Frissen Zalából

2021.11.19. 13:00

Hatvan éve működik az Olajipari Természetbarát Egyesület

Márciusban múlt 60 éve, hogy megalakult az Olajipari Természetbarát Egyesület, ám a hivatalos ünnepségre a koronavírus okozta korlátozások miatt csak tegnap kerülhetett sor.

Horváth-Balogh Attila

Az emlékfát Ferencz Lajos és Gulyás András ültette el, mögöttük dr. Csizmadia Jánosné Fotó: Szakony Attila

Fotó: Szakony Attila

A tagok oszlopos tiszafát ültettek a Berzsenyi és a Petőfi utca kereszteződésében lévő Olajbányász emlékműnél, majd koszorút helyeztek el a Tripammer úti temetőben az elhunyt egyesületi tagok emlékére. Ezt követően megemlékező közgyűlésre került sor a VOKE Kodály Zoltán Művelődési Házban, ahol a nap zárásaként Emlékek az Olajipari Természetbarát Egyesület múltjából címmel kiállítás nyílt az elmúlt hatvan év fényképeiből, dokumentumaiból, relikviáiból.

Az emlékfát Ferencz Lajos és Gulyás András ültette el, mögöttük dr.
Csizmadia Jánosné Fotó: Szakony Attila

- A szervezetet egykor olajipari dolgozók alapították, közülük ki kell emelni Szűcs Rozáliát, aki 55 éven állt az egyesület élén – bocsátotta előre dr. Csizmadia Jánosné, a mostani elnök. – Tulajdonképpen neki köszönhetünk mindent. Aztán ahogy az olajipar a térségben szűkült, úgy fogyatkozott meg az olajipari dolgozók száma is a szervezetünkben, ma már maximum nyugdíjasok vannak a szakmából. A többi tagunk az élet más területeiről érkezett, most körülbelül 90-100 fő alkotja a csapatot. Túráinkat és összejöveteleinket előre összeállított terv alapján hajtjuk végre, melyeken mindig nagyon jól érezzük magunkat.

Dr. Csizmadia Jánosné végül hozzátette: örülnének, ha minél több fiatalt láthatnának soraikban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában