Frissen Zalából

2021.12.08. 10:00

Az iskolás gyerekeket célozta meg a murakeresztúri szemléletformáló pályázat

Az önkormányzat által „Pattanj bringára!” címmel meghirdetett szlogen- és plakátpályázat eredményhirdetésére került sor hétfőn délután a Zrínyi Miklós Általános Művelődési Központ színháztermében.

Horváth-Balogh Attila

Polgár Róbert az első helyezett Haracsi Dáviddal és a 3. Sipos Szonjával. A 2. helyezett, Nyári Vanessza nem volt jelen

Forrás: Szakony Attila / Zalai Hírlap

Mint azt Polgár Róbert polgármester az eredményhirdetésen elmondta: arra szerették volna rávenni az iskolásokat, hogy népszerűsítsék a kerékpározást, mint egészséges közlekedési módot, egyben sportolási lehetőséget. Rámutatott: a kerékpározás és a hozzá kapcsolódó infrastruktúra fejlesztése a településvezetés fontos célja.

A meghirdetett pályázatra összesen 23 pályamunka érkezett. A gyerekeknek a hagyományos festés, rajzolás, ragasztás mellett lehetőségük volt a digitális technológiák alkalmazására, vagy akár ezek kombinálására is.

A zsűri különdíjban részesítette Gonda Gergőt, Téczely Johannát, Vargovics Maját, Farkas Zalánt és Novinics Leonárdot. Harmadik lett Sipos Szonja, 2. Nyári Vanessza, első pedig Haracsi Dávid – utóbbi elektromos rollert kapott jutalmul, a többiek kerékpáros vásárlási utalványt.

Az eseményen az iskola szülői munkaközössége, az önkormányzat és a roma nemzetiségi önkormányzat jóvoltából 150 iskolás kapott mikuláscsomagot, az óvodában pedig további 50 gyermek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában