Imádja a gyerekeket

2022.05.07. 17:00

A zalaegerszegi Kovács Kata célja, hogy örömet okozzon a zenén és a játékokon keresztül

Kovács Katával sok helyen találkozhattak már Zalában. Láthatjuk a Zalaegerszegi Vegyeskarban karnagyként, különféle rendezvényeken énekesként, ismerhetjük őt a Hevesi Sándor Színház korrepetitoraként, és vannak a gyerekek, akik valószínűleg még nálunk is jobban ismerik őt: hiszen több ezer csöppség arcára csalt már mosolyt hangjával, szeretetével és játékaival.

Józsa Zsuzsa

Kovács Kata

- Mindig is énekelni akartam. Operaénekesnő szerettem volna lenni, de az út a pedagógusi pálya felé vitt el. Miután elvégeztem a főiskolát és az egyetemet, azt éreztem, hogy nagyon vágyom a családra. Ahhoz pedig, hogy egy olyan családom legyen, amilyen most van, muszáj olyan munkát választanom, ami családbarát. És az előadóművészetben ezt nem biztos, hogy megtaláltam volna – kezdte történetét Kata. 2002-ben pályakezdőként kezdtem a színházban, mint énektanár és korrepetitor. A Zalaegerszegi Vegyeskarban pedig 16 éves korom óta énekelek. Amikor 2003-ban lemondott Hajdú Sándor, az előző karnagy, akkor úgy gondoltam, megpályázom a pozíciót. A kórus pedig elfogadott, és immáron 19 éve vagyok a Vegyeskar karnagya.

16 éves kora óta a Zalaegerszegi Vegyeskar tagja.
Forrás: SERES PETER

- Ez jól kapcsolódik a szakmámhoz, itt ki tudok teljesedni, meg tudom valósítani azt az énemet, ami egy kicsit a komoly és a klasszikus zene, valamint a csoportvezetés, vezénylés. Nagyon szeretem, ahogy a színházat is, ami megint egy másik műfaj.

Hiába a két diploma, a gyerkőcöt az a tudás nem köti le

- 2005-ben megszületett az első gyermekem. Akkor jöttem rá arra, hogy hiába van két énekszakos diplomám, nem tudok neki olyan dalokat énekelni, amivel őt le tudnám kötni és szórakoztatni. És úgy éreztem, ha nekem ezzel problémám van, akkor mi lehet a többi anyukával? Így találtam ki a zenebölcsit. Gondoltam, ez majd megoldja a saját problémámat és másoknak is segíthetek. Kitaláltam, összeszedtem a mondókákat és dalokat, majd elindítottam. Ez annyira népszerű lett, hogy rövid időn belül nagyon sokan kezdtek el hozzám járni. 

© Katona Tibor
A gyerekek rengeteg szeretetet adnak.
Forrás: © Katona Tibor

- Imádom a gyerekeket. Nagyon jó velük lenni, és annyi szeretetet kapok tőlük, hogy azt elmondani sem lehet. Azóta is rendszeresen foglalkozom ezzel, járok különböző településekre foglalkozást tartani, és van egy állandó hely is, a Pihe Ovi, ahol mindig találkozhatok a csöppségekkel.

Önálló műsorokat kezdett adni, és megalakult a Harisnyás Pipik

- Később elkezdtem egymagam fellépéseket vállalni. Majd Jurina Bea kolléganőmmel összefogva megalapítottuk a Harisnyás Pipiket. Ez egy interaktív zenés gyermekműsor, amivel azóta is járjuk a környező településeket. Az az igazság, hogy engem minden érdekel, ami gyerekekkel kapcsolatos.

A Móka Palota igazi szívügye lett

- Mindig az volt számomra a fontos, hogy le tudjam kötni a gyerekeket; hogy tudjak nekik örömet okozni. Akkor jött az ötlet egy családi vállalkozásra, és meg is alapítottuk a férjemmel a Móka Palotát. Ez a szívügyem. Ezen belül minden van, ami örömet tud okozni egy gyereknek. Található benne óriásbuborék show, lufihajtogatás, csillámtetoválás; szinte minden, ami boldoggá teheti a gyerekeket. A Móka Palota az egy olyan hely, ahol mindenki jól érzi magát. A képzeletbeli palotában rengeteg szoba van és sok tevékenységből lehet válogatni. Nagyon örülünk, mert rengeteg helyre hívnak vele minket. Nekem most ez az életem.

A Móka Palotában mindenki boldog.

Ha meg kellene fogalmaznom, mivel foglalkozom, akkor minden, ami zene és emberek.

Élete célja, hogy örömet okozzon minden korosztálynak a zenén és a játékokon keresztül

- Jó látni a gyerekek boldogságát, és ezzel a felnőttekét is. Én akkor vagyok boldog, ha a körülöttem lévők boldogok. És mindig arra vágytam, hogy ne egy helyen kelljen lennem. Én nagyon élvezem azt, hogy reggel zenebölcsit tartok, délután bemegyek a színházba betanítani egy zenés darabot, este pedig kóruspróbára megyek.

Kovács Kata és családja.

- Hétvégente pedig rendezvényeken vagyok a családommal, ahol rengeteg boldog gyereket látok. Úgy érzem, a helyemen vagyok és erre születtem. De ez nem menne egy olyan társ nélkül, mint a férjem, aki mindenben támogat. Benne megtaláltam a másik felem - mondta Kata.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában