három évvel ezelőtt 60 órás nemezkészítő kurzust tartottak a házban, folytatta Prokné Tirner Gyöngyi intézményegység-vezető.

Forrás: Fehér Márk

- Az első kurzuson nagyon jó csapat jött össze Vas, Veszprém és Zala megyéből. A résztvevőkben már akkor megfogalmazódott az igény, hogy szeretnék továbbképezni magukat. Kívánságuk teljesült, tavaly újabb 60 órás kurzust tudtunk megszervezni, s bár végzettséget nem, tudást annál többet adott számukra. Idén májusban háromnapos cipőkészítő tanfolyamot indítottunk, s akkor fogalmazódott meg a tábor ötlete, így felhívásunkra további érdeklődők, köztük fővárosiak is csatlakoztak.

Németh Bea az utolsó két napon további műhelytitkokat oszt meg a résztvevőkkel, így például a nemezfelület további, modern megmunkálásait mutatja be.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában