Nem akart szülei nyomdokain járni - Brunner Erzsébet leckekönyve

Szmodics-Tugya Beáta történész-muzeológustól megtudtuk: a Magyarországon, illetve Németország-szerte ismert festőművész házaspár, Sass Ferenc és Sassné Farkas Böske (Sass Brunner Erzsébet) gyermekeként Brunner Erzsébet (1910-2001) is vágyat érzett a művészpálya iránt. Fiatal lányként azonban nem szeretett volna szülei nyomdokaiba lépve festő lenni, ezért a budapesti Iparművészeti Iskola elvégzése után 1928 őszén szobrászhallgatóként kezdte meg felsőfokú művészi tanulmányait a Képzőművészeti Főiskolán.

- Brunner Erzsébet visszaemlékezéseiből tudjuk, hogy a felvételi vizsga az Epreskertben volt egy nagy műteremben - folytatta Szmodics-Tugya Beáta. - A vizsgáztatók érdeklődésére, miért akar művész lenni, azt válaszolta: „Nem tudom. Ha legalább egy kis tehetségem van, nincs jogom azt megtartani magamnak. Ez nem az én választásom, hanem kötelesség. Azt szeretném látni, hogy mit tudok adni, és nem azt, hogy mit tudok kapni. Az önök feladata, hogy megítéljék, képes vagyok-e ezt megtenni vagy sem.” Kisfaludi Strobl Zsigmond osztályába vették fel, ahol mesterétől szobrászatot tanult. Tantárgyai között szerepelt alakrajz, bonctan, iparművészet, ábrázoló geometria és a Lyka Károly által tanított művészettörténet is. Az első félévet sikeresen abszolválta, a második félévre is beiratkozott, azt azonban már nem fejezte be, hiszen 1929 májusában édesanyjával együtt Olaszországon, Líbián, Egyiptomon keresztül Indiába utazott. Útközben kezdett festőművészként alkotni, szobrászként sohasem dolgozott, az indiai templomok szobrait, domborműveit előszeretettel rajzolta, festette, például 1933-ban Sravánabélagólában, 1940-ben Modherában - zárta mondandóját a szakember.